A kelet-európai uniós tagok elég segítséget kaptak már

Publikálás dátuma
2016.01.22. 07:23

Spiegel

A davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott megnyitó beszédében a német államfő kifejtette, hogy a kelet-európai uniós tagok éppen elég segítséget kaptak már, most ők is segíthetnek a menekültkérdés megoldásában. Megérti, hogy másként látják, hány embert tudnak befogadni, megérti a nemzeti szuverenitás és identitás körüli aggályaikat, de azt nem képes felfogni, hogy azok az államok tagadják meg a szolidaritást az üldözöttektől, amelyeknek a polgárai politikai üldözöttként megtapasztalták, hogy mi is az a szolidaritás. Kifejtette: a vitának Európáról és nem arról kellene szólnia, hogy egyes országok visszahúzódnak-e a nemzeti keretek közé, mert lehet, hogy anyagi előnyökkel jár, ha valaki megtagadja az együttműködést, csak éppen közben elveszítjük az önbecsülésünket. Joachim Gauck ugyanakkor nem tagadta, hogy a bevándorló hullám az előnyök mellett gondokkal is jár. Védelmébe vette Merkel menekültpolitikáját. Hangsúlyozta, hogy az őszi határnyitás nem naivitásból fakadt, hanem hitvallás volt egy nyílt, szolidáris ország mellett, amely a súlyos bukás után nem akar többé idegenellenes lenni, rasszista meg végképp nem.

Szerző

Közelkép: Szabó Zsófi rossz választása

Publikálás dátuma
2016.01.22. 06:47
Forrás: Szabó Zsófi/Facebook
Amikor – öt év után – otthagyta a Jóban Rosszban című sorozatot, egyetértettem vele. Jól jön, ha egy kezdő színésznőt ilyen szerepben megismernek, de aztán nehéz kilépni a skatulyából, és megmutatni, hogy másra, többre is alkalmas. Hogy Szabó Zsófi többre is képes, azt érdekes módon nem korábbi színházi szerepei bizonyították számomra (meglepetésemre eddig már tizenegy is volt belőle), hanem a szokatlan valóságshow, a Celeb vagyok ments ki innen című verseny.

Ott a dzsungelben, ahol pedig elég sok ismert személyiség vállalta a megpróbáltatásokat, egyebek között Bárdos András, főiskolai tanszékvezető is. Zsófi okosan vett részt konfliktusos helyzetek elsimításában, jó tanácsokat adott, és minden szituációban szavakészen (korábbi nevén:schlágfertigen) szólalt meg. Éppen ezért örömmel hallottam, hogy csatornát váltva, műsort fog vezetni. Aztán megnéztem az első három adásnapon és nagyon csalódtam. Most is nagyon csínos – jól is van öltöztetve -, csak éppen nem igazán neki való ez a szerényke feladat, amit bárki, jóbeszédű amatőr, vagy pláne rutinos televíziós bemondó-műsorvezető, el tud látni.

Ráadásul ez a Story Extra még a többi, hasonló celebes műsornál is gyengébb. Minden tiszteletem Somáé például, de huszonötödször hallani az ő „boldogságreceptjét”, már igazán unalmas. Mint ahogy aztán becsapós a Váratlan vágatlan című, egyedinek szánt napi pár percük is. Mert az még lehet, hogy valóban vágatlanul látjuk azt az interjút, amelyben húszvalahány kérdésre kell a megkeresett hírességnek kapásból válaszolni, de váratlannak alig nevezhetőek ezek a látogatások, hiszen minden alkalommal látni, hogy várták a stáb érkezését. Ráadásul sem itt, sem máshol sem lehetett nagyon felfedezni, hogy engedték volna Szabó Zsófit kérdezni az ilyen interjúk alkalmából. Ezért igazán kár volt – a lehetséges jó gázsit leszámítva -, ezt a műsort választani.

A zene démoni erők otthona

Publikálás dátuma
2016.01.22. 06:45
Jörg Widmann szerint a jazz is elő tud idézni mennyei pillanatokat FORRÁS: FESZTIVÁLZENEKAR
Jörg Widmann világhírű német klarinétművész, komponista, karmester, aki szerzői estjén, január 24-én a BMC-ben, a Budapesti Fesztiválzenekarral lép fel. Úgy gondolja, hogy a zene démoniságát nem lehet pontosan megnevezni, megmagyarázni, sőt megérteni sem.

- Mindabból, amit Önről olvasni, tudni, hallani lehet, az derül ki, hogy végtelen örömöt és boldogságot jelent a zenével való különlegesen intim viszonya. Talán egyszerűen azért, mert nemcsak nagyon jól ismeri, érti, dirigálja és játssza, hanem komponál is zeneműveket?

- Jól látja. Ebben óriási titok rejlik, de hogy mi az, nem tudnám megmondani. Mert ha tudnám, már nem is lenne titok. Nagyon különös dolgot művel velünk a zene. A szó legszebb, de olykor a legsötétebb értelmében is. Thomas Mann úgy fogalmazott, hogy „a zene démoni erők otthona”. A démonit pedig nem lehet pontosan megnevezni, megmagyarázni, sőt, megérteni sem. Ez a titok magva. De ami a kérdés másik részét illeti, hogy közelebb áll-e a zene élvezetéhez az, aki maga is műveli? Nos, ma este a frankfurti Alte Operben Mozart klarinétkoncertjét játszom. Szerintem ez a világ zeneirodalmának egyik legszebb darabja, egyúttal azonban a legnehezebb is. Én olyan ember vagyok, aki nagyon pontosan akarja ismerni a partitúra minden elemét, de amikor ott állok este a közönség előtt, mindig spontán módon nyúlok a darabhoz. Ez a legnagyobb élvezet. Meggyőződésem, hogy ezeket a mesterműveket minden este újra fel kell fedeznünk. Vagyis az előadást soha nem működtetheti a rutin. Ha előre tudnám, milyen lesz a koncert, nem lenne igazán kedvem újra és újra színpadra lépni. De így, hogy meglepetést tud okozni egy-egy mű, nagyon boldogan állok oda minden alkalommal.

