Viharos szél, eső - Homokzsákokkal védték a házakat

 Országszerte okozott gondokat a szerdai erős szél, illetve az intenzív esőzés, több helyen homokzsákokkal kellett védeni a házakat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel.

Hajdu Márton elmondta: jellemzően az Északi-középhegység vízfolyásainak hirtelen megáradása miatt kellett védekezni. Emellett Budapesten, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adott sok munkát az időjárás. Az erős szél illetve esőzés következtében országszerte több mint száz helyszínen volt szükség a tűzoltók munkájára. Jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák jelentettek problémát, s a szél kisebb épületkárokat is okozott. Emellett az ország több pontján a felgyülemlett csapadék, valamint a megáradt vizek miatt kellett megvédeni az épületeket. Ha az árhullámoknak nem lesz utánpótlása, a vízügyi szakemberekkel együtt arra készülnek, hogy rövidesen levonulnak az áradások - mondta az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön már szárazabb idő várható. Kezdetben még nagy területen lehet felhős, borult az ég. Az ország északkeleti felében még kialakulhatnak futó záporok, a magasabban régiókban hózáporok, majd a délutántól fokozatosan egyre kevesebb lesz a felhő, és a légmozgás is lassan csillapodik. Napközben hozzávetőlegesen a Kőszeg-Kiskunhalas vonaltól délnyugatra már többnyire mérsékelt marad a légmozgás, errefelé hosszabb időre kisüthet a nap és száraz időre lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen plusz 6-11 Celsius-fok között alakul. Késő este mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerző

"Ez itt az én hazám..." - Nem működik a számtan?

Megannyi példát lehetne említeni, amikor nem annyi az annyi a kormány kommunikációjában. (Már eleve nem "annyi" az sem, hogy reformok működnek, de ezt most hagyjuk.) Megjelent a kormány lapjaiban az a féloldalas (nem olcsó!) hirdetés, amelyen a minta magyar család mosolyog ránk, és közlik velünk, hogy nekik most már oltári jó, mert a kétgyermekes családok adókedvezménye gyermekenként 2500 forinttal nő. Nézem a minta magyar családot: hárman vannak a képen. Hol a második lurkó? Talán a mami pocakjában? Amikor átvette a propaganda minisztérium az anyagot, nem kötözködtek. Lehet, hogy a főnök szomszédja készítette?