Lelemény

Publikálás dátuma
2016.02.06. 07:21

Olvastam az M1 híradó képei alatt a szöveges tudósításban, fehéren-feketén, hogy Hollik István KDNP-és képviselő milyen gyorsan ismerte föl a történtek lényegét. A pedagógus tüntetések első napján rádöbbent, hogy ez a mozgalom valahol sántíthat, mert a szónokok, akik kiálltak a tömeg elé ostorozni az oktatás sanyarú állapotát - szakszervezeti vezetők, tanárok, diákok -, egytől egyig, kivétel nélkül ellenzékiek, és ezért merik bírálni a kormányzat tevékenységét. Gondolom, harminc valahány évével úgy képzeli, minden akkor volna hiteles, ha Balog miniszter vagy Rétvári államtitkár verné a mellét, kiállna bűnbánón, beismerné, mindent elrontottunk, ideje távozni, lemondani. Ha mindezt Galló Istvánné és Mendrey László állítja, az bizony sokat levon elhangzott szavak értékéből. Ebből a megsemmisítő ítélkezésből én vontam le a tanulságot: Hollik Istvánt a társai már megtanították a kereszténységre, még arra kellene rádöbbenteniük őt, hogyan is működik a demokrácia. Hiszen ez is benne van a pártja nevében.

Szerző

Hátrál az EU a posztszovjet térségben

Publikálás dátuma
2016.02.06. 06:31
Tavaly májusban Riga volt a házigazdája a Keleti Partnerség csúcstalálkozójának FORRÁS: EURÓPAI BIZOTTSÁG
Évek óta mindent megtesz az Európai Unió volt hat szovjet tagköztársaság megnyeréséért, de erőfeszítései dacára sem működik a Keleti Partnerség program. Egyesek már nyíltan kikosarazták Brüsszelt, az EU-tagságra leginkább vágyó két állam, Ukrajna és Moldova az összeomlás szélére sodródott. Mindkét állam a korrupció és az oligarchák foglya, amin egyelőre az Unió sem tud segíteni.

Csődöt mondott az Európai Unió Keleti Partnerség programja, jelentette ki Witold Waszczykowski, az új lengyel kormány külügyminisztere múlt héten egy, a lengyel rádiónak adott nyilatkozatában, amelyet a Szputnyik orosz portál idézett. Varsó a továbbiakban elutasítja a programot, mert az egy tévhiten alapult, mítosznak bizonyult, mondta a miniszter. Véleménye szerint a Keleti Partnerség csak illúziókat kelt, nem biztosítja a csatlakozás lehetőségét a program országainak (Ukrajnának, Moldovának, Fehéroroszországnak, Örményországnak és Azerbajdzsánnak). A kijevi Euromajdan új perspektívába helyezte ezt a programot, amelyet az előző lengyel kormány ugyan támogatott, de Beata Szydlo kabinetje már nem teszi, állította a lengyel diplomácia új irányítója.

Waszczykowski álláspontja azért is figyelemre méltó e kérdésben, mert Varsó a program egyik kezdeményezője volt, ez a megnyilvánulás pedig azt is jelzi, hogy a korábbi uniós összhang egyre több kérdésben bomlik meg. A Keleti Partnerség valóban nem bizonyult sikertörténetnek, nemcsak az EU-Oroszország viszonyban okozott feszültségeket, hanem állandósult válságot is szült a társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt aláíró volt szovjet tagköztársaságokban.

Bár Brüsszel kezdettől hangsúlyozta, hogy a keleti partnerség nem irányul Oroszország ellen, hanem eszköz az EU keleti kapcsolatainak megerősítésére, nem azt jelenti, hogy az EU Oroszország és az Unió közötti választásra kényszerítené az érintett országokat, hanem lehetőséget ad arra, hogy szabadon dönthessenek a sorsukról, Moszkvában ezt nem így látták és máig nem így látják. Amint az a 2013 novemberében kezdődött ukrajnai nyugatbarát Majdan mozgalom idején is bebizonyosodott, a Kreml vezetése vagy-vagy-ban gondolkodik, és mindent megtesz a volt szovjet tagköztársaságok „megtartásáért”, azért, hogy az orosz befolyási övezet és a Moszkva által életre hívott Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai legyenek.

