közgyűlés;ORÖ;Hegedűs István;

2016-02-10 15:44:00

Vasárnap dönthetnek az ORÖ feloszlatásáról

Vasárnap délutánra hívta össze az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlését a szervezet elnöke, Hegedüs István - közölte Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke.

Mint az önkormányzati képviselő elmondta, a testület tervezett napirendjén szerepel az ORÖ idei költségvetési tervezetének, valamint a fővárosi kormányhivatal a január 18-i rendkívüli, vitatott módon megtartott közgyűléssel kapcsolatos állásfoglalásának a megtárgyalása.

A közgyűlési meghívóban nem szerepel napirendi pontként az ORÖ feloszlatására vonatkozó javaslat. Azt a testület az egyebek napirendi pont alatt tárgyalhatja majd meg, ha azt indítványozzák.

A közgyűlés megtartása ügyében az MTI megkereste az ORÖ-t, de a szervezet nem kívánt hivatalos tájékoztatást adni.

Hegedüs István (Lungo Drom) hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón közölte: a következő közgyűlésen javasolja majd, hogy az ORÖ oszlassa fel magát. A feloszlatáshoz a képviselők minősített többségének támogatására lenne szükség - jegyezte meg.
Az ORÖ rendes közgyűlését a költségvetés miatt február 15-ig mindenképpen összehívja - mondta akkor.