Aszódi: nincs állami támogatás a paksi beruházásban

Nincs állami támogatás a paksi beruházásban, erre nem is lenne szükség, mivel a beruházás piaci körülmények között is megtérülne - szögezte le Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

A kormánybiztos felidézte, az Európai Bizottság hivatalos lapjában január 12-én tették közzé a Paks II projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját, ezzel megkezdődött az egyhónapos konzultációs időszak.

A magyar álláspont szerint a paksi beruházás nem versenytorzító hatású, a Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmány szintén alátámasztja, hogy egy piaci befektető is hajlandó lenne a projektet ugyanilyen körülmények között megvalósítani - közölte a kormánybiztos. Aszódi Attila úgy fogalmazott, a paksi projektet mindenképpen megvalósítják, az Európai Bizottság esetleg szab bizonyos feltételeket.

Aszódi Attila kifejtette, hogy négy feltétel együttes teljesülése esetén állapítható meg állami támogatás, ezekből azonban kettő nem teljesül. Ismertette: a projektbe ugyan állami forrást vonnak be, és a megvalósításra kijelölték a Paks II. projekttársaságot, ugyanakkor a beruházás nem versenytorzító hatású, és az állam nem ad a projekttársaságnak gazdasági előnyt. Megjegyezte, hogy az Európai Unió 28 tagállamának összekapcsolt villamosenergia-rendszerében az összes európai erőmű kapacitásának csak mintegy 0,24 százaléka lesz a két új paksi blokk kapacitása. A beruházás költségeinek és megtérülésének részletes összehasonlításával pedig a Rothschild-tanulmány megállapította, hogy a megtérülés magasabb lesz, mint a befektetett teljes összeg - idézte fel.

Kérdésre válaszolva a kormánybiztos kifejtette: az Európai Bizottság azt tanácsolta, hogy amíg a vizsgálat folyik, ne fizessenek a fővállalkozónak. A kérést, illetve az európai jogot most is betartja Magyarország - hangsúlyozta Aszódi Attila, hozzátéve, hogy még nem fizettek az orosz félnek, bár már sokat dolgoztak az előkészítésen.

Elmondása szerint az orosz partnerrel napi kapcsolatban vannak, jó az együttműködés, teljes összhangban folyik a munka.
A kormánybiztos úgy fogalmazott: soha nem látták, hogy a paksi projekttel kapcsolatban kétségei lennének az orosz félnek, hogy ne akarnák a beruházást megvalósítani, vagy ne tudnák finanszírozni.

Nincs olyan információ, hogy az orosz partner a paksi projekt finanszírozását visszavonná, és nem is számítanak erre - közölte.

Szerző

Tóbiás: Ne csak a fideszes vezetésű települések kapjanak többlettámogatást!

Publikálás dátuma
2016.01.21. 15:49
MTI Fotó: Kovács Tamás
Az MSZP azt követeli, hogy ne csak a fideszes vezetésű települések kapjanak többlettámogatásokat, hanem valamennyi önkormányzathoz kerüljenek vissza azok az adóbevételek, amelyeket a jelenlegi kormány elvett tőlük.

Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az "elmúlt évek autonómialebontása elérte végpontját", az Orbán-kormány "az út szélén hagyta" a nem fideszes vezetésű településeket. Kiemelte, az MSZP évek óta azért küzd, hogy az önkormányzatok kapják vissza azokat a forrásokat, amelyeket a jelenlegi kabinet annak ellenére vont el tőlük, hogy azok nélkülözhetetlenek lettek volna a helyi közszolgáltatások biztosításához.

Tóbiás József szerint miközben a kormány minden településről elvonja az iparűzési adót, a személyi jövedelmadót és a gépjárműadót, csak azon önkormányzatok kaphatnak többlettámogatást, amelyek "kedvesek a hatalomnak". Az MSZP ezen helyzet megszüntetése érdekében javaslatot nyújt be az önkormányzatok bevételeinek növelésére - tette hozzá. Halmi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek szocialista polgármestere arról beszélt, hogy szerintük a kormány nem veszi figyelembe a települések rászorultságát, hanem pártalapon osztja szét az európai uniós forrásokat is.
A településvezető hangsúlyozta, tiltakoznak az ellen is, hogy a szociális célra szánt forrásokat stadionépítésekre és olyan beruházásokra fordítják, amelyek a "helyi hatalmasságokat" segítik.

Győrtelek polgármestere emellett elengedhetetlenül fontosnak nevezte a helyi közfoglalkoztatottak béremelését.

Szerző

Őzek a hómezőn Debrecen határában

Publikálás dátuma
2016.01.21. 15:44

MTI fotósát, Czeglédi Zsoltot nyűgözte a le a látvány - amit meg is értünk - és szerencsénkre meg is örökítette azt a csapat őzet, aki ( tudom, a magyar nyelv szabálya szerint "ami" ) a végtelenek tűnő hómezőn tűnt fel, Debrecen határában. 

Az európai őz (Capreolus capreolus) (röviden gyakran csak őz) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a szarvasfélék (Cervidae) családjába és az őzformák (Capreolinae) alcsaládjába tartozó faj, mely Európa nagy részén és Kis-Ázsiában fordul elő, Korzika, Szardínia, Írország és Kelet-Európa keleti határa kivételével.

Thinkstock fotó

Thinkstock fotó

Előfordulási területe a vadászat és más emberi hatások következtében a 19. század végén és a 20. század elején a mainál sokkal kisebb és elaprózott volt. Elterjedési területe ma a mediterrán országokban növekszik, részben természetes úton (új élőhelyek elfoglalása), részben betelepítés és repatriálás következtében. Az őz Magyarország teljes területén előfordul. (Wikipédia)

Szerző