Ha nálunk vannak az unokák, időnként száműzöttnek érzem magam a saját lakásunkban. Bevallom, hírfüggő vagyok, ha valamelyik csatornán híradó megy, mintha a tévé elé szegeznének, kivéve azokon a napokon, amikor nagyszülői kötelességemnek kell eleget tennem. Ilyenkor ugyanis a gyerekeim legszívesebben elásnák a kertben a távirányítót. Náluk tiltólistán van minden olyan tévéműsor, amely háborúról, erőszakról szól. Lehet ebben némi igazság .
Egy óvodában a közelmúltban megkötöztek egy gyereket, leragasztották a száját, mert nem bírtak vele. Az óvónők erőszakos fellépéséről szóló hír mintha kinyitott volna egy másik zsilipet is: megtudtuk, a 3-5 éves gyerekek egymás közti brutálisa megdöbbentő méreteket ölt az óvodákban. Most ha néhány percre magukra maradnak, olyasmivel „szórakoztatnak, mint amit előző este a tévében láttak. Az egyik internetes portálnak bevallotta egy óvónő, hogy „izomból” mennek egymásnak a kiszemelt játékért, börtönöst akarnak játszani, vagy éppen megölősdit. Megesett, hogy két nagycsoportos fiú megvert egy kiscsoportos lányt Szegeden: az egyik fiú a lányon térdelt és egy ággal ütötte, a másik pedig a hajánál fogva a térdéhez verte a lány fejét, aki kiabálni sem tudott, mert a szájába homokot tömtek.
Az iskola alsó tagozatában mindennapos a bántalmazás, a csúfolódás, a felső tagozatban a vérre menő verekedések, de a középiskolában volt már gyilkosság is. Innen már csak egy lépés a felnőttkori agresszivitás. A szakemberek joggal aggódnak.
Az óvoda már régen nem a béke szigete. Hol van már az az idő, amikor azért pironkodtak a szülők, hogy a gyerekük titokban papás-mamást játszik?
