Miskolc;Kriza Ákos;

2016-01-27 13:34:00

Elítélték Miskolc "botrányvideós" polgármesterét

Miskolc polgármesterét rágalmazásban találta bűnösnek a bíróság. Az MSZP Kriza Ákos távozását követeli, de nemcsak emiatt - olvasható a szocialista párt honlapján. Kriza Ákos korábban rágalomnak nevezte az N1 tévé felvételét, melyen egy nyíregyházi vállalkozó arról beszél, hogyan segítette a város első emberének 2014-es kampányát. 

"Akad-e Miskolcon kívül még egy olyan város az országban, ahol köztörvényes bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítélt ember töltheti be a polgármesteri posztot? Akad-e Miskolcon kívül még egy olyan város az országban, ahol a polgármester, illetve az általa vezetett önkormányzat sorozatban követ el törvénytelenségeket, a polgármester mégis maradhat a hivatalában? Aligha, s ezt a botrányos állapotot Miskolcon is sürgősen meg kell szüntetni. Az MSZP éppen ezért minden jóérzésű és törvénytisztelő miskolci nevében követeli, hogy Kriza Ákos mondjon le a polgármesteri tisztségéről, a fideszes többségű önkormányzat pedig oszlassa fel magát" - mondta Bartha György MSZP-s önkormányzati képviselő kedden Miskolcon.

A politikus szerint dr. Kriza Ákos már eleve törvénytelenül kezdte meg polgármesteri működését, hiszen a jogszabály által biztosított határidőt figyelmen kívül hagyva, azt hónapokkal túllépve, nem szüntette meg időben a megválasztásával kialakult összeférhetetlenséget. Hangsúlyozta: dr. Kriza Ákos vezetése alatt a város önkormányzatát több esetben marasztalták el jogsértések miatt, s különböző kártérítései perekből és hibás döntésekből fakadóan milliárdos nagyságrendű károk érték Miskolcot. A fentiek ellenére viszont Kriza még akkor sem gondolta, hogy távoznia kellene a város éléről, amikor a Nyíregyházi Törvényszék tavaly bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek, s kétrendbeli rágalmazás elkövetése miatt végül megrovásban részesítette. 

A szocialista képviselő szerint dr. Kriza Ákos most, a feketekasszával kapcsolatos ügyben is mossa kezeit, azt állítja, hogy ilyesmi nem létezik, ő nem tudott semmiről, még arról sem, hogy az egyik korábbi főembere közös céget alapított az ügyet később kirobbantó vállalkozó feleségével. „Ezek után miért higgyünk el neki bármit is?" – kérdezte, majd így zárta sajtótájékoztatóját: „Kriza Ákos elvesztette a hitelét, a szavahihetőségét, a törvénytisztelő állampolgárok bizalmát. Minden egyes nap, amit a hivatalában tölt, egy-egy újabb szeg Miskolc koporsójában." - olvasható az MSZP.hu-n.

Kriza Ákos még január 17-én reagált az N1TV videójára: szerinte Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál soha nem volt „feketekassza”, nincs és nem is lesz, aki alap nélkül rágalmaz és vádaskodik, annak bíróságon kell felelnie ezért. „A vállalkozót az N1tv-nek adott interjúja alkalmával láttam és hallottam először, vele soha nem találkoztam.” - hangsúlyozta Kriza, aki hozzátette: "az önkormányzat és személyesen én sem álltam a vállalkozóval semmilyen jogviszonyban, minden állítása rágalom az önkormányzat és személyem irányában.”