oktatás;Miskolc;tüntetés;Balog Zoltán;pedagógussztrájk;

2016-02-03 16:28:00

"Nem hagyjuk!" - Ezrek tüntettek az oktatásért országszerte (Fotók)

Tizenegy városban tüntettek szerdán a kormány oktatáspolitikája ellen, de a jövő hétre is országos megmozdulások várhatóak. Miskolcon a tanárok mellett a közlekedési dolgozók és az egészségügyi ágazat képviselői is utcára vonultak. A Herman Ottó Gimnázium által szervezett fáklyás demonstrációk több ezren gyűltek össze, de  Békéscsabán, Budaörsön, Budapesten, Győrön, Hajdúszoboszlón, Pécsen, Sopronban, Szegeden, Szombathelyen és Veszprémben is szolidaritási tüntetést tartottak. A tiltakozók célja, hogy felhívják a figyelmet az oktatás katasztrofális helyzetére. A képre kattintva galéria nyílik!

Szerdán országszerte fáklyás demonstrációkat tartottak a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozók, a pedagógusok mellett diákok, szülők és más ágazatok képviselői is utcára vonultak, hogy megmutassák, a gondok elhallgatása és a kisebb-nagyobb kozmetikázások már nem segítenek a szakadék széléig "eltolt" rendszeren, gyökeres változtatásokra lenne szükség - ezt azonban a kormány nem meri vagy nem akarja meglépni.

Az ATV tudósítója szerint az egyre erősödő eső ellenére több ezren - 4-5 ezer résztvevőre tippelt - gyűltek össze a délután fél 5-kor kezdődő demonstráción a Herman Gimnázium sportcsarnoka előtt Miskolcon. A tömeg békésen vonult a Hősök terére.  A Városház térnél újabb 150 fő csatlakozott a demonstrálókhoz, közben a fáklyákat is meggyújtották.

Tüntetés a Szabadság téren, Budapesten. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Tüntetés a Szabadság téren, Budapesten. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A tüntetésre Budapestről és más városokból is érkeztek támogatók. A Miskolci Herman Ottó Gimnázium Közalkalmazotti Tanács elnöke, Pilz Olivér szólalt fel először. A beszédek során többször is skandálták, hogy „nem hagyjuk”, illetve „a gyerekeinkért”. 

A tüntetésen Gulyás Balázs is felszólalt, szerinte - utalva Balog Zoltán kijelentésére - félmillió fiatal már külföldre tolta el a biciklijét.„Orbánéknak meg kell érteniük, nem stadionokra és kisvasútra kell költeni a pénzüket, miközben kivérzik az oktatás. Orbán maga mondta: arra jut pénz, amire akarjuk, hogy jusson. Viktor, az emberek jó oktatás, működő egészségügyet és tisztességes béreket akarnak!” – hangsúlyozta. Ezután felszólította a miniszterelnököt, hogy szűntesse meg a KLIK-et. „Ha azt gondolja, hogy elég ezt a szintet elérni, akkor alkalmatlan miniszternek”. Balognak javasolta, hogy költözzön Észak-Koreába, ha ennyire szereti a központosítást. "Orbán és klikkje virul, de a KLIK megbukott” - fejtette ki.

Tüntetés Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János

Tüntetés Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János

Mendrey László, PDSZ elnök arról beszélt, hogy nem lehet elbocsátani egy egész tantestületet. Idézte Balog Zoltán egyik nyilatkozatát, a tömeg a politikus nevére fütyülni kezdett. „A biciklit nem csak túltolták, de el is” – mondta Mendery, aki azt is elmondta, hogy a demokratikus kerekasztalra több témát is javasoltak. Ezek között vannak rövid távúak, mint például a tanulók terhelésének csökkentése, tankönyvválasztás, adminisztrációs terhek csökkentése stb. Hosszú távon elengedhetetlen az állam szerepének a vizsgálata, a KLIK sorsának megvitatása – mondta Mendrey. 

Budapesten a Szabadság téren is több százan tiltakoztak a Fidesz oktatáspolitikája ellen. Míg a miskolci és más vidéki helyszíneken sok diákot is látni lehetett a tüntetők között, addig a fővárosi helyszínen főként középkorúak és idősek demonstráltak. A többségében civil felszólalók folyamatosan bírálták az oktatásügyet, főként a KLIK-et.

