Megszólal a vészcsengő?

Emlékezhetünk rá, Schmitt Pál, „a nemzet golyóstolla” évekkel ezelőtt mit válaszolt azoknak, akik ügydöntő népszavazás kiírását sürgették a parlamenti konszenzus nélkül elfogadott alaptörvény államfői szignálását megelőzően. Az akkori köztársasági elnök kifejtette: ez a népszavazás már megtörtént, amikor az emberek kétharmados felhatalmazást adtak a kormánypártnak. Ezzel a csúsztatással szerelte le Schmitt az akadékoskodókat, holott a Fidesz gyakorlatilag program nélkül nyerte a választásokat, tehát értelemszerűen alkotmányozásra sem kapott felhatalmazást a polgároktól. Az „egymillió új munkahely” vagy a „két hét alatt rendet teszünk” ellenben hat esztendeje beváltatlan ígéretei Orbán pártjának.

Nem árt az akkori eseményeket észben tartanunk, ha helyesen akarjuk értelmezni Rogán Antalnak a Kossuth rádióban elhangzott szavait. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint az ellenzék még mindig ideológiai vitát folytat a tervezett hatodik alaptörvény-módosításról, de a kabinet kész „a magyar emberek” véleményét kérni a döntésben. Tekintsünk el most attól a körülménytől, hogy kormány és ellenzék között semmiféle ideológiai ellentét nem feszül a terrorizmus elleni hatékony fellépés szükségességét illetően. Az ördög azonban a részletekben rejtőzik. Egyetlen demokratikus országban sem kap a végrehajtó hatalom felhatalmazást arra, hogy a törvényhozás kontrollja nélkül, saját kénye-kedve szerint terrorveszélyt hirdessen, s erre hivatkozva az állampolgárok alapvető jogait korlátozza.

Az igazán nyugtalanító azonban Rogán érvelésének második fele. Orbán Viktor általában vonakodik nyilvánosságra hozni valódi szándékait, minisztere azonban kvázi elárulta azokat. A miniszterelnök ismét egy biankó csekket szeretne kitöltetni magának a magyar választópolgárokkal, hogy még jobban bebetonozhassa magát a hatalomba. Nem véletlen, hogy éppen most. Egyrészt az öreg kontinenst sújtó menekülthullám, a társadalom migránsoktól való félelme következtében a Fidesz időközben visszanyerte a harmadik kormányzati ciklus folyamán elvesztett szavazóit. Másrészt a kabinetre most kezd ráégni a társadalmi ellátórendszerek bűnös elhanyagolása, valamint az egymás után nyilvánosságra kerülő korrupciógyanús ügyek. Vannak, akik kombinálnak, egy előrehozott választás révén visszanyerhetné alkotmányozó többségét a kormánypárt, onnantól kezdve pedig csupán kézügyesség kérdése lenne a felhatalmazási törvény elfogadtatása. „Terrorveszély” címén aztán ellehetetleníthető bármely elégedetlen társadalmi csoport tiltakozása, s ellenőrizhető a nyilvánosság. Egyre inkább egy totalitárius állam rémképe rajzolódik ki Európa közepén.

Az előrehozott választás nagyon is valós veszélye soha nem látott kihívást jelenthet a demokratikus ellenzék számára. A rendszerváltozás óta nem volna ekkora tétje egy voksolásnak, azt kellene megértetniük a választópolgárokkal, hogy a felhatalmazási törvény nem a terrorizmusról, hanem mindennapi életünkről szól. A netadó abszurd ötlete hallatán egy egész ország megmozdult. Most, hogy a rezsim többek között az internetforgalom ellenőrzését is kilátásba helyezi, ismét megszólalhatna mindenkiben a vészcsengő.