A lengyel lecke

Publikálás dátuma
2016.02.06. 08:10
FOTÓ: ©EUROPEAN UNION 2016 SOURCE EP
Az Európai Bizottság eljárást indított, amelyben megvizsgálják, vajon veszély fenyegeti-e a jogállamiságot Lengyelországban. Ilyen eljárás korábban nem létezett; bevezetését éppen a magyarországi alkotmányos változások miatt szorgalmazta néhány régebbi tagország.

Amikor hazánkban elkezdődött a NER felépítése, a Bizottság részéről a legkritikusabb ügyekkel foglalkozó kötelezettségszegési eljárások jelezték: nem marad szó nélkül, ha az ország elkanyarodik az EU főáramától. A kisebb-nagyobb korrekciók azonban nem változtattak a NER lényegén, mint ahogy az Európai Parlament és az Európa Tanács kritikái sem.

Mióta megalakult a konzervatív kormány Lengyelországban, nem múlik el nap anélkül, hogy a nemzetközi sajtóban valaki a lengyel-magyar párhuzamot ne ecsetelné. A vélemények valamelyest megoszlanak: van, aki szerint a lengyel helyzet a magyar megismétlődése még nagyobb kockázatokkal; mások szerint viszont a civil ellenállás és az EU-intézmények határozottabb fellépése meg fogja akadályozni a Magyarországon tapasztalt "elfajulás” megismétlődését.

A varsói politikai fordulat, a PiS újbóli hatalomra kerülése nehezen emészthető mindenki számára, aki szoros kapcsolatot feltételez egy ország gazdasági helyzete és politikai stabilitása között. Az elmúlt évtized nagy gazdasági megrázkódtatásai tényleg sok helyen rendezték át a politikai tájképet, ahol többnyire azok gyengültek meg és buktak el, akik kormányzását a gazdaság visszaesése, a munkanélküliség növekedése kísérte.

Nem Lengyelország az egyetlen példa arra, hogy – paradox módon – az ország viszonylag jó teljesítménye ellenére a szavazók menesztik a hivatalban levő kormányt. Svédország gazdasági növekedése például jóval az EU-átlag fölött alakult, nemrég mégis visszahozták a szociáldemokratákat – talán éppen a jobbközép kormány idején gyorsan növekvő jövedelmi egyenlőtlenségeknek köszönhetően.

Lengyelország az elmúlt évtizedben az EU legsikeresebb gazdasága volt, az egyetlen az Unióban, ahol 2009-ben sem volt recesszió. Donald Tusk kormányával az élen az ország nagy nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, egyes területeken imponáló teljesítménnyel. Negyedszázaddal ezelőtt egyetlen felhőkarcoló állt Varsóban, ma már van belőlük tucatszám. Csakhogy a belső területi egyenlőtlenségek továbbra is igen nagyok, és a keleti megyék elégedetlen lakossága már eddig is a centrumtól eltérően viselkedett; ők emelték köztársasági elnökké tavaly májusban a viszonylag fiatal Andrzej Dudát.

A regionális különbségek valóban jelentősek, de az nem igaz, hogy Tusk (és Kopacz) kormányai ne igyekeztek volna felzárkóztatni a keleti országrészeket. A külföldi tőke magától is ment Poznan vagy Wroclaw térségébe, a kormány pedig ösztönözte, hogy terjeszkedjen Lublin felé is. Németországban sok helyen, például repülőtereken is lehetett látni a nemzetközi cégeknek szóló üzeneteket: fektess be Kelet-Lengyelországban!

Le kell szögezni azt is, hogy Lengyelország kimondottan jó színvonalon használta, és használja fel a fejlesztést szolgáló uniós forrásokat, amelyeknek (az EU kohéziós politikájának) éppen ők a legnagyobb kedvezményezettjei. Ezek a beruházások azonban vagy csak idővel érnek be, vagy nem elegendőek ahhoz, hogy ellensúlyozzák a fiatalok elvándorlását, amit itt sokan negatívumként élnek meg, főleg akkor, ha a fiatalok közül sokan a gyermekeiket otthon hagyva mennek el munkát vállalni Nyugatra. Az elvándorolt munkavállalók érdekeit nem minden kormány védi, de például a lengyelek gyakran felszólalnak azért, hogy az egyenlő bánásmód érvényesüljön, szociális jogokat ne lehessen csorbítani.