Részben győzött is Putyin: Örményország és Fehéroroszország az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamaivá váltak, de Ukrajna, Moldova és Grúzia tavaly májusban Rigában, a Keleti Partnerség csúcstalálkozóján aláírta a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt Brüsszellel. Az emberi jogok megsértése miatt az EU által sokat bírált Azerbajdzsán semleges maradt. Brüsszel nem vár el kizárólagosságot, elfogadná, hogy keleti partnerei fenntartsák korábbi szabadkereskedelmi egyezményeiket Oroszországgal, de Moszkva ezt az orosz piac védelmére hivatkozva elutasítja. Az ukrán szabadkereskedelmi egyezmény idén januári életbeléptetése előtt hosszú hónapokon át tárgyalt Oroszországgal az Unió, de nem sikerült elérnie, hogy Ukrajna az uniós szabadkereskedelmi egyezmény miatt ne veszítse el az orosz piacot. Az ukrán gazdaság ezzel egyelőre többet veszített, mint amit nyert, ám az Ukrajna kapcsán folyó Unió-Oroszország közötti „mérkőzést” kétségtelenül az EU nyerte minden téren.

A kérdés csak az, hogy mennyire és meddig tartható fenn ez az állapot, megéri-e az EU-nak mindenáron ragaszkodnia Ukrajnához és a többi posztszovjet államhoz? Míg e tekintetben korábban nem volt kétség az uniós tagállamok között, az új lengyel kabinet álláspontja azt jelzi, sokasodnak a kérdőjelek még olyan országokban is, amelyek hagyományosan, mondhatni „zsigeri” oroszellenes álláspontot képviselnek (a balti államok, Lengyelország és Románia).

Már a tavaly májusi rigai csúcstalálkozó előtt felmerültek kétségek és adódtak feszültségek a program kapcsán, ám annak ellenére, hogy „félsiker” született, hogy a hatból csak három ország lett uniós partner, a résztvevők „hitet tettek” a program folytatása mellett. Csakhogy a Keleti Partnerség program azóta sem hozott semmilyen látványos eredményt, annál inkább több problémát, feszültséget és anyagi pluszterhet az EU számára. A két „sikerállamban” pedig, amely legközelebb került az Unióhoz, Ukrajnában és Moldovában, azóta mélyült a politikai, gazdasági, pénzügyi válság, és sokasodik azok száma, akik a pillanatnyi nehézségeket az uniós társulás számlájára írják.

Ukrajnában a Jacenyuk-kormány napjai meg vannak számlálva, legalábbis ebben a felállásban. A nyugati országok egyre gyakrabban kényszerülnek figyelmeztetni Kijevet a reformok halogatásának következményeire, a korrupció elhatalmasodására és a számonkérések elmaradására. A lakosság ugyan nagy többségben Európa-barát, a kelet-ukrajnai háború is az oroszellenességet növeli, mégis kérdéses, hogy hosszú távon fenntartható-e a nyugati orientáció vagy a korrupció és a gazdasági válság miatt elpárolog lakossági támogatottsága.

Európa legszegényebb országában, Moldova Köztársaságban, ahol a nyugatbarátnak mondott koalíció 2009-ben jutott hatalomra, mára gyakorlatilag állandósult a válság, az EU-barát pártok a korrupció szinonimái lettek. Hat év alatt hat kormány állt az ország élén, legutóbb épp január 21-én lépett hivatalba új EU-párti kabinet Pavel Filip vezetésével. Ez azonban már nem tudta lecsillapítani a kedélyeket, a tüntetések folytatódnak, s ha valóban előrehozott választásra kerül sor, amint azt az utca követeli, akkor a felmérések szerint az „oroszpárti” szocialisták kerülnek hatalomra, ami a keleti partnerség végét is hozhatja. A szocialisták ugyan nem követelik az Unióval való szakítást, de ha Moszkva nagyobb anyagi támogatást ígérne, mint Brüsszel, amely nemcsak hogy szűk marokkal mér, hanem Chisinau számára szinte teljesíthetetlen feltételekhez – radikális reformokhoz – is köt bárminemű anyagi segítséget, akkor egy, a jelenlegi ellenzék által alakított kormány minden bizonnyal felrúgná az uniós társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt s a keleti partnerséget, annak ellenére, hogy Moldova a program országai közül egyedüliként az uniós vízummentességet is megkapta. A pártelnök, Igor Dodon máris azzal vádolta az Egyesült Államokat és az EU-t, hogy ők juttatták hatalomra ezt a koalíciót, és "geopolitikai megfontolásokból, az új választásoktól félve" fedezik az "oligarcha rezsimet", mert egy előre hozott választáson a közvélemény-kutatások szerint az eurázsiai integrációért síkra szálló pártok győznének. Felszólította a nyugatot, hogy több támogatást ne nyújtsanak az oligarcháknak, akik úgyis csak ellopják a pénzt.

