Napi Extra;jégkorong;olimpiai selejtező;magyar férfi jégkorong-válogatott;

2016-02-10 06:50:00

Az első lépés a kvótához

Olimpiai selejtezőtornának ad otthont a héten Budapest: a magyar férfi jégkorong-válogatott Litvániával, Észtországgal és Lengyelországgal mérkőzik meg, hogy később kvalifikálhassa magát a 2018-as téli ötkarikás játékokra. Lapunknak a nemzeti együttesünk csapatkapitánya, Vas Márton, és a MAC 19 éves védője, Stipsicz Bence latolgatta az esélyeket.

A magyar férfi jégkorong-válogatott holnaptól ráléphet a 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokra vezető útra, miután megkezdődik a négycsapatos olimpiai selejtezőtorna. Az eseményen hazánk mellett Litvánia, Észtország és Lengyelország vesz részt. Mivel a négy válogatott közül hazánk hokisai foglalják el a legelőkelőbb helyet (19.) a világranglistán, ezért a budapesti Papp László Sportaréna ad otthont a tornának. Magyarország az egyetlen a résztvevők közül, mely ott van a világelitben, és játszhat a május 6. és 22. közötti világbajnokságon.

Idén is repülnek majd a macik
A litvánok ellen meccsen is lesz "Dobj egy macit" kezdeményezés, azaz a szurkolók plüssállatokat hajíthatnak a pályára, mely játékokat jótékonysági célokra ajánlanak fel. A szervezők arra kérik a drukkereket, hogy ne az első hazai gól után dobják a játéktérre a mackókat, hanem a végső dudaszót követően, így elkerülve a hosszas játékmegszakítást.
2009-ben 4352, 2010-ben 4451, 2011-ben 6870, 2012-ben 5427, a 2013-as divízió I-es vb-n 4868, a 2014-es Hoki Gálán pedig 4251 plüssállat gyűlt össze a magyar válogatott mérkőzésén. A legutóbbi alkalmat követően a plüssállatokat több mint tizenkét gyermekkórház, gyermekotthon és óvoda kapta határon innen és túl.
A szervezők egyúttal azt javasolják a szurkolóknak, hogy már időben a kezdés előtt jelenjenek meg a helyszínen, ugyanis a tavaly párizsi terrortámadás után szigorították a biztonsági intézkedéseket.

Vas Márton, a válogatott csapatkapitánya lapunknak elmondta, nem foglalkoznak már a múlttal – például a tavalyi lengyelek elleni győzelmükkel a krakkói divízió I-es világbajnokságon, mely siker jelentette az A csoportba jutást – és az előttük álló vb-vel sem. "Csakis az olimpiai selejtező tornán jár az eszünk. Először nyerjük meg a versenyt – magyarázta az olasz Fassa védője, aki egyelőre a 2018-as olimpiára sem gondol. – A világ tizenkét legjobb csapata közé beverekedni magunkat egy szép álom, de igazi csoda lenne."

A szűk keretbe tizenegy játékos is bekerült a Fehérvár AV19 csapatából, mely nem a legszebb élményekkel engedte el a válogatottjait a tornára. A Fejér megyei együttes ugyanis nem jutott be a rájátszásba az osztrák jégkorongligában (EBEL), miután az alsóház második helyezettjétől, a Klagenfurttól tíz ponttal van lemaradva három fordulóval a középszakasz vége előtt. A maga 35 évével a magyar keret legidősebb játékosának számító Vas szerint a mostani torna még jól is jöhet a fehérvári hokisoknak. "Egy ilyen esemény lehetőséget ad arra, hogy a klubszezonból jó értelemben kizökkenjenek. Plusz löketet kapnak azáltal, hogy más célokat kell elérniük" – mondta Népszavának a válogatott kulcsjátékosa, aki röviden elemezte az ellenfeleket is. – A litvánokat és az észteket nem ismerjük olyan jól. Azt tudjuk, hogy a lengyelekkel ki-ki meccsre számíthatunk."

A magyar keret és a program
Kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV19).
Védők: Gőz Balázs (DVTK-Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (mindhárom MAC), Szirányi Bence (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, olasz).
Csatárok: Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind a nyolc Fehérvár), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Nagy Krisztián (MAC), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavija Praha, cseh)
Február 11. (csütörtök): Magyarország-Litvánia (19.30, Tv: M4 Sport)
Február 12. (péntek): Magyarország-Észtország (18.00, Tv: M4 Sport)
Február 14. (vasárnap): Magyarország-Lengyelország (18.00, Tv: M4 Sport)

A tornán szerepet kaphat majd Stipsicz Bence is, aki a maga 19 évével a válogatott legfiatalabb tagja. A MAC Budapest védője lapunknak arról mesélt, hogy ő úgy nőtt fel, hogy a mostani kerettagok voltak a példaképei. "Még most is sokan vannak, akikre felnézek. Elég ha csak a védelemből Szirányi Bencét vagy Vas Mártont mondom – sorolta Stipsicz, aki életében először játszik majd annyi néző előtt, amennyi a selejtezőtornán vár rá. – Van bennem egy kevés "félsz", de szerintem motivál majd a tömeg. Mindenki meg akarja mutatni a vb előtt, hogy mire képes."

A papírforma szerint hokisaink számítanak a selejtező torna főesélyeseinek, de egy esetleges győzelemmel még nem érnénk el az olimpiát: a világranglista-helyezés szerinti leosztás miatt ősszel Rigában a házigazda Lettország mellett az A csoportos Németország és Ausztria lenne az ellenfél.

A stáb
Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József