Schalke;Werder Bremen;Kleinheisler László;Lisztes Krisztián;

2016-01-20 06:58:00

Kleinheisler már Brémában

A Népszava értesülései szerint már csak idő kérdése, a Werder Bremen mikor jelenti be Kleinheisler László szerződtetését. Ahogy azt megírtuk, a Videotonnál – egyáltalán nem szakmai okok miatt - hónapok óta mellőzött magyar labdarúgó a múlt héten a német csapattal edzőtáborozott Törökországban, és a brémaiak kifejezetten elégedetten nyilatkoztak a teljesítményéről. 

A Bundesliga élvonalában a kiesés elöl menekülő Werdernek a nemzetközi futballpiacon aprópénznek számító 300 ezer euró, vagyis 94,5 millió forint körüli összeg kifizetése sem jelent problémát a 21 éves játékosért, és úgy tudjuk, a német klub már meg is állapodott a székesfehérváriakkal. Kleinheisler tegnap késő este érkezett meg Brémába, ahol mától orvosi vizsgálatok és az ilyenkor szokásos különféle tesztek várnak rá, s amennyiben minden a tervek szerint halad, hamarosan aláírhatja a szerződését.

A Schalke elleni vasárnapi bajnokira készülő zöld-fehér együttes bő évtizede foglalkoztatott egy magyar futballistát a középpályán: Lisztes Krisztián nagy szerepet játszott a 2004-es bajnoki cím kiharcolásában. „A labdarúgás őszinte sport, Lacinak nincs más dolga, önmagát kell adnia – mondta a Rangadó.hu oldalnak a jelenlegi edző, az ukrán Viktor Skripnik egykori csapattársa.

- Figyelemmel követtem a tesztjét, nagyon szurkolok neki, eddig csak jókat olvastam róla, magam is azt gondolom, erősítést jelentene a Werdernek. Ami pedig Viktor Skripniket illeti, nagyon normális srácnak ismertem meg, már játékosként – védőként szerepelt, a bajnoki címünk után vonult vissza - is voltak vezetői ambíciói.”