Nemcsak a szocialisták, hanem az ellenzék egésze illegálisnak tartja Filip kormányát, amely mögött ezúttal is a 2009 óta hol felbomló, hol újra összeálló koalíció áll, az egymással is versengő Liberális Párt, Demokrata Párt és a Liberális- Demokrata Párt. A koalíció néhány mandátumos többségre támaszkodik, ugyanis már a 2014 november végi választást is a Szocialista Párt nyerte, csakhogy nem tudott kormányt alakítani, mert a kommunisták (akik Moldovában, ellentétben a szocialistákkal nem egyértelműen oroszpártiak) a nyugatbarát erők mellé álltak. A helyzetet bonyolítja, hogy a parlamenti ellenzék mellett a tavaly nyári tüntetések során megjelent egy újabb erő, a civil mozgalomból párttá szerveződő Méltóság és Igazság Platform. A baloldali pártok támogatói alapvetően oroszpártiak és ellenzik a Romániával való egyesülést, akárcsak a szintén tüntető populista tömörülés, a Mi Pártunk, addig a néhány hónapja megjelent, főképp fiatalokból álló jobboldali irányultságú platform inkább nyugatbarát és soraiban népszerű az egyesülés gondolata is. Mindkét tábor azonban a jelenlegi koalíció menesztését, előrehozott választást akar és korrupcióellenes jelszavakkal mozgatja táborát. Az ugyanis mindenki számára egyértelmű, - főleg azóta, mióta a 2014-es őszi kampányban kiderült, hogy a három legnagyobb moldáv bankból nyomtalanul eltűnt egymilliárd dollár, az ország költségvetésének egyötöde, és mindmáig sem nyoma, sem felelőse nincs –, hogy az országot megnyomorító gazdasági válságból a korrupció leküzdése nélkül nincs kilábalás. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU, sőt Románia is csak feltételekkel, csak az alapvető reformok végrehajtása esetén nyújt segítséget.

Az új kormányfő első útja Bukarestbe vezetett, mivel legelőször onnan remélhetett anyagi segítséget. Moldova szó szerint az összeomlás szélén áll, a bankbotrány után az Unió befagyasztotta a költségvetési támogatást és becslések szerint már az 50 millió dollárra rúg a költségvetési deficit. Történelmi, etnikai, nyelvi okok miatt nyilván Bukarest az egyik legjelentősebb uniós támogatója Moldovának. Romániában testvéri országnak tartják Moldovát és a legmagasabb politikai szinteken is nyíltan merül már fel a két ország egyesítésének kérdése. Bukarest ezúttal 160 millió dollár gyorssegélyt ígért abban az esetben, ha a Filip-kormány beindítja a reformokat és megköti a hitelegyezményt a szigorú feltételeket támasztó IMF-el. Csakhogy a Valutaalap nem siet, hiszen a nyugatbarát koalíció eddig inkább csak szavakban bizonyult a nyugati értékek hívének. Nem jeleskedett a reformokban, a támogatások eltűntek, a korrupció virágzik, az országot néhány oligarcha tartja kézben. Pillanatnyilag épp a leggazdagabb üzletembernek számító Vladimir Plahotniuc, a kormányfőt is adó Demokrata Párt háttérembere. Ő nemcsak a leggazdagabb jelenleg, hanem a legbefolyásosabb is, állítólag a zsebében van a főügyész, az antikorrupciós hivatal, a Demokrata Párt és a média jó része. Plahotniuc ma a rendszerszintű korrupció szimbóluma Moldovában, de a bankbotrány kirobbanása idején, 2014 őszén még inkább a szintén vállalkozó Ilan Shor vagy a volt liberális-demokrata kormányfő Vlad Filat volt az. Az oligarchák közötti háborút mi sem bizonyítja jobban, minthogy Shor a botrány után Izraelbe távozott, Filatot a parlamentben tartóztatták le. Ám Filat bukása elsősorban nem korrupcióellenes harc hatékonyságát üzeni (a lakosságnak sem), hanem inkább azt, hogy Plahotniuc az ügyészséget is zsebre vágta.

Hogy mi lesz a Keleti Partnerség és általában az EU további bővítésének sorsa az nagymértékben Moldova és Ukrajna helyzetének megoldásától függ.

