Vártam néhány napot, hátha csitulnak az indulataim. De csak nem ment le a vérnyomásom, csak nem tudtam elfelejteni, ami 2016. február 3 -án történt. Egy demonstrációra készülő szakszervezeti vezetőt alávaló módon megtámadott egy tisztességtelen újságíró. A hírhedt tollforgató kortársam, így régóta szemmel követhetem kacifántos pályafutását és emlékszem rá már a kádári évtizedekből. Szüleimnél és nagyszüleimnél mindig az asztalon hevert a Népszava és a Népszabadság, és én már kamasz koromban is rendszeresen olvastam, az „egypárti” rezsim két vezető napilapját, amelyekben B.A. (nem bírom leírni a teljes nevét) gyakran tudósított. Lelkes híve volt a szocialista rendszernek, rendületlenül bízott az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar barátságban. De ez a szélkakas jellemű ember dolgozott a Somogyi Néplapnál is, ahol 1977-ben ezt írta: „A magyar nép történetének legnagyszerűbb fejezete kezdődött harminckét éve” (forrás: www.epa.oszk.hu) Rákosi és Kádár diktatúráját így minősítette az akkor fiatal zsurnaliszta. Nem is volt neki soha semmi baja, nem ellenzékieskedett, hanem nyugodtan elvitorlázott egészen 1990-ig.
Ekkor gyorsan eldobta a korábban alázatosan szolgált vörös mezt, és átigazolt a másik csapathoz, ahol több helyen is próbálkozott. Kujtorgott az MDF körül, 1998-ban a KDNP képviselőjelöltje volt, megfordult a Magyar Gárdában is, de mára megtalálta helyét a lakájszekcióként üzemelő Békemenet körül. Végül is 65 éves, ilyenkor már igényli az ember a stabilitást. A rendszerváltás óta különféle olvashatatlan újságokat alapított és vezetett, korábban felbukkant az ECHO Tv-ben is, mostanában a HírTV egyik politikai vitaműsorában – több főszerkesztő társaságában – véd harsányan polgári értékeket. Itt nagyon kilóg a sorból agresszivitásával és hiteltelenségével.
Tavaly ősszel is megvillant a bajszos tekergő. Három nappal Göncz Árpád halála után – „Az elnök árulása” címmel - a következőket írta: „A másik áruló Göncz Árpád volt, aki a sokat vitatott, bár elkerülhetetlen MDF-SZDSZ paktumnak köszönhette államfői kinevezését. Ha a négyigenes népszavazáson az SZDSZ nem húzza csőbe a társadalmat és nem fogadtatja el az emberekkel, hogy ne közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt (aminek akkor Pozsgay Imre volt az egyetlen esélyese), akkor Göncz Árpádra a kutya sem szavazott volna.” Az elmúlt huszonöt év legnépszerűbb magyar politikusát így értékelte a bértollnok, semmibe véve a kegyeleti szabályokat és nem törődve azzal sem, hogy a volt köztársasági elnök igazi ’56-os hős volt.
És akkor térjünk rá B.A. 2016. február 3-i újabb dicstelen fellépésére, ami azt gondolom,hogy minden eddigi virtuális garázdaságánál visszataszítóbb. Egy teljesen legálisan szervezett érdekvédelmi megmozdulás főszereplőjét és szónokát galád módon hozta hírbe úgy, hogy Facebook oldalán a tényeket meghamisítva a Pedagógus Szakszervezet elnök asszonyát Péter Gábor egykori ÁVH-s vezető lányaként említette. Idézem: „Apja rettegett magyar kommunista volt, az ÁVÓ, majd az ÁVH vezetője. 1945 -1962 között főszerepet játszott az 1945-ös változásokat követő koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában.” Erre a valótlan apa-lánya összefüggésre éppen a pedagógus tüntetés délutánján talált rá és gyorsan közzé is tette! Miután célját elérte, több ezren is olvashatták undorító mondatait, este 9 óra után leszedte a közösségi oldaláról az általa odahordott mocskot és még ahhoz is volt képe, hogy ezt írja: „Tévedésemért Galló Istvánnétól elnézést kérek”. Természetesen szemérmetlenül hazudott, amikor tévedésnek akarta álcázni disznóságát, hiszen a wikipédiáról tíz másodperc alatt kideríthető, hogy a PSZ elnökének édesapja nem azonos a hírhedt kommunista vezetővel, ráadásul keresztnevük sem azonos.
Galló Istvánné hosszú ideje szakszervezeti tisztségviselő. Személyesen ismerem, bár munkakapcsolatban nem vagyunk, hiszen míg ő a közalkalmazotti szférában dolgozó pedagógusok érdekeit védi, addig én a versenyszféra vállalkozóit igyekszem képviselni. Figyelemmel követem közszerepléseit, miskolci beszédét is meghallgattam. Szakszervezeti vezetőként és magánemberként egyaránt megtámadták, és ez nem hagyható szó nélkül. Az őt ért bántalmazás mindannyiunknak fáj, ezért kell felhorkanni és a verdiktet világgá kiáltani: immorális lény az, aki másokat a hazugság bázisán befeketít. Megvetendő ember az, aki élete során minden húsos csontot elfogad, és soha nem érdekli, hogy melyik konyhából dobják elé. A szovjetbarát újságíróból „igaz magyarrá” („Nem leszünk gyarmat!”) vált főszerkesztő ma már úgy gondolja, hogy bátran bemocskolhatja a neki nem tetsző közéleti szereplőket. Megnyilvánulásának remélhetőleg lesz jogi konzekvenciája, de ma még megválaszolatlan az a kérdés: felmerül-e valakikben az etikai alapon történő számonkérés?
Hallgat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) is. Mikor és hogyan reagál a két szövetség a zabolátlan kolléga ámokfutására? Számomra érdektelen, hogy B. A. tagja-e bármelyik szervezetnek, vagy sem. Az újságírói szakma nem maradhat néma, mert a szakma becsületén folt esett. Korábban a 888. internetes portál, most egy kacskaringós múltú zsurnaliszta minden írott és íratlan szabályt megszegve arcátlanul rágalmazott.Tegnapelőtt egy politikus családját, tegnap egy szakszervezeti vezetőt, de holnap vajon kit?
