Budapest;Orbán Viktor;Tarlós István;Rogán Antal;

2016-01-24 20:15:00

Tarlós: Rogán nem mond igazat

Nem mondott igazat Rogán Antal, amikor az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor Tarlós Istvánnal való decemberi találkozójának 90 százalékán jelen volt. Mindezt a főpolgármester nyilatkozta lapunk megkeresésére, miután a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ATV-ben pénteken ennek ellenkezőjét állította. Tarlós István elmondása szerint javarészt négyszemközt tárgyalt a kormányfővel. 

 Rogán azt is mondta, hogy a decemberi találkozón már megállapodtak, hogy az állam átvállalja az agglomerációs közlekedést, illetve a HÉV-eket, így nem értette, Tarlós miről beszél, amikor januárban ugyanezt követelte. A miniszter hozzátette, hogy jelezték a főpolgármesternek, a megállapodáson született döntésekről a kormány következő ülésén határoz. Ez Tarlós szerint nem így történt, ekkor csupán elvi megállapodást kötött a miniszterelnökkel, a részletekben – az agglomerációs közlekedésről, így a HÉV-ről – még nem egyeztek meg. Tarlós arról sem tudott, hogy a tárgyalást követő kormányülésen téma lesz a megállapodás. Azt az ígéretet kapta, hogy januárban ismét találkozhat Orbánnal, ám a kormány végül Seszták Miklós fejlesztési minisztert bízta meg, hogy rendezze a BKV ügyét. Habony Árpád közvetítésben játszott szerepéről Ro­gán annyit mondott: „Lehet, hogy Tarlós találkozott Ha­bonnyal, de sem neki, sem a miniszterelnöknek nem kellett Habonnyal tárgyalnia ebben az ügyben.” Úgy tudjuk: a titokzatos tanácsadó valóban járt a városházán, beszélgetett is Tarlóssal, ám valóban nem közvetített, de természetesen a BKV volt a téma.

Az átadással kapcsolatban már csak részletkérdéseket kell lezárni, köztük pénzügyieket – mondta a Rogán az interjúban, példaként említve, hogy a főváros „tízmilliárdos nagyságrenddel” tartozik a MÁV-nak, mert 2010 óta a Budapest-bérletek felhasználásából származó összegeket nem egyenlítette ki. Információink szerint Rogán ekkor is jócskán sarkított: a BKV-nak ugyanis nincs közvetlen szerződése a MÁV-val, mindkét közlekedési vállalat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) áll erről kontraktusban – így a főváros nem is tartozhat a vasúttársaságnak. A tartozást egyébként Lázár János kancelláriaminiszter is szóba hozta a csütörtöki Kor­mány­infón. Tarlós pénteki sajtótájékoztatóján úgy reagált erre, hogy egy huncut fillérrel nem tartozik a főváros sem a minisztériumnak, sem a MÁV-nak, sem a Volánnak.

Arra a kérdésre, milyen viszonyt ápol a szomszédjával, Csetényi Csabával, akinek a cége újabb és újabb kommunikációs közbeszerzéseket nyer, Rogán, utalva a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nyári, 25 milliárdos állami reklámtenderére, azt mondta: még Lázár stábja választotta ki egy közbeszerzés alkalmával azt a három céget, amellyel a minisztériumok kommunikációs tenderre szerződni tudnak. Cseté­nyi HG360 Kft.-je (ma már Network 360 Kft.) emellett tavaly 1,5 milliárd forintért népszerűsítette a kormányablakokat, és a kormány menekültellenes kampányait is megnyerte 900 millióért.

Egyébként a Miniszterelnökséget vezető miniszternek is egyeztetnie kell a kabinetiroda stábjával, amennyiben találkozni akar Orbánnal – mondta Rogán. A miniszter kifejtette, hosszú ideje tartó munkakapcsolatban áll a miniszterelnökkel: „valamikor kicsit nagyobb távolságról, valamikor nagyobb közelségről” beszélt. Hozzátette: egy munkakapcsolatban tisztelni kell a főnököt, ebből pedig az következik, hogy a kapcsolat nem lehet baráti. Rogán a TV2-vel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem beszélt Andy Vajnával a csatorna megvásárlása előtt, annak azonban örül, hogy nem csak egy erős kereskedelmi csatorna lesz a piacon. A miniszter hosszasan méltatta a filmügyi kormánybiztost: szerinte amióta Vajnát kinevezték, vannak nemzetközi filmes sikerek is.

Megszűnik a Kommunikációs Hivatal
A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) is rajta van a megszűnő intézmények nem végleges listáján - írta korábban a VS.hu. Az NKH jogutóda a Rogán Antal vezette Kabinetiroda lesz.