Keleti Partnerség Program
- Kezdeményező Lengyelország, Svédország, Csehország
- A program tervét 2008. május 26-án, az EU Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának ülésén mutatta be a lengyel külügyminiszter
- 2009. május 7-én, Prágában kötötték meg a megállapodást
- Az első, a Keleti Partnerség keretén belül történő külügyminiszteri szintű találkozót 2009. december 8-án tartották Brüsszelben.
- Érintett országok: Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, Ukrajna.
- Célja: támogatást nyújtson ezen országok politikai, szociális és gazdasági reformtörekvéseihez a demokratizálódás és a jó kormányzás, az energiabiztonság, a környezetvédelem, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés fokozása érdekében.



Szerző

Hátrál az EU a posztszovjet térségben

Publikálás dátuma
2016.02.06. 06:31
Tavaly májusban Riga volt a házigazdája a Keleti Partnerség csúcstalálkozójának FORRÁS: EURÓPAI BIZOTTSÁG
Évek óta mindent megtesz az Európai Unió volt hat szovjet tagköztársaság megnyeréséért, de erőfeszítései dacára sem működik a Keleti Partnerség program. Egyesek már nyíltan kikosarazták Brüsszelt, az EU-tagságra leginkább vágyó két állam, Ukrajna és Moldova az összeomlás szélére sodródott. Mindkét állam a korrupció és az oligarchák foglya, amin egyelőre az Unió sem tud segíteni.

Csődöt mondott az Európai Unió Keleti Partnerség programja, jelentette ki Witold Waszczykowski, az új lengyel kormány külügyminisztere múlt héten egy, a lengyel rádiónak adott nyilatkozatában, amelyet a Szputnyik orosz portál idézett. Varsó a továbbiakban elutasítja a programot, mert az egy tévhiten alapult, mítosznak bizonyult, mondta a miniszter. Véleménye szerint a Keleti Partnerség csak illúziókat kelt, nem biztosítja a csatlakozás lehetőségét a program országainak (Ukrajnának, Moldovának, Fehéroroszországnak, Örményországnak és Azerbajdzsánnak). A kijevi Euromajdan új perspektívába helyezte ezt a programot, amelyet az előző lengyel kormány ugyan támogatott, de Beata Szydlo kabinetje már nem teszi, állította a lengyel diplomácia új irányítója.

Waszczykowski álláspontja azért is figyelemre méltó e kérdésben, mert Varsó a program egyik kezdeményezője volt, ez a megnyilvánulás pedig azt is jelzi, hogy a korábbi uniós összhang egyre több kérdésben bomlik meg. A Keleti Partnerség valóban nem bizonyult sikertörténetnek, nemcsak az EU-Oroszország viszonyban okozott feszültségeket, hanem állandósult válságot is szült a társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt aláíró volt szovjet tagköztársaságokban.

Bár Brüsszel kezdettől hangsúlyozta, hogy a keleti partnerség nem irányul Oroszország ellen, hanem eszköz az EU keleti kapcsolatainak megerősítésére, nem azt jelenti, hogy az EU Oroszország és az Unió közötti választásra kényszerítené az érintett országokat, hanem lehetőséget ad arra, hogy szabadon dönthessenek a sorsukról, Moszkvában ezt nem így látták és máig nem így látják. Amint az a 2013 novemberében kezdődött ukrajnai nyugatbarát Majdan mozgalom idején is bebizonyosodott, a Kreml vezetése vagy-vagy-ban gondolkodik, és mindent megtesz a volt szovjet tagköztársaságok „megtartásáért”, azért, hogy az orosz befolyási övezet és a Moszkva által életre hívott Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai legyenek.

Részben győzött is Putyin: Örményország és Fehéroroszország az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamaivá váltak, de Ukrajna, Moldova és Grúzia tavaly májusban Rigában, a Keleti Partnerség csúcstalálkozóján aláírta a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt Brüsszellel. Az emberi jogok megsértése miatt az EU által sokat bírált Azerbajdzsán semleges maradt. Brüsszel nem vár el kizárólagosságot, elfogadná, hogy keleti partnerei fenntartsák korábbi szabadkereskedelmi egyezményeiket Oroszországgal, de Moszkva ezt az orosz piac védelmére hivatkozva elutasítja. Az ukrán szabadkereskedelmi egyezmény idén januári életbeléptetése előtt hosszú hónapokon át tárgyalt Oroszországgal az Unió, de nem sikerült elérnie, hogy Ukrajna az uniós szabadkereskedelmi egyezmény miatt ne veszítse el az orosz piacot. Az ukrán gazdaság ezzel egyelőre többet veszített, mint amit nyert, ám az Ukrajna kapcsán folyó Unió-Oroszország közötti „mérkőzést” kétségtelenül az EU nyerte minden téren.