Egy másik gazdaságpolitikai következménye a kormányváltásnak az euróval kapcsolatos retorika változása. Lengyelország mindmáig megőrizte a zloty-t, de közben hangoztatta: nagyon igyekszik az eurózónába, ami fontos neki a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok bővítéséhez.

Mielőtt a globális pénzügyi válság kitört volna 2008 szeptemberében, a lengyelek arról vitatkoztak, hogy az ország 2010-ben, vagy inkább csak 2011-ben csatlakozzon az eurózónához. Kaczynskiék kormányra kerülve nem fogják elkapkodni az euróhoz való csatlakozást. Az új év első lépéseként meg is szüntették az ezzel foglalkozó kormánybiztosi posztot. Ez a lépés politikailag akár konfliktusforrásként is feltüntethető, ám valójában nem látszik, hogy a késedelemből Lengyelországnak vagy bárki másnak kára származna.

A globális pénzügyi válságot is részben éppen azért tudta átvészelni a lengyel gazdaság, mert a valutaárfolyam rugalmasan tudott alkalmazkodni. A gazdasági sikerhez azonban a rugalmas valutaárfolyam kevés. A mostani eredményekhez nagyban hozzájárul az az oktatási reform is, amelyet a korábbi kormányok a modernizáció és az esélyegyenlőség érdekében indítottak és gondoztak. A fiatalok munkába állása azonban Lengyelországban sem megy magától, és láthattuk: ez a korosztály kevéssé bízott abban, hogy a centrista kormánytól erre – akár EU-támogatással – hathatós megoldások várhatók.

Az új kormány, látva a kezdeti reakciókat bel- és külföldön, válaszút előtt áll. Követheti a magyar utat, és csak a további pozíció- és zsákmányszerzésre koncentrál, vagy pedig megtartja a háborús nyelvezetet a politika szimbolikus terében, de a gazdaságban megpróbál pragmatikusan kormányozni. Ezzel lehetősége lenne megőrizni a prosperitást, és elkerülni az EU-val szembeni hidegháborút.

Az EU dilemmája a korábbi helyzethez hasonló. Nem hagyhatja figyelmen kívül, ha egy országban meggyengül a demokrácia és a jogállamiság, ugyanakkor elhibázott akciókkal éppen a populisták malmára hajthatja a vizet, hiszen ők úgy tüntetik fel magukat, mint akik a külföldi elitekkel szemben a hazai lakosság érdekeit képviselik. Egy-egy strasbourgi vita, mint legutóbb Beata Szydlo részvételével történt, egy ilyen narratíva minden kellékét biztosítja.

A lengyel baloldalnak, amely az októberi választások után kiszorult a parlamentből, nemcsak taktikai tárgyakból kell kijavítania az elégtelen osztályzatot. Át kell gondolnia, milyen ütemben és morzsolódhat le az új kormány mögötti többség, és milyen teret nyithat számára a leszerepelt Polgári Platform tartós meggyengülése.

Amire mindenképpen szükség lesz, az egy új stratégia és program, amelyben a szociális és területi kohézió, vagyis a leszakadó térségek és társadalmi csoportok segítése a korábbinál több figyelmet és forrást kap. Több és jobb minőségű munkahely, átfogó szociális beruházások nélkül a társadalom a mégoly magas GDP-növekedést sem értékeli sikernek. A magyar feladvány annyival bonyolultabb a lengyelnél, hogy nemcsak a méltányos jövedelem-elosztás konkrét eszközeit kell megtalálni, hanem a gazdasági teljesítmény érdemi javításának módját is.

Szerző

Nagymama for President!

Régóta töprengek azon, ki a jó magyar. Ez azért nagyon fontos, mert a legjobb magyarnak kellene a miniszterelnöknek lennie, ez, gondolom, nem szorul további bizonygatásra. Három jelölt maradt versenyben hosszas vizsgálódás után: Szent István, én és a nagymama, mint olyan.

Szent István személye kézenfekvő, nagyon jó volt államalapításból, probléma viszont a származása. Van benne némi besenyő vér, hát ki tudja, bízhatunk-e idegenekben. Feleséget sem a tűzrőlpattant magyar menyecskék közül vett magának, hanem egy bajor hercegnőt választott. Egyébként államalapító szent királyunk, miután az egyik jogos trónörököst megvakíttatta, a másikat négyfelé vágatta, hullájának darabjait különböző várakra kitűzette, és ettől kezdve egész életét, mint maga írja az Intelmekben, háborúskodással töltötte, igyekezett rendes középkori keresztény magyar karriert befutni, úgyhogy van itt pozitívum is, de végül Szent Istvánt mégis tartalékba tettem.

