A tekintélyuralom fogságában

A vörösiszap-perben hozott ítélettel szemben tanúsított kritikák kiváltották a bírói kar egyes vezetőinek függetlenségük védelmében megfogalmazott nyilatkozatait. Mert mindaz, ami ezzel kapcsolatban történik vagy történni fog, nem pusztán erre az esetre jellemző, hanem a hazai demokrácia-értelmezés egészét érinti. Ami ezúttal felszínre tört, különféle és messzire visszavezethető előzményekre utal. Ezért is tekinthetőek kissé elkésettnek a bírói kar reprezentánsainak tiltakozása a háborgás lecsendesítésére tett erőfeszítései.

Mert az ország jelenlegi politikai hangulatát tekintve – valljuk be – érthető a kormányzat által instruált közfelháborodás. Hiszen közállapotainkat tekintve egyre kevésbé, és egyre nehezebben hihető, hogy van, illetve lehet egyáltalán valami, ami a választáson résztvevők többsége által támogatott tekintélyuralmi rendszerrel szemben meg tudja őrizni a függetlenségét. Ha a jogállamiság első számú biztosítékának tekinthető alkotmánybíróság személyi összetétele sem nyújt garanciát a politikai hatalomtól független működésre, akkor vajon minek alapján feltételezheti a közvélemény, hogy a bíróságok egyebütt ellent tudnak állni az eléjük kerülő kényes ügyekben tapasztalható nyomásgyakorlásnak?

Ha pedig az állampolgár a hazai igazságszolgáltatás egészét tekinti, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül az ügyészség szerepét sem, amely kérlelhetetlen ügybuzgalommal foglalkozik az ellenzéki politikusok ügyeivel, de csak vonakodva vesz tudomást – ha rávehető egyáltalán – a kormányzati oldalhoz kötődő személyeknek gyakran az előbbiekkel összehasonlíthatatlanul nagyobb volumenű visszaéléseiről. S a politikusokat érintő peres ügyeknek az egyik bíróságról a másikra való áthelyezgetésével mintha maga a bírói kar sem volna mindig, és minden körülmények között annyira független, mint amennyire most hangoztatják.

Így aztán olykor a koncepciós perekre jellemző tünetek is mutatkoznak. Persze sajátos formában. Nem annyira a bírói ítéletekben, mint inkább abban, ahogyan az ügyészség vádemelésével hírbe hozottak áldozatul esnek a jogerős ítéletet megelőző, egy egész életre szóló megbélyegzésnek.

Nincs mit csodálkozni tehát azon, ami a vörösiszap-perrel történt. Hiszen a magyar állampolgár az utóbbi években egyre inkább úgy szocializálódott, hogy csak egyetlen egy tekintélyt kell kritikátlanul elfogadnia és becsülnie: a kormányzat autoritását, amelytől nincs megkülönböztethető és nem is lehet egyéb, attól függetleníthető hatalom. Ha mégis, ha mindennek ellenére valami efféle ellensúlyt képviselő szembenállás mutatkozik, az rendszeridegen, amit el kell hárítani a kormányzat egyébként sikeresen akadálymentesített útjából, mint oda nem illő elemet, amely előrehaladásunkat és közös boldogulásunkat gátolja.

Azt sem lehet tagadni, hogy ez idő szerint a jogalkotásunk is ehhez az elvhez igazodik. Ami természetesen nem a jogalkalmazók hibája, hanem a kormányzat szavazógépeként működő parlamentté. Noha ők, a jogban járatos alkalmazók is szót emelhetnének ilyenkor, főleg a visszamenőleges hatályú törvények ellen, amelyek saját működésüket is végletesen elbizonytalanítják.

A magyar jogtudomány évszázados, kiemelkedően magas szintű hagyományai alapján indokoltan várhatja el a közvélemény, hogy felvilágosító - és különösképpen a közérdeklődésre számot tartó ügyekben - pártatlan útmutatást kapjon a szakmai tekintélyektől, s akkor talán csökkenhetne azoknak az eseteknek a száma, amelyekben kellően megalapozott tájékoztatás nélkül, téves állásfoglalásra kényszerülhet.