A felszólalók szerint a KLIK működésének semmi értelme nincs. Azt is kifogásolták, hogy az iskolákban a gyakorlati tudás helyett a lexikális adatokra helyezik a hangsúlyt, pedig ennek a 21. században már szintén semmi értelme sincs. A résztvevők békésen hallgatták a beszédeket, néhány névnél, például "Viktornál" fütyülni és skandálni kezdtek, a "nem hagyjuk" rigmust ismételve. A fővárosi demonstráció fél 7-kor ért véget, az atv.hu szerint 600-800-an vettek részt rajta. 

Tüntetés a Szabadság téren, Budapesten.FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Tüntetés a Szabadság téren, Budapesten.FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A győri demonstráció - ahol körülbelül 120 ember volt jelen a Városháza téren - délután 5 órakor már véget is ért. A szervezők azt ígérték, hogy jövő hétre újabb tüntetést szerveznek, hisz az időjárás most nem fogadta kegyeibe a demonstrálókat. A végén igazi politikai klasszikussal búcsúztak: "egy hét múlva mindenki hozzon magával még egy embert!".

Sopronban, a Széchenyi téren, a KLIK irodája előtt mintegy hatvanan demonstráltak szerdán kora este. Az esőben Jakál Adrienn, PM soproni elnöke, a város kulturális és oktatási bizottságának tagja és a szerdai megmozdulás helyi szervezője szólt az esernyős hallgatóságoz - írja a Kisalföld. Jakál többek között arról beszélt, hogy a szinte megvalósíthatatlan reformoknak nevezett szabályokkal, átgondolatlan oktatáspolitikával a gyermekeink jövőjét, és ezzel az ország jövőjét kockáztatják. "Nem hagyhatjuk, hogy a fiatalokat gúzsba kössék, megbéklyózzák, akár röghöz kötéssel, akár pöffeszkedő hivatalos ideológiákkal" - mondta.

Megfenyegették az óvodai dolgozókat?

Miskolcon „leszóltak” az óvodákba, hogy a dolgozók ne merjenek elmenni a mai pedagógustüntetésre, mert annak következményei lesznek - írta a DK nyílt levelében. Nem engedhetjük meg azt, hogy Miskolc városát ilyen sunyi és aljas eszközök bevetése, a hatalommal való visszaélés miatt megbélyegezzék. Ezért nyomatékosan felszólítjuk Kriza Ákos polgármestert, azonnal kezdeményezze a vizsgálatot – szokása szerint egy nap alatt lefolytatva - és az eredményét azonnal hozza nyilvánosságra! - írták.ahol rövid beszédek hangzanak majd el, ezt követően a megjelentek "rendhagyó fogadóóra" keretében beszélik át a kialakult helyzetet. A tüntetésre Budapestről és más városokból is érkeznek támogatók, s jelen lesz Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetője, valamint a "fekete ruhás nővérként" elhíresült Sándor Mária a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság képviseletében.

Balog Zoltán oktatásért (is) felelős miniszter a múlt héten látogatott Miskolcra, innen indult ugyanis a máig terebélyesedő tiltakozási hullám a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete - az oktatás rendszerszintű problémáit összefoglaló, ma már tízezrek támogatását bíró - levelének nyilvánosságra kerülése után. A fórumon - amelyet a miniszter "kemény beszélgetésként" értékelt - nem sikerült lecsillapítani a kedélyeket, a szervezők szerint a Balog-vizit ellenére sem vált okafogyottá a ma délutánra tervezett megmozdulás.

A legtöbb ellenzéki párt beállt a tiltakozó pedagógusok és diákok mögé, többen az oktatás teljes reformját és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetését követelik. 

Az MSZP szerint nem csupán korrigálni kell az oktatási rendszert, hanem teljesen új alapokra kell helyezni. Tóbiás József MSZP-elnök szerint Balog Zoltán miniszternek távoznia kell posztjáról, mert minden a tárcája alá tartozó ágazat súlyos válságban van. A miniszterelnöknek és a kormánynak az oktatásban, valamint az egészségügyben kialakult válsághelyzettel kell foglalkoznia - hangoztatta. Tóbiás szerint ha a kormány valódi párbeszédet szeretne, akkor azokkal kell tárgyalnia, akik tiltakoznak az oktatás jelenlegi helyzete miatt.

