Euroliga;Hanga Ádám;

2016-01-22 13:51:00

Hangáék nyertek az Euroligában

Hanga Ádám csapata, a Laboral Kutxa Vitoria tízpontos győzelmet aratott hazai pályán a CSZKA Moszkva felett a férfi kosárlabda Euroliga második csoportkörének negyedik fordulójában.

A 81-71-re végződött találkozón a magyar játékos kezdőként lépett pályára, és az európai elitsorozat honlapja szerint 33 perc alatt 10 pontot és négy lepattanót szerzett. A baszk együttes az F csoport első körében győzött a litván Zalgiris Kaunas otthonában, majd otthon kikapott a görög Olimpiakosztól, következő mérkőzésén pedig Barcelonába látogat.

"A Real Madridot, a Barcelonát és a CSZKA-t is legyőztük mostanában, utóbbi fizikailag egy nagyon kemény meccs volt. A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen vagyunk túl, mivel életben tartottuk negyeddöntős reményeinket" - nyilatkozta Hanga. A legjobb 16 között két csoportban zajlanak az Euroliga küzdelmei, mindkettőből az első négy helyezett jut tovább.