A következő jelölt én vagyok. Én mindenben megfelelek a „tökéletes magyar” kitüntető cím követelményeinek, de szerénységből nem jelölöm saját magamat, marad tehát a harmadik lehetőség, a nagymama. Nem ez a nagymama, vagy az a nagymama, hanem általában a nagymama, mint olyan. A nagymama nem veszekszik, hanem ebédet főz. A nagymama elhozza a gyereket az óvodából, bevásárol és kitakarít, amíg a szülők moziba/színházba/síelni/világ körüli útra mennek, vigyáz az unokákra, megöntözi a virágokat, megeteti a hörcsögöket és leviszi pisilni a kutyát. A nagymamától lehet áthidaló kölcsönöket kérni és aztán soha meg nem adni. A nagymama tudja mindennek a receptjét és mindig van nála fejfájáscsillapító. A nagymama nem mond ellent, ezzel szemben bármikor ugrasztható bármilyen feladatra. A nagymama mindent tud és a nagymama még azt is tudja, hogyan kell bölcsen szó nélkül végighallgatnia leszármazottai állandó továbbképzését.

A nagyapa is tudja mindezt, de a nagyapa annyiban rosszabb a nagymamánál, hogy még küzd. A nagyapának van valamilyen állása, munkahelye, szerződése, társadalmi tisztsége, ahová ügyesen elmenekülhet a család elől, vagy ha az összes vészkijárat mind befuccsolt, még mindig lemehet kocsit mosni a parkolóba. A nagyapának vannak haverjai, akikkel eljár kicsit kocsmázni és időnként utánafüttyent egy-egy csinosabb lánynak. A nagypapa még tüskés, még evilági, rivalizál és magyaráz, okoskodik, szóval ember, de a nagymama, az már angyal.

Tessék megnézni, milyen béke van egy nagymama körül. Maszatolás, lekvárbefőzés, délutáni kávézgatás, tévénézés közösen. Úgy képzelem, mikor senki nem látja, a nagymama óvatosan körülnéz, és aztán kiveszi a szekrény legrejtettebb zugából a szárnyait, és repül néhány kört a gangos udvar fölött.

Ha felosztjuk a nő életét szerethető, elviselhető és elviselhetetlen szakaszokra, akkor azt találjuk, hogy az összes női szerep közül három a szerethető, egy az elviselhető, és mivel elviselhetetlen nincs, azt töröljük, és írjuk be helyette: a tökéletes. Szerethető az ember anyja és az ember kislánya. Elviselhető a feleség (ellentétben vele a férj nem elviselhető, mert sörhasat ereszt, ellustul, kopaszodik, éjjel-nappal politizál és nem viszi le a szemetet, ezért a férjet csak egy különleges, extra toleranciával felszerelt emberfajta képes kibírni, ez ugye a kedves neje), és aztán van a nagymama. Megbízható, segítőkész, bölcs, diszkrét, mindig ott van ahol, kell és sehol nem tolja magát az előtérbe, nem erőszakos és nem követeli, hogy vigyék moziba, ezzel szemben úgy főz, de olyan varázslatosan, mint egy erre szakosodott szuperboszi.

Talán még egy nőfajtát nem említettem, ez a feleségünk volt akkor, amikor szerelmesek voltunk bele. Itt az a probléma, hogy az akkor annyira jó volt, hogy semmi az életben nem tudja felülragyogni, másrészt ha múlt is az idő, de a dolog maga nem múlt el, még ha néha el is bújik a személyiség valamelyik zugába. Ezért korrigálnám a definíciót, legalábbis az igeidőt: a legszerethetőbb nő a világon a feleségünk, akkor, amikor szerelmesek vagyunk bele. Akinek több felesége, plusz ezen felül még szeretői is voltak/vannak, tegye az alanyt többesszámba.

Ugye ebből az következne, hogy az a szép hölgy a legjobb magyar, akibe az ember éppen szerelmes, és ez így is van, de problémát okoz utálatos képességünk, a minden szerelemnél sokkal erősebb féltékenység, ami miatt, ha valaki az általam szeretett csinos nőre ráfüttyent, azt úgy leverem, hogy tudom Istenem, nem füttyöget többet az életben. És azért az mégiscsak furcsa volna, ha el kellene dugni a legjobb magyart, hogy a többi tízmillió ne is láthassa, vagy ha az a tízmillió magyar nem füttyögethetne többet.