- Ez azt jelenti, hogy önmagára is rácsodálkozik egy-egy koncert alkalmával, mert korábban nem számított rá, hogy ilyesmit is ki tud hozni a zenemű előadása során?

- Gyakoribb, hogy nem vagyok megelégedve azzal, amit elértem a koncerten. Olyankor azon csodálkozom inkább, hogy miért nem sikerült jobban. Sok kollégámhoz hasonlóan nagyon kritikus vagyok magammal. Azt keresem, hogy mi volt a probléma. Miközben folyamatosan arra a bizonyos – ön által korábban említett – titokra törekszem. A “csillagóra”, a kegyelmi pillanat bekövetkeztére. Tudja, amikor egy rövid másodpercre megáll az idő. Amikor a közönség egyszerre lélegzik, vagy helyesebben egyszerre tartja vissza a lélegzetét. Ezt nem lehet irányítani. Vagy megtörténik, vagy nem. Ezért az egyetlen pillanatért csináljuk az egészet.

- Függetlenül attól, hogy milyen zenei műfajról van szó? Lehet akár kortárs, akár klasszikus, akár dzsessz?

- Igen. Ez pontosan így van. Fiatal koromban két nagy kép függött az ágyam fölött. A két ideálom. Egyik a néhány napja elhunyt csodálatos Pierre Boulez, aki végtelenül hiányzik.

- Ugye ő vezényelte az Armonica című darabját nemrég a Bécsi Filharmonikusokkal?

- Igen, igen. Csodálatos előadás volt. Mi ketten nagyon sokat dolgoztunk együtt. És a másik idol, akinek a teljes alakos fotója ott volt az ágyam fölött, Miles Davis. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy a dzsessz, ha igazán jó, ugyanúgy elő tudja idézni ezeket a mennyei pillanatokat. Miles Davis azért volt különlegesen jó művész, mert rendkívül kíváncsi volt. Mindig valami újat keresett. Nem állt meg annál a pillanatnál, amikor valamiben a csúcsra jutott. Azonnal továbblépett. Ezt magam is megtanultam. Ahogy elhangzott egy-egy mű, akár a sajátom, akár más zeneszerzőé az én vezényletemmel, úgy érzem, az a bizonyos élmény örökre elszállt. Akkor, abban a pillanatban már el is bizonytalanodom, hogy képes leszek-e újabb, magasabb lépcsőfokra kerülni. S ilyenkor mindig úgy érzem – ezt ne vegye szerénykedésnek, őszintén gondolom – újra a nulláról kell kezdenem.

- Vasárnap Budapesten a saját műveit vezényli. Ezek közül az egyiket a budapesti közönség már hallhatta, de akkor nem Ön volt a karmester. A furcsa című Dubairische Tänze hogyan született?

- 2008-ban a Goethe Intézet szervezésében Dubaiban léptem fel az Ensemble Modernnel. Arra számítottak a Goethe Intézet munkatársai, hogy talán az ottani élményeim hatására írok valami arab zenei háttérre épített művet. Bennem is felmerült, hogy ilyesmin gondolkodjam, de az volt a furcsa, hogy a hosszú hetek alatt, amit ott töltöttem, egyetlen zenei hangot nem hallottam Dubai utcáin. Az emberek nem énekelnek, és nem muzsikálnak nyilvánosan. Más arab országokban ez nem így van, de hogy Dubaiban miért van csönd, azt máig nem tudom. Az egész város egy kicsit más, mint azok az arab helyek, amelyeket korábbról ismertem. Sokat sétálgattam Dubai utcáin, és azt érzékeltem, hogy az ott lakók túlságosan a turistákra koncentrálnak, és nem élik a saját életüket. Érdekelt volna, hogy milyen tradíciókat ápolnak. Milyen gyökerekkel rendelkezik a kultúrájuk? Erre bizonyára a beduinok tudtak volna válaszolni, de ők valahol messze kint a sivatagban élnek, méghozzá nagyon megfogyatkozott létszámban. Így nem sikerült választ kapnom a kérdéseimre. Aztán annyira meleg lett, állandóan 40 C fok árnyékban, hogy a harmadik héttől alig jöttem elő a szállodaszobámból. Szerencsére volt ott egy zongora, és amikor leültem mellé, azon kaptam magam, hogy folyamatosan a saját hazámból való dallamok bukkannak elő a fejemből. Tehát igazi bajor zenéket kezdtem lejátszani a zongorán. Münchenben születtem, ott is nőttem föl és az az otthonos zenekultúra a számomra. Innen a távolból pedig egyszer csak nagyon élesen ráláttam a bajoros muzsikára. Münchenben soha sem tudtam volna ilyen reálisan értékelni az otthoni zenei hagyományt. Meg talán a honvágy is közrejátszott, hogy megírtam a Dubairische Tänze című darabomat. Ezt fogom most előadni Budapesten. Imádom azt a várost, az embereket és azt, ahogy a zenét értékelik és értik. Épp ezért különösen boldog vagyok, hogy a magyar közönségnek adhatjuk elő a darabjaimat, s különösen nagy öröm számomra, hogy a Fesztiválzenekarral léphetek föl.

Szerző