A kérdés csak az, hogy mennyire és meddig tartható fenn ez az állapot, megéri-e az EU-nak mindenáron ragaszkodnia Ukrajnához és a többi posztszovjet államhoz? Míg e tekintetben korábban nem volt kétség az uniós tagállamok között, az új lengyel kabinet álláspontja azt jelzi, sokasodnak a kérdőjelek még olyan országokban is, amelyek hagyományosan, mondhatni „zsigeri” oroszellenes álláspontot képviselnek (a balti államok, Lengyelország és Románia).

Már a tavaly májusi rigai csúcstalálkozó előtt felmerültek kétségek és adódtak feszültségek a program kapcsán, ám annak ellenére, hogy „félsiker” született, hogy a hatból csak három ország lett uniós partner, a résztvevők „hitet tettek” a program folytatása mellett. Csakhogy a Keleti Partnerség program azóta sem hozott semmilyen látványos eredményt, annál inkább több problémát, feszültséget és anyagi pluszterhet az EU számára. A két „sikerállamban” pedig, amely legközelebb került az Unióhoz, Ukrajnában és Moldovában, azóta mélyült a politikai, gazdasági, pénzügyi válság, és sokasodik azok száma, akik a pillanatnyi nehézségeket az uniós társulás számlájára írják.

Ukrajnában a Jacenyuk-kormány napjai meg vannak számlálva, legalábbis ebben a felállásban. A nyugati országok egyre gyakrabban kényszerülnek figyelmeztetni Kijevet a reformok halogatásának következményeire, a korrupció elhatalmasodására és a számonkérések elmaradására. A lakosság ugyan nagy többségben Európa-barát, a kelet-ukrajnai háború is az oroszellenességet növeli, mégis kérdéses, hogy hosszú távon fenntartható-e a nyugati orientáció vagy a korrupció és a gazdasági válság miatt elpárolog lakossági támogatottsága.

Európa legszegényebb országában, Moldova Köztársaságban, ahol a nyugatbarátnak mondott koalíció 2009-ben jutott hatalomra, mára gyakorlatilag állandósult a válság, az EU-barát pártok a korrupció szinonimái lettek. Hat év alatt hat kormány állt az ország élén, legutóbb épp január 21-én lépett hivatalba új EU-párti kabinet Pavel Filip vezetésével. Ez azonban már nem tudta lecsillapítani a kedélyeket, a tüntetések folytatódnak, s ha valóban előrehozott választásra kerül sor, amint azt az utca követeli, akkor a felmérések szerint az „oroszpárti” szocialisták kerülnek hatalomra, ami a keleti partnerség végét is hozhatja. A szocialisták ugyan nem követelik az Unióval való szakítást, de ha Moszkva nagyobb anyagi támogatást ígérne, mint Brüsszel, amely nemcsak hogy szűk marokkal mér, hanem Chisinau számára szinte teljesíthetetlen feltételekhez – radikális reformokhoz – is köt bárminemű anyagi segítséget, akkor egy, a jelenlegi ellenzék által alakított kormány minden bizonnyal felrúgná az uniós társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt s a keleti partnerséget, annak ellenére, hogy Moldova a program országai közül egyedüliként az uniós vízummentességet is megkapta. A pártelnök, Igor Dodon máris azzal vádolta az Egyesült Államokat és az EU-t, hogy ők juttatták hatalomra ezt a koalíciót, és "geopolitikai megfontolásokból, az új választásoktól félve" fedezik az "oligarcha rezsimet", mert egy előre hozott választáson a közvélemény-kutatások szerint az eurázsiai integrációért síkra szálló pártok győznének. Felszólította a nyugatot, hogy több támogatást ne nyújtsanak az oligarcháknak, akik úgyis csak ellopják a pénzt.