Ha már tüntet egy ítélet ellen, legalább azt tudja, hogy ki a felelős a számára feldolgozhatatlan döntés megszületésében. Hiszen most, a vörösiszap-perben még az sem világos, hogy a közfelháborodásban osztozó ügyészség mulasztása miatt született-e a kifogásolt bírói ítélet, vagy más okokat kell keresni a háttérben.

Annál is nagyobb szükségünk volna a jogalkotással és –szolgáltatással kapcsolatos tisztánlátásra, mivel a jog és az erkölcs megkülönböztethető ugyan, de teljesen szét nem válaszható egymástól, a jogkövető magatartás a polgári tisztességtől. Márpedig ebben a tekintetben is számtalanszor tetten érhető a politikától befolyásolt közvélemény következetlensége. Amit az egyik oldalon bűnnek, megengedhetetlen visszaélésnek tart, amit minden jóérzésű embernek el kell utasítania; ugyanazt a sajátjának vélt politikai tábor tagjainál erénynek, a nemzet érdekében végzett, áldásos tevékenységnek minősíti.

A politika által inspirált elfogultságok – a tekintélyuralmi rendszer következményeként – mindent megelőznek és maguk alá gyűrnek. Találóan jegyzi meg George Eliot, hogy az elfogultságot bátran lehet hangoztatni, „kitölti az ürességet ott, ahol nincsenek eredeti eszmék és gondolatok”. Az elfogultságot az „öntudatos igazság tekintélyével lehet másokra kényszeríteni; karmesteri pálca és gumibot egyszerre. Minden elfogultság, mely e céloknak megfelel, magától értetődik, és bizonyításra nem szorul.”

Nem akarom azt mondani: bárcsak pusztán a bírói függetlenségről volna szó, mert tudom, hogy ez önmagában is óriási jelentőséggel bír. Ám ha lehet, még ennél is többet kockáztatunk…

2016.02.12 07:12

Jog, düh, kordon

Azok, akik 2006-ban arcukon üdvözült mosollyal bontottak kordont, most fel vannak háborodva. Akik akkor utcára vitték híveiket, most azon hisztiznek, hogy róluk skandálnak az "agresszív politikai aktivistáknak" bélyegzett tüntetők. Akik akkor forradalmároknak hívták az autókat felgyújtó, tévéfoglaló futballhuligánokat, most "törvénytelennek" nevezik az egyetemisták vonulását. Aki egykor úgy szervezte a "spontán" erőszakot, hogy magának jó előre gondoskodott a páncélozott autóról, most gonosz szándékot lát a felháborodás mögött. Náluk tényleg a szék határozza meg a tudatot.
A hatalom szempontjából minden szembeszegülés bosszantó, sőt jogtalan, alaptalan és illegitim. Pedig, hogy az általuk egyoldalúan elfogadott alaptörvényt idézzük, "népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi". Továbbá "a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja", azt meg, hogy mi a kivételes helyzet, nyilván a nép hivatott eldönteni. Úgyhogy olvasgassák a saját jogszabályaikat, még azokban is meg fogják találni, miért van joga a parlamenti ellenzéknek az obstrukcióhoz, a népnek pedig dühe nyilvános kifejezéséhez.
Ha nem tetszik, hirdessenek rendkívüli állapotot, és vezessék be a nyílt diktatúrát. Egyszer az életben viselkedjenek tisztességesen, és beszéljenek egyenesen! Már csak azért is, hogy megtapasztalják, milyen jó érzés, még ha amit mondanak, az egyben saját hatalmuk gyors végét jelenti is. Megkönnyebbülnének...
Nyolc éve mondjuk és írjuk, hogy a lefojtott feszültség robbanáshoz vezet. A puccskísérlet, amit Kövér házelnök emleget, egészen más: egy kicsiny, de jól szervezett csoport hatalomátvételi kísérlete. Erről itt szó sem lehet. Az ellenzék Magyarországon se nem kicsi, se nem jól szervezett. A 2014-es és a 2018-as választásokon is több szavazatot kapott, mint a Fidesz, viszont nyolc éve képtelen egységesen fellépni a demokrácia védelmében. Talán majd most, ha a rabszolgatörvény és a kormánypárti többség egyéb aljas húzásai miatti dühöt saját érzelmi gátjainak ledöntésére tudja használni. Ha a kulcsszereplők nem azt nézik féltékenyen, melyikük kerül ki jobban a dologból, hanem azt, mi az ország érdeke. Ugyanez a helyzet a szakszervezetekkel: nagyjából az utolsó esélyüknél tartanak. 
A szerencsés gazdasági környezetnek köszönhetően nincs még forradalmi helyzet, és nem úgy tűnik, hogy a népharag pont most fogja elsöpörni Orbán rendszerét. Még csak az sem biztos, hogy egyszer majd így lesz. De az biztos, hogy a jogos elégedetlenség az Országgyűlésben és az utcán is elérte azt a szintet, amit már nem érdemes és nem is lehet félvállról venni. Ha és amikor ugyanis tényleg a kritikus tömeg gondolja úgy, hogy nincs más esély a változásra, mint az erőszak, a hatalomnak is meg kell hoznia a végső döntést.
Gulyás Gergely most ostobán sorosozik, Orbán meg Strasbourgról papol. De mindennél többet mond, hogy a Parlamentnél felsorakoztak a régi kordon elemeit szállító teherautók.
2018.12.14 09:13
Frissítve: 2018.12.14 09:20

