Áder János újévi köszöntőjében arról beszélt, hogy nincs nagyobb kincs annál, mintha biztonságban tudjuk országunkat, szeretetteinket és családunkat. Az egy másik kérdés, hogy az efféle éjféli köszöntőkre kevésé ember figyel, elnyomja a pezsgős dugók pukkanása, a hagyományos csókolózás és a következő ételfogáshoz készített tányérok csörömpölése. De hát ez Dobi István óta hagyomány nálunk, nincs mese. Éjfél után kell beszélni.
Akkor még pontosan nem is értettük, miről szól ez az egész. Az országgal már nincs gond, azt védi a kerítés. Aztán Csepreghy Nándor, a magyar politikai életben egyszer csak fontos fiúként aposztrofált államtitkár a televízióban (még véletlenül sem a parlamentben) elejtett egy könnyed célzást arról, hogy 100-200 ezer dolgozóval is csökkenhet az államigazgatás létszáma, elsősorban a bürokrácia csökkenése érdekében, másrészt, hogy elérhessük a hőn áhított északi modellt, amelyben kevesebb hivatalnok sürög-forog. Hát bizony, ez lenne az igazi. Ráadásul Csepreghy tovább érvelt: véleménye szerint a magánszféra képes ennyi ember „felszívására” és erre vonatkozóan a kormánynak már vannak is tervei.
Aztán jött Lázár listája, amin feltehetően szorgalmasan dolgoztak már a miniszterelnökség irodáiban, miközben Áder még fennkölt újévi szavait fogalmazta a Várban. Legyen a szeretet a mi iránytűnk, erre gondolhatott Lázár is, amikor újabb meg újabb, megszüntetésre váró intézményeken tépelődött. És – negyven év hivatali múlttal a hátam mögött állítom –, lehet, hogy egy részük bezárása jogos. Csak egy átszervezéshez évekre van szükség, ezt a gyakorlat pontosan igazolja. Egy rossz döntésnek nagyon komoly szakmai és emberi következményei lehetnek, különösen amikor a gazdaság állítólag szárnyal, de csak nagyon kevés ember tud szárnyalni vele. A háttérintézmények megszüntetésével vagy beolvasztásával sokan elveszíthetik keservesen felépített és biztonságosnak hitt egzisztenciájukat, de még az is lehet, hogy Orbán úgy dönt, maradjanak a háttérintézmények (a miniszterelnök éppen nagyon fontos ügyben Mongóliában járt), Lázárt meg hátraküldi a kisszobába, hogy nézzen a tükörbe. Volt már ilyen. Hogy az egész csak egy trükk, amiért soha, senki sem vállalja majd a felelősséget. A média majd keresni kezdi Habony Árpádot, ő azonban nem fog nyilatkozni.
És mintha mindez még nem lenne elég, egyszer csak villámgyorsan átszervezik Budapest és környezete közlekedési rendszerét, ezzel sem várnák meg, amíg a szakemberek (ha még vannak ilyenek) elővezetik az elgondolásokat, esetleg modelleket mutatnak be a tervezett működésről és a hatásairól. Tarlós egy sértett kisfiú durcás hanglejtésével állítja, hogy védi Budapest érdekeit.
Aztán kiderült, hogy a taxikkal sincs minden rendben. Sárgák, tiszták, de valami baj azért mégiscsak van. Olyan tüntetést szerveznek, ami szembe megy minden közúti joggal, a tilosban parkoló taxik között békésen sétálnak a rendőrök, mintha csak megrendezett színjátékról lenne szó. Vagy az is volt. Közben ugyan az összes tűzoltódarut Budapestre rendelték, valószínűleg nem volt meg a teljes összhang, vagy recsegett a telefonvonal. Megvernek egy-két embert, ahogy ez nálunk szokás. És akkor egyszer csak észrevette az adóhatóság, hogy létezik egy másik szállító-szervezet is, adómentesen. Már mindenki tudta, csak ők nem.
A szeretet legyen az iránytűnk, mondta Áder január elsején, pár perccel éjfél után. OGY nevű író biztosan nem figyelt rá.
