cafeteria;szakszervezet;Egri kórház;

2016-01-20 18:42:00

"Stadionberuházások helyett fizessék meg a dolgozók járandóságát!"

Bizakodva tekint az Egri Ápolási Szakszervezet a Markhot Ferenc Kórház alkalmazottait megillető cafeteria-juttatás ügyének rendezését célzó tárgyalásokra - közölte a szakszervezet vezetője az intézmény vezetőivel folytatott egyeztetések ügyében szerdára meghirdetett dolgozói fórum előtt az MTI-nek a hevesi megyeszékhelyen.

Kovácsné Pálos Rita elmondta: Tóth Ildikó, a kórház megbízott főigazgatója arról biztosította, hogy keresik a módját, miként tudják előteremteni a béren kívüli juttatás fedezetét. A mintegy 1350 dolgozót érintő, csaknem 350 millió forintnyi cafeteria kifizetéséhez szükséges forrás ugyanis jelenleg nem áll az intézmény rendelkezésre. Azzal is számolni kell, hogy a juttatást nem egy összegben, hanem ütemezve kapják meg a dolgozók - tette hozzá a szakszervezeti vezető. Kitért arra is, hogy bár az egyeztetések már kedden megkezdődtek, a részletekről csak a Kúria január 14-ei, öt kórházi dolgozó által még 2013-ban indított "cafeteria-pert" lezáró döntésének kézhezvétele után tudnak tárgyalni. Hozzátette ugyanakkor: nincs előírt határideje az egyeztetés lezárásának.

Kovácsné Pálos Rita felidézte: 2013-ban az Egri Ápolási Szakszervezet öt dolgozóval indította a próbapert a Markhot Ferenc Kórház ellen, mert az intézmény az év áprilisától nem fizette dolgozóinak a béren kívüli juttatást. A mintegy kétszáz érdeklődő részvételével megtartott fórumon Székely Tamás, az Egri Ápolási Szakszervezetet a perben támogató Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a csaknem 350 millió forintos juttatás a járulékokkal együtt valójában már több mint 500 millió forint, aminek rendezéséhez a költségvetésből kell forrást biztosítani, ezért az MASZSZ felvette a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

Arról is szó esett, hogy a Kúria januári döntése csak a kórházat perlő öt dolgozóra vonatkozik, a többieknek külön kell lépéseket tenniük annak érdekében, hogy megkaphassák majd a 33 hónapja elmaradt cafeteria-juttatásukat. Az MASZSZ azonban csak az Egri Ápolási Szakszervezet tagjait, jelenleg több mint 400 dolgozót segít az ügyben. A fórum előtt kiosztott közleményében az MASZSZ arról is írt, a szakszervezetnek nem célja, hogy működésképtelen helyzetbe hozza a kórházat, hanem hogy az állam stadionépítések helyett fizesse meg az egészségügyi dolgozóknak legalább azt, ami jár. Közlése szerint a cafeteria visszatartása azért is méltánytalan az egri kórház dolgozóival szemben, mert 2010-ben a szakszervezet ezt a pluszt tudta kiharcolni az egyéb pótlékok és juttatások helyébe, amelyeket a munkáltató akkoriban vont meg.

A kórház megbízott főigazgatója, Tóth Ildikó kedden közleményében tudatta: a cafeteria-perben szereplő öt dolgozó a bírósági határozat alapján megkapja járandóságát. A Kúria döntése után a kórház felmondta a cafeteria-juttatásról szóló megállapodást, kedden pedig megkezdte a tárgyalásokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, valamint a kórház szakszervezeti vezetőivel a többi dolgozó kifizetéséről is.