Ebből pedig az következik, hogy ha elméletileg be van bizonyítva (és éppen most bizonyítottam be), hogy a nagymama a legjobb magyar, akkor neki kellene lenni a miniszterelnöknek. Mert hazánknak kell a karizmatikus népvezér illetve történelmi személyiségű államférfi, de sokkal inkább kell a nagymama. Akinek az a különleges képessége is megvan, hogy ha süt egy süteményt, abból először az unokáknak ad, és csak akkor eszik ő is, ha mindenki jóllakott.

Nagymama for President! Még utcákat ne barikádozzunk el, de mostantól legyen ez a jelszavunk.

Az óvodapedagógus és a gyermek

Publikálás dátuma
2016.01.30. 08:40
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
Mielőtt bárki hátradőlne, s elégedetten dörzsölgetni kezdené a kezét a hír hallatán: az ügyészség szerint össze lehet kötözni a gyermek kezét, be lehet ragasztani a száját az óvodában, mivel a kötözködő pedagógus nem követett el súlyos kötelezettségszegést.

Érdemes elgondolkoznia azon, vajon mit is jelez az, ha a különböző, Magyarország által is aláírt és kihirdetett nemzetközi szerződésben és a jogrendszer alapjait meghatározó alaptörvényben foglaltak megszegése nem jár következményekkel. Érdemes, hiszen ahol nincs jogbiztonság, ott nem csak a gyermek nincs biztonságban. Ott nincs biztonságban senki sem.

Gondolatok a gyermeki jogokról

A jogbiztonság kérdésén való elmerengés nem csak azért aktuális, mivel sokan gondolják úgy, a gyermeknek életkora miatt nincsenek, nem lehetnek jogai, s a gyermek fejlődéséhez, emberré válásához éppenséggel jól jön egy "makarenkói" pofon. Aktuális a gondolkodás azért is, mivel a hatalom éppen azt tervezi, hogy felhatalmazza önmagát jogaink felfüggesztésére. Felhatalmazza önmagát arra, hogy bárkinek szabadon összekösse a kezét, beragassza a száját.

A napokban nyilvánosságra kerül eset kapcsán "csupán" arra a kérdésre kell megkeresni a választ, van-e olyan emberi jog, amellyel összeegyeztethetetlen a fent leírt magatartás? Ha a válasz igen, akkor elégséges a gyermek helyzetét tisztázni, megilletik-e az emberi jogok.

Először nézzük a gyermek helyzetét, amelynek megértéséhez érdemes segítséget kérni attól az Alkotmánybíróságtól, amelyik még fontosnak tartotta, hogy az államhatalom ellensúlya legyen. "Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gyermeket megilletik az alapjogok. A gyermek az alapjogokat, mint mindenki más azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, esetről-esetre kell megvizsgálni, hogy a gyermek mely alapjogokat milyen vonatkozásban gyakorolhatja saját maga, illetve ki gyakorolhatja nevében és érdekében. A gyermekvoltára tekintettel a gyermek sem zárható ki az alapjogok egyes területeiről teljesen. A gyermek alapjog-gyakorlásának lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képessége kibontakozásával együtt a növekvő korral egyre szélesebb lesz. [39/2007. (VI. 20. ÁB. h.]

Gondolatok az emberi méltóságról

Vajon milyen jog sérülhet azáltal, hogy valakinek "csak úgy" egy másik embertársa összekötözi a kezét, beragasztja a száját? Az ember legfontosabb joga, az a jog, amely az emberi létből ered! Minden embernek vele született joga van az emberi méltóságra. Ez mit jelent? Az Alkotmánybíróság álláspontja ebben a kérdésben is egyértelmű és világos: "Az emberi méltósághoz való jognak két funkciója van. Egyrészt azt fejezi ki, hogy van egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem terjedhet túl, vagyis az autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany maradhat és nem válik eszközzé vagy tárggyá... A méltósághoz való jog másik funkciója az egyenlőség biztosítása. Ez egyben azt jelenti, hogy a méltóság oszthatatlan és redukálhatatlan, azaz az emberi státus minimális feltétele, amely tehát egyetlen embertől sem vehető el. [23/1990 (X. 31.) Miután az emberi méltóság része az önrendelkezés joga, az önrendelkezésnek pedig része, hogy valaki döntsön arról mi történjen vele, mi történjen a testével. Ezért önkényesen, beleegyezés nélkül, senki nem érintheti meg másnak a testét, mivel ezzel megsérti az illető emberi méltóságát. Különösen igaz ez az állítás akkor, ha ennek a cselekedetnek célja a büntetés, a megtorlás.