Tűrhetetlen

Jó előre be lehet lőni manapság, miként, minek vagy kinek a javára dönt az Alkotmánybíróság egy-egy kérdésben. A kormánypártokat is érintő ügyekben csak akkor mondják ki az alaptörvény sérelmét, ha az már elkerülhetetlen. A megváltozott munkaképességű személyek (rokkantak) támogatásának csökkentése azért lett a napokban az Ab számára is jogsértő, mert a strasbourgi emberi jogi bíróság így döntött több rokkant személy esetében is. Hat évig hiába próbálkozott bárki az alkotmánybíráknál, csak a strasbourgi döntés hozta meg a fordulatot. De például a magánnyugdíjak 2011-es elvétele máig nem érte el az Ab ingerküszöbét. De hát tudjuk: a Fidesz az elsők között nyirbálta meg az Ab jogköreit, és csupa saját emberrel töltötte fel a testületet. 
Az ügyészség döntései is jó előre borítékolhatóak: az kelt meglepetést, ha Fideszhez közeli személyeket gyanúsítanak, vádolnak meg. De egy Simonka vagy Mengyi Roland fényévekre van a szoci Czeglédy Csabától, akinek a borostája is szúrta az ügyészség ülepét. Mindez annak köszönhető, hogy a legfőbb ügyész a Fidesz kipróbált embere. 
A bíróságok döntéseinek kimenete azonban, bárhogyan szeretné is a Fidesz az ellenkezőjét, egyelőre a legtöbb esetben nem jósolható meg előre. A Miskolci Törvényszék például szerdán kimondta, hogy a miskolci önkormányzat nem jogállami eszközökkel kezelte a városban amúgy meglévő szociális problémákat. Lehetne említeni más példákat is, de a bírók és bíróságok egyelőre nem – mind – törtek meg. Mindez annak ellenére van így, hogy a Fidesz egy másik kipróbált emberét rakta a bírói igazgatás élére, és egy nyugdíjszabállyal lefejezte a bíróságokat. 
Az Európai Bizottság adatai szerint a magyarországi közigazgatási bíráskodás az egyik leghatékonyabb az EU-ban. Idén január 1-től pedig új közigazgatási kódex lépett hatályba. Sebaj, 2020-tól minden megváltozik. Eljött az ideje, hogy a közigazgatási bíróságokat a Fidesz kivonja a rendes bírósági rendszerből. És saját képére formálja. A mai helyzet, hogy bíróságok végzik a munkájukat, önmagában tűrhetetlen.
2018.12.14 09:12
Frissítve: 2018.12.14 09:20