Fővárosi Közgyűlés;2024-es olimpia;

2016-01-27 11:12:00

A Fővárosi Közgyűlés döntött a BKV-ról és a 2024-es olimpiáról

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kimondta, hogy a főváros nem tudja a továbbiakban biztosítani az agglomerációs tömegközlekedést, a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn. A közgyűlésen a 2024-es budapesti olimpiáról is döntöttek, támogatták a pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot. Négy ellenzéki párt, az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) ismételten népszavazás kiírásáról szóló módosító javaslatot nyújtott be a közgyűlés elé az olimpiáról. Az ülésen elfogadták a forrásmegosztásról szóló rendeletet, és döntöttek a Fiumei úti temetőhöz tartozó egyes ingatlanokról is.

MSZP: a Fidesz elárulná a budapestieket

Az MSZP szerint a jelenleginél rosszabb minőségű szolgáltatásokra jelentene garanciát a HÉV-vonalak integrálása a csődközeli helyzetben lévő állami vasúttársaságba. Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője elmondta, az MSZP benyújtotta a közgyűlés elé azt a korábban ismertetett javaslatát, amely 4 százalékról 6 százalékra emelné a budapestiek által befizetett adó fővárosnál maradó részét.

A város ezzel 100-115 milliárd forintos többletre tehene szert - fejtette ki Horváth Csaba, aki szerint a főváros ebből maradéktalanul finanszírozni tudná a közlekedési kiadások mellett a szükséges fejlsztéseket is és "nem kellene a kormányzatnál kuncsorogni". A szocialista képviselő elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a fideszes városvezetés "több mint folyosói pletykák szerint" a Bálna értékesítését tervezi működési kiadásai fedezésére. Horváth Csaba szerint a Fidesz elárulná a budapesti lakosokat, ha ez valóban megtörténne.

DK: a kormány adjon pénzt a fővárosnak!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ha az államnak van elég pénze a fővárosi agglomerációs közlekedés üzemeltetésére, akkor a kormánynak azt Budapestnek kell adnia. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője azt mondta, a fideszes városvezetés és a kormány egy hónap alatt sem tudott "normális megállapodásra" jutni a budapesti agglomerációs közlekedés átadásáról. Ezt bizonyítja, hogy a budapesti városvezetés egy előkészítetlen és elfogadhatatlan javaslatot terjesztett a közgyűlés elé a témában - tette hozzá.

Kiemelte, a Budapest környékére kijáró HÉV-et 70 százalékban a város közigazgatási határain belül használják, így a járatok állami átvétele rendkívüli sok fővárosi lakosnak is problémát jelenthet. Gy. Németh Erzsébet emellett szólt arról is: a közgyűlés előtt fekvő javaslatból nem derül ki, mi lesz a HÉV 70 milliárd forint értékű vagyonával, továbbá milyen bérletekkel lesznek használhatók a szerelvények és azok megjelennek-e a BKK Futár-rendszerében.

PM: a BKV a fideszes belháború áldozatává vált

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint drágább és rosszabb szolgáltatást eredményez az agglomerációs közlekedés állami átvétele, amely a budapestieknek, a környéken élőknek és a magyar költségvetésnek is kárt okoz. Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere úgy fogalmazott, a budapesti közösségi közlekedés a "fideszes belháború áldozatává vált".

Kiemelte, az agglomerációs közlekedés átszervezése egy olyan felesleges átgondolása a rendszernek, amely rengeteg párhuzamosságot eredményez majd, miközben Budapest nem spórol a lépéssel. Az ellenzéki fővárosi képviselő szerint a fővárosi közösségi közlekedést a széttagolás helyett tovább kellene egységesíteni. "A főpolgármester nem tudott értelmes kompromisszumot kötni a kormánnyal, és egy olyan megoldás születik, amelynek csak vesztesei lesznek" - fogalmazott.

LMP: a Fidesz olimpiát akar erőltetni Budapestre

Az LMP szerint Budapestnek ki kell kényszerítenie akár peres úton is azt a 25-40 milliárd forintot az államtól, amellyel elmaradt a közösségi közlekedés finanszírozásában. Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője azt mondta, a Fidesz úgy akar egy olimpiát "Budapestre erőltetni", hogy még a közösségi közlekedéssel kapcsolatos problémákat sem tudja megoldani.

Kiemelte, a BKK és a fejlesztési minisztérium közötti megállapodás alapján a tárcának 2013 májusa óta finanszíroznia kellett volna az agglomerációs közlekedés azon kiadásait, amelyeket nem fedtek le a jegyárbevételek. "Nem mehet az úgy tovább, hogy az állam elvégezteti saját feladatát és nem ad pénzt hozzá" - fogalmazott Csárdi Antal, aki szerint a kormány folyamatosan sakkban tartja a fővárost ahelyett, hogy partnerként kezelné.