Nemcsak a szocialisták, hanem az ellenzék egésze illegálisnak tartja Filip kormányát, amely mögött ezúttal is a 2009 óta hol felbomló, hol újra összeálló koalíció áll, az egymással is versengő Liberális Párt, Demokrata Párt és a Liberális- Demokrata Párt. A koalíció néhány mandátumos többségre támaszkodik, ugyanis már a 2014 november végi választást is a Szocialista Párt nyerte, csakhogy nem tudott kormányt alakítani, mert a kommunisták (akik Moldovában, ellentétben a szocialistákkal nem egyértelműen oroszpártiak) a nyugatbarát erők mellé álltak. A helyzetet bonyolítja, hogy a parlamenti ellenzék mellett a tavaly nyári tüntetések során megjelent egy újabb erő, a civil mozgalomból párttá szerveződő Méltóság és Igazság Platform. A baloldali pártok támogatói alapvetően oroszpártiak és ellenzik a Romániával való egyesülést, akárcsak a szintén tüntető populista tömörülés, a Mi Pártunk, addig a néhány hónapja megjelent, főképp fiatalokból álló jobboldali irányultságú platform inkább nyugatbarát és soraiban népszerű az egyesülés gondolata is. Mindkét tábor azonban a jelenlegi koalíció menesztését, előrehozott választást akar és korrupcióellenes jelszavakkal mozgatja táborát. Az ugyanis mindenki számára egyértelmű, - főleg azóta, mióta a 2014-es őszi kampányban kiderült, hogy a három legnagyobb moldáv bankból nyomtalanul eltűnt egymilliárd dollár, az ország költségvetésének egyötöde, és mindmáig sem nyoma, sem felelőse nincs –, hogy az országot megnyomorító gazdasági válságból a korrupció leküzdése nélkül nincs kilábalás. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU, sőt Románia is csak feltételekkel, csak az alapvető reformok végrehajtása esetén nyújt segítséget.

Az új kormányfő első útja Bukarestbe vezetett, mivel legelőször onnan remélhetett anyagi segítséget. Moldova szó szerint az összeomlás szélén áll, a bankbotrány után az Unió befagyasztotta a költségvetési támogatást és becslések szerint már az 50 millió dollárra rúg a költségvetési deficit. Történelmi, etnikai, nyelvi okok miatt nyilván Bukarest az egyik legjelentősebb uniós támogatója Moldovának. Romániában testvéri országnak tartják Moldovát és a legmagasabb politikai szinteken is nyíltan merül már fel a két ország egyesítésének kérdése. Bukarest ezúttal 160 millió dollár gyorssegélyt ígért abban az esetben, ha a Filip-kormány beindítja a reformokat és megköti a hitelegyezményt a szigorú feltételeket támasztó IMF-el. Csakhogy a Valutaalap nem siet, hiszen a nyugatbarát koalíció eddig inkább csak szavakban bizonyult a nyugati értékek hívének. Nem jeleskedett a reformokban, a támogatások eltűntek, a korrupció virágzik, az országot néhány oligarcha tartja kézben. Pillanatnyilag épp a leggazdagabb üzletembernek számító Vladimir Plahotniuc, a kormányfőt is adó Demokrata Párt háttérembere. Ő nemcsak a leggazdagabb jelenleg, hanem a legbefolyásosabb is, állítólag a zsebében van a főügyész, az antikorrupciós hivatal, a Demokrata Párt és a média jó része. Plahotniuc ma a rendszerszintű korrupció szimbóluma Moldovában, de a bankbotrány kirobbanása idején, 2014 őszén még inkább a szintén vállalkozó Ilan Shor vagy a volt liberális-demokrata kormányfő Vlad Filat volt az. Az oligarchák közötti háborút mi sem bizonyítja jobban, minthogy Shor a botrány után Izraelbe távozott, Filatot a parlamentben tartóztatták le. Ám Filat bukása elsősorban nem korrupcióellenes harc hatékonyságát üzeni (a lakosságnak sem), hanem inkább azt, hogy Plahotniuc az ügyészséget is zsebre vágta.

Hogy mi lesz a Keleti Partnerség és általában az EU további bővítésének sorsa az nagymértékben Moldova és Ukrajna helyzetének megoldásától függ.

Keleti Partnerség Program
- Kezdeményező Lengyelország, Svédország, Csehország
- A program tervét 2008. május 26-án, az EU Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának ülésén mutatta be a lengyel külügyminiszter
- 2009. május 7-én, Prágában kötötték meg a megállapodást
- Az első, a Keleti Partnerség keretén belül történő külügyminiszteri szintű találkozót 2009. december 8-án tartották Brüsszelben.
- Érintett országok: Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, Ukrajna.
- Célja: támogatást nyújtson ezen országok politikai, szociális és gazdasági reformtörekvéseihez a demokratizálódás és a jó kormányzás, az energiabiztonság, a környezetvédelem, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés fokozása érdekében.



Szerző