Szerintem;tűzoltódaru;taxistüntetés;

2016-01-28 07:26:00

Ilyen a Rákosi-rendszerben sem történt

Több médiából értesülhettünk arról, hogy január 18-án hajnalban a taxis tüntetés idején, az ország minden mozgásképes tűzoltódaruját Budapestre rendelték. Engedtessék meg nekem, aki 1960-tól harminchárom éven keresztül teljesítettem hivatásos tűzoltói szolgálatot, véleményt nyilvánítsak a történtekről. Sok éves személyes rálátásom van a hivatásos tűzoltóság működésére, ebbe olyan korszakok voltak, mint a Horthy, Rákosi, Kádár, és a rendszerváltás utáni valamennyi kormányzat működése, de egyik sem vetemedett olyan intézkedésre, hogy ezt a közmegbecsülésnek örvendő szervezetet politikai célokra használta volna fel. Igaz, 1992-ben Csurka István „irodalmár tűzoltó”, A tűzoltóság tűzoltása, avagy a tűzoltók három „T”-je című írásában - sok-sok hamis vád között - állított olyat, hogy: „a pártállami rendszer mindent elkövetett, hogy a tűzoltókból kiölje a hivatástudatot és azon utált karhatalmi erők sorába emelje, azaz inkább taszítsa őket, mint az ÁVH vagy a politikai rendőrség”. Természetesen állítását semmilyen konkrétummal nem tudta alátámasztani.

Személyes tapasztalataim alapján tanúsíthatom, hogy a testületnek egyik említett szervezethez sem volt soha, semmi köze. Ma viszont, a 21. században, Magyarországon a hivatásos tűzoltókat alázta meg legelőször a hatalom, amiből lett „bohócforradalom”. Még mindig él az a mondás, hogy ahonnan más menekül, oda megy a tűzoltó. Ezt a nimbuszt akarja a hatalom egy brutális karhatalmi alakulat szintjére lenyomni, hiszen ma a tűzoltónak fegyveres kiképzésen kell részt vennie. Az sem volt elég, hogy a mindig önálló szervezet feje fölé, egy feladat nélküli szervezetet állítottak, hiszen a tíz évenként bekövetkező katasztrófákat eddig is és most is a tűzoltók számolják fel a honvédség és az önkéntesek segítségével. Amíg egy eseménynél a tűzoltók dolgoznak, a katasztrófavédők nyilatkoznak. Egy demonstráció felszámolására felhasználni, egy csak mentésre létesült szervezetet - valóban példátlan. A katasztrófavédelem vezetőinek, szóvivőinek magyarázkodásai a teljes hivatástudat-nélküliségről tanúskodik.

Egyszer azt mondják, hogy szolgálati feladat ellátására rendelték fel a darukat, máskor gyakorlat végrehajtásra. Szerintem szolgálati feladatot a működési területen kell végezni és el sem tudok képzelni olyan gyakorlatot, amely indokolhatná, hogy az ország teljes egésze – a főváros kivételével – egy igen fontos mentési eszköz nélkül maradjon. Az OKF szóvivője szerint „a daru nem életmentő eszköz”. Látszik, hogy valószínűen nem látott még hídról, felüljáróról lezuhant busz alá szorult embereket, vagy kisiklott vagonok alá-közé szorult személyeket, akiket csak daru, vagy esetenként daruk segítségével lehet kimenteni. Ráadásul a Belügyminisztérium elismerte, hogy a kilenc daru a „be nem jelentett demonstráció biztosítását irányító műveleti törzs kérésére, az estleges jogsértő cselekmények felszámolása érdekében érkeztek”. Ma már szinte mindent tudomásul veszünk, de ami január 18-án történt az már mindenek teteje!