Közelkép: Kiábrándító, csalódást keltő párizsi Trubadúr

Fanyalgott a Le Figaro kritikusa, miután a minap a párizsi Bastille Opera fölújította Verdi örökbecsű remekművét, a Trubadúrt. Már a bírálat címében húzta a száját: részegítő hangok írta, de amúgy „fapofa” előadás. Igazolásul idézte Arturo Toscaninit, hogy e dalműhöz nincs szükség nagyon sokra. Elég meghívni a zenevilág négy legszebb hangját és a közönség máris tombol. Ebben pedig nem volt hiány.

Távozáskor a néző kielégítetten búcsúzhatott, minden igényét kielégítették, csak úgy szikráztak a csillagok, sztárparádé volt. Leonora szerepében a New York-i Met orosz származású drámai szopránját ünnepelhették, annál is inkább, mert legutóbb hat éve énekelt Párizsban. Igaz, jegyezte meg az izgága műítész, kicsit szabadosabban kezelte a partitúrát, a tempókat is, személyeskedve, amit nem cselekedhetett volna meg olyan karmesterrel például, mint az olasz Muti. Az első részben még a tenorista Marcelo Alverez is vastapsot kapott, később visszafogottabb lett a fogadtatása.

A tökély ellenben Luna gróf szerepében a francia bariton Ludovic Tézier volt, akit a lap korunk legnagyobb Verdi alakítójának nevezett, miként Ferrando öreg harcosként, Roberto Taglivini, a fiatal olasz basszus is csak felsőfokú jelzővel említetett meg. Hol van akkor a „fapofa”? Daniele Callegari karmester esetében, aki állítólag nem tudta kézben tartani a dalszínháznak ezúttal fegyelmezetlen formát mutató zenekarát és kórusát. És a rendezőnél, akit cserbenhagyott a fantáziája, otromba díszleteivel, és a jellemek torzításával. Úgy látszik, Párizsban sem könnyű operát produkálni.