Trump és Sanders nyert New Hampshire-ben

Publikálás dátuma
2016.02.10. 09:19
A milliárdos ingatlanbefektetőt Skóciában nem nagyon kedvelték, Trump a szélerőművek ellen emelt szót még 2012-ben - Fotó: Jeff
Taroltak a „kívülállók” a 2016-os első előválasztáson New Hampshire államban. A republikánusoknál a milliárdos ingatlanbefektető, Donald Trump, a demokratáknál a leggazdagabbak hatalmát megnyirbálni akaró, a Wall Street ellen hadakozó független szenátor, Bernie Sanders nyert. Egyikük sem pártja „álomjelöltje”, de mindketten sikeresen szólították meg a választókat, ráéreztek a közhangulatra.

Tizenhat éve a legnagyobb győzelmet aratta Donald Trump a New Hampshire-i republikánus előválasztáson. A milliárdos, aki „újra naggyá akarja tenni Amerikát”, végig vezetett az országos és a helyi felmérésekben is, s nagyon megkönnyebbült, hogy az iowai caucuson elszenvedett vereség után népszerűségét a kis új-angliai államban szavazatokra tudta fordítani, s a még nem végleges adatok szerint 35 százalékkal az élen végzett.

A legnagyobb várakozással azonban azt figyelték, kinek sikerül második helyre befutni, mennyre szűkül le a továbbra is zsúfolt republikánus mezőny. John Kasich ohiói kormányzó mindent New Hampshire államra tett fel, s az itteniek 15 százalékos támogatottsággal hálálták meg a figyelmet. Kasichnek azonban nem sikerült igazán elszakadnia a többi „hivatásos” jelölttől, 11 százalékkal Ted Cruz és Jeb Bush is ott van az élbolyban, Marco Rubio, aki rosszul szerepelt az utolsó vitában, elbukta a második-harmadik helyet, de 10 százalékos eredménnyel versenyben maradhat. A nagy dilemma a republikánusoknál, hogy Kasich kormányzónak nincs igazán sok pénze, s nem tudni, meddig tud versenyben maradni, Jeb Bush volt floridai kormányzónak viszont hiába van sok pénze, még mindig nem győzte meg a választókat, hogy jó lenne-e, ha újra egy Bush költözne a Fehér Házba. A Republikánus Párt még mindig nem igazán békült meg azzal, hogy a rasszista uszítástól sem visszariadó, populista üzenetekkel operáló Trump lehet a párt elnökjelöltje novemberben.

A demokrata oldalon Hillary Clinton hiába kampányolt az utolsó pillanatig, még csak megszorítani sem tudta Bernie Sanders független szenátort, aki 60 százalékkal, fölényesen nyert, Clinton 38,4 százalékkal alulmaradt. Sanders a rekordokat döntő választási részvételnek tulajdonította az eredményt. „Ez egy politikai forradalom, amely emberek tízmillióit hozza össze Amerika-szerte. Együtt üzenjük majd, hogy a kormányzatnak minden amerikait képviselnie kell, nem csupán néhány gazdag kampánytámogatót” – mondta a többi között Sanders.

Hillary Clinton számára személyesen is fájdalmas a New Hampshire-i vereség, hiszen ez az állam egyszer már őt is, férjét is „megmentette”. 2008-ban Iowában veszített, de nyerni tudott New Hampshire-ben, noha így sem ő lett a demokrata elnökjelölt. Idén Iowában alig 0,24 százalékkal nyert, ami gyakorlatilag döntetlent jelentett, s kampánymenedzsere szavaiból ítélve abban sem biztosak, hogy a februári két másik megmérettetésen – Nevadában és Dél-Karolinában – meg tudják állítani Sanders előretörését. Clinton azt ígéri, minden államban, minden szavazatért keményen fog küzdeni, de az eredetileg „koronázásként” elképzelt előválasztási kampány nagyon nehéznek és hosszúnak ígérkezik.

A 74 éves Bernie Sanders populista baloldali programot képvisel: ingyenes felsőoktatást, a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentését, általános, ingyenes egészségügyi ellátást, a bankok megregulázását ígéri. Ez a program nagy lelkesedést kelt a Demokrata Párt baloldalán, azokban, akik Barack Obama nyolc éve után is csalódottak, mivel nem érzékelték helyzetük javulását.

Ami aggasztó lehet Clinton számára, hogy Sanders szinte valamennyi korosztályban megelőzi a volt First Ladyt a New Hampshire-i exitpoll-felmérések szerint. A 30 év alattiak 83 százaléka, a 30-44 év közöttiek 66 százaléka, a 45-54 év közöttiek 53 százaléka a veterán szenátorra voksolt, csak a 65 év fölöttiek körében nyert Hillary Clinton. A független választók körében 72 százalékot ért el Sanders, Clinton csak 27 százalékot, ez a mutató pedig azt jelzi, korántsem biztos, hogy Sanders nem tudná a közép felé bővíteni támogatását országosan. Ami még megdöbbentőbb, hogy a nők körében 55 százalékkal szintén Sanders nyert, a helyi demokrata nőknek csak 44 százaléka voksolt Clintonra.

A volt First Lady azt tervezi, New Hampshire után átszervezi kampányát.

Szerző
Frissítve: 2016.02.10. 13:45

"Ez itt az én hazám..." - Lengyel ajándék a "lyukas zászló"

Publikálás dátuma
2016.02.10. 07:24
MTI Fotó: Az Országgyűlés Sajtóirodája

A Parlamentben állítják majd ki azt a Lengyelországban őrzött 56-os zászlót, amelyet a lengyel kormány adományozott Budapestnek. A magyar-lengyel kormányfői találkozó alkalmából bemutatott 1956-os forradalmi ereklyét restaurálása után végleges helyén, az Országgyűlési Múzeum állandó kiállításán láthatja majd a közönség, várhatóan tavasztól. 

Szerző

"Ez itt az én hazám..." - Lengyel ajándék a "lyukas zászló"

Publikálás dátuma
2016.02.10. 07:24
MTI Fotó: Az Országgyűlés Sajtóirodája

A Parlamentben állítják majd ki azt a Lengyelországban őrzött 56-os zászlót, amelyet a lengyel kormány adományozott Budapestnek. A magyar-lengyel kormányfői találkozó alkalmából bemutatott 1956-os forradalmi ereklyét restaurálása után végleges helyén, az Országgyűlési Múzeum állandó kiállításán láthatja majd a közönség, várhatóan tavasztól. 

Szerző