Még súlyosabb a helyzet, ha mindez mások előtt történik, megleckéztetés céljából, mivel ez még megalázó helyzetbe is hozza a sértettet.

Az óvodai csoportban megkötözött, szájzárral ellátott gyermeknek az óvónő többszörösen és súlyosan megsértette az emberi méltóságát. Ez a cselekmény ellentétes több nemzetközi egyezmény előírásaival, az alaptörvényben foglaltakkal, és a pedagógus kötelezettségeit meghatározó törvényi rendelkezésekkel. Az alaptörvény II. cikke szerint ugyanis az emberi méltóság sérthetetlen. Sérült azonban az alaptörvénynek a megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó rendelkezése is. Az alaptörvény III. cikke kimondja: senkit nem lehet megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Hasonló rendelkezés található az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményben: „Senkit nem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak, vagy büntetésnek alávetni.” [EJASZV. 3. cikk.]

Az emberi méltóság védelméből eredően a köznevelés intézményében nem alkalmazható semmilyen okból, semmilyen indokból és semmilyen formában olyan fegyelmezési eszköz, amely a gyermeket, a tanulót megalázó helyzetbe hozza.

Nincs lehetőség arra, hogy az óvodába, iskolába, kollégiumba járó gyermekkel, tanulóval szemben a testi fenyítést vagy a testi erőszakot bármilyen formában alkalmazzák. A megalázó bánásmód azonban sokkal szélesebb ennél a körnél. Tiltott a gúnyolódás, a lelki „ráhatás”, a közösségből való kizárás, a megfélemlítés, stb. Minden közoktatási intézménynek ismernie kell a Gyermek jogairól szóló egyezményben található rendelkezéseket, amelyek arra kötelezik az egyezményben részes államokat, így a Magyar Köztársaságot is, hogy gondoskodjon arról, a gyermeket ne lehessen sem kínzásnak, sem kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. [EJASZV. 37. cikk.]

Számos olyan alkotmányos jog van, amely sok esetben sérül a köznevelés rendszerében. Ezek közé tartozik az egyenlő bánásmód követelménye, a véleménynyilvánítás joga, a magánélethez való jog. Az is bizonyos, hogy a gyermeket, a tanulót az óvoda, az iskola, a kollégium személyes szabadságában nem korlátozhatja. Ezek a tilalmak akkor is léteznek, ha a köznevelés rendszerét szabályozó jogszabályok nem szólnak róluk. A kihirdetett nemzetközi szerződések, így a Gyermek jogairól szóló egyezmény megtartása minden pedagógus számára kötelező. Nem szabad, nem lehet elnézni a gyermeki jogok sérelmét.

Az alaptörvény XVI. cikke deklarálja a gyermek jogát a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A köznevelési intézmények és az ott dolgozók helyzete világos. A köznevelésről szóló törvény szerint az intézmények ellátják a gyermek, a tanuló felügyeletét, melynek része a testi épségének megóvása és erkölcsi védelme. A köznevelésről szóló törvény egyértelmű: a gyermek, a tanuló nem vethető alá testi, lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak, védelmet kell számára biztosítani a fizikai és a lelki erőszakkal szemben. A pedagógus köteles a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani.

Gondolatok a zsarnokságról

Az, hogy a gyermek emberi méltóságát a pedagógus megsértette, nehezen vitatható. Az, hogy ez a jogsértés mennyire súlyos és milyen következményekkel járjon, a bíróságnak kellett volna kimondania. A bíróságnak, mert a gyermekek jogainak "tisztázása" igényelné ezeknek a helyzeteknek az igazságszolgáltatás által történő megítélését, értelmezését. Védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. Az ügyészségre - a jelen ügy kapcsán - kár is több szót vesztegetni. Szövegértési problémáikat a költő szavai világossá teszik: "Hol zsarnokság van,/ ott zsarnokság van".

Szerző