A Demokratikus Koalíció azt követelte, hogy adják vissza az iskolákat a pedagógusoknak és a gyermekeknek, döntsenek a tanárok és az iskolák arról, hogy milyen könyvekből, milyen oktatási rendszerben tanítanak. Szerintük a Fidesz-kormány nem csak "trafikokat, földet, kaszinót lop", hanem ellopja a gyermekeink jelenét és jövőjét, valamint a tanárok értelmes munkába vetett hitét is. Mára az ország minden pontját elérte az elégedetlenség, a DK pedig szolidaritást vállal a demonstrációkon részt vevő tanárokkal, diákokkal és szülőkkel - fogalmazott Oláh Lajos, aki a megmozdulásokon való részvételre buzdított mindenkit, egyúttal azt kérte a DK tagjaitól, hogy ne vigyenek pártzászlókat, -logókat az ilyen rendezvényekre.

A  Párbeszéd Magyarországért támogatja a pedagógusok szerdai demonstrációit, és a tanárok bérének emelésére, valamint  a Klik megszüntetésére szólított fel, mert az csak megkeseríti a diákok és a tanárok életét. A PM politikusa kiállt az esélyteremtés mellett, hivatkozva arra, hogy a kormány a fizetőssé tett egyetemi szakokkal és a gimnáziumok számának csökkentésével szerinte tudatosan szűkíti a mobilitási csatornákat. Jelképes jelentőségű intézkedésként kérte, hogy a tankötelezettség korhatárát állítsák vissza 18 évre. Erőss Gábor arra biztatta a pedagógusokat, hogy álljanak ki keményen a jogaikért és ha kell, sztrájkkal érvényesítsék azokat.

A Magyar Liberális Párt az oktatási rendszer gyökeres átalakítására és egy önálló oktatási minisztérium létrehozására szólított fel. Szerintük az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) "kettőszáz év dohszagától bűzlik", Balog Zoltán miniszter pedig nem érti, miről szól a 21. századi tudásfogalom, és semmi keresnivalója az oktatásügyet is irányító mamutminisztérium élén. Bősz Anett úgy fogalmazott: az oktatási rendszerből "technikai analfabéták tömegei" kerülnek ki, a gyerek nem értik, hogy mit olvasnak, nem tudnak egybefüggő szöveget alkotni és képtelenek csapatban együttműködni. A politikus jelezte, hogy részt vesz a délutáni, miskolci pedagógustüntetésen, és bízik abban, hogy a demonstrációk olyan "földrengést" indítanak el az oktatási rendszerben, amelyek gyökeres változásokat eredményeznek.

Rétvári köznevelési kerekasztalt hívott össze
Február 9-ére hívja össze a köznevelési kerekasztalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Rétvári Bence elmondta: a hétoldalú megbeszélésre várják a köznevelés szakmai szervezeteit, a munkavállalói érdekképviseletet, a szülők, a diákok, a munkaadók képviselőit. A kerekasztal résztvevői között szerepelnek még az állam, a fenntartó és a tudományos élet, a pedagógusképzés szervei. Az államtitkár hangsúlyozta nyitottságukat, és kiemelte: a kerekasztal ülésén szeretnék a problémákat megoldani, a felmerült kérdéseket megvitatni. Ugyanakkor hozzátette: a rendszer előnyeit is szeretnék megtartani. 

A közlekedési dolgozók is tüntettek

Miskolcon a szakszervezeti jogok eltiprása ellen és egy érdekképviseleti vezető mellett is protestáltak csaknem kétszázan a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. székháza előtt. A vasutasokat, autóbusz- és villamosvezetőket, valamint más, a közlekedési ágazatban foglalkoztatottakat tömörítő, a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez (MaSzSz) tartozó közlekedési szakszervezetek felhívására az ország számos pontjáról érkeztek Miskolcra a demonstrálók, hogy kiálljanak Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezetének elnöke mellett. A megmozduláson jelen volt több baloldali politikus.

MTI Fotó: Vajda János

MTI Fotó: Vajda János

Busztakarításra ítélték telefonálásért

Nemes Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta: az évtizedek óta sajáthibás baleset nélkül vezető buszsofőrt, Zelenka Lászlót hat hónap járműtakarításra "ítélte" az MVK vezetése azért, mert szolgálat közben, telefonon nyilatkozott az egyik televíziós csatornának a cégnél szerveződő esetleges sztrájkról. A cégvezetés szerint Zelenka László ezzel megszegte a szabályzatot, a szakszervezetek azonban úgy gondolja, hogy az eljárás célja kifejezetten tisztségviselőik és a munkavállalók megfélemlítése volt, a szakszervezeti vezető ugyanis mindenben az előírás szerint járt el, headseten beszélt a riporterrel - tette hozzá Nemes Gábor. A társaság irodaháza előtt megjelentek seprűkkel takarítottak, utalva ezzel az MVK-s szakszervezeti vezető "új munkakörére", majd petíciót adtak át a cég vezetésének.