TV2;Andy Vajna;

2016-01-26 12:14:00

"Arcpirító" - 375 millióval segítette a kormány a TV2-t

Tavaly a Miniszterelnökség és az NGM 375 millió forint értékben kötött műsorszámok előállítására és sugárzására szerződéseket a TV2 Média Csoport Kft.-vel - szúrta ki a Napi.hu a kormany.hu-n elérhető szerződéses adatokból. Az Együtt kikéri a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium által a TV2-től megrendelt műsorokat, mivel szerintük a polgároknak joguk van tudni, mire költik el a fideszesek a pénzüket.

A Miniszterelnökség 2015 júniusában két szerződést kötött a TV2 Média Csoport Kft.-vel a különböző műsorszámok (miniprogramok, stúdióbeszélgetések, miniportrék és kisfilmek) gyártására és sugárzására, összesen bruttó 180 millió forint értékben, A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése című program kampányfilmjeinek bemutatására pedig 194,8 milliót hagyott ott a két tárca.

Az Együtt reagált a Napi.hu cikkére, szerintük arcpirító, hogy a Fidesz már azelőtt elkezdi kitömni új lakájmédiáját, hogy annak tulajdonosváltása még be sem fejeződött. Az Együtt már korábban is azt mondta, hogy Orbán Viktor kedvenc fimlproducerének, Andy Vajnának csak úgy érheti meg a TV2 megvásárlása, hogy a csatornát közpénzből fogják eltartani.

Az Együtt közérdekű adatigénylés keretében kikéri a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium által megrendelt műsorokat, kisfilmeket, stúdióbeszélgetéseket és miniportrékat, valamint az ezekkel kapcsolatos összes dokumentációt. A magyar polgároknak joguk van tudni, mire költik el a fideszesek a pénzüket - írta az ellenzéki párt közleményében.