Mit mondott...?;Harrach Péter;

Mit mondott Harrach Péter 2001-ben?

Nem indokolt a vita az egyházi személyek átvilágításáról, az egyházak belső életéről pedig csak az nyilatkozhat hitelesen, aki pontosan ismeri a szervezet belső működését és viszonyait - nyilatkozta lapunknak Harrach Péter szociális miniszter. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke szerint az egyházak erkölcsi tekintélye adott, nem függ a tagok emberi magatartásától. Ugyanakkor az egyháznak mint közösségnek jellemzője az öntisztulás, ezt belső ügyként kell kezelni, nem lehet kívülről a szervezetre erőltetni. Harrach arra is felhívta a figyelmet, hogy a papok egyházi feletteseiknek tartoznak engedelmességgel. Elsősorban 1956-ot követően nem egyéni, hanem szervezeti döntésekről lehet beszélni: a Vatikánnal való egyeztetés, illetve a túlélés szempontjai érvényesültek. Éppen ezért Harrach szerint nem merülhet fel a személyi felelősség kérdése. A késő kádári időszak a mérsékelt, de szükséges együttműködés időszaka volt, ami kompromisszum, de nem megalkuvás.