menekültek;embercsempészek;

2016-02-11 21:30:00

Börtönt kaptak a 200 migránst szállító embercsempészek

Börtönbüntetésre ítéltek öt szerb embercsempészt az ausztriai Korneuburgban csütörtökön, amiért fél év alatt mintegy kétezer menekültet szállítottak Ausztriába. Az ítélet nem jogerős.

A három férfi és két nő 15 hónaptól hét évig terjedő szabadságvesztést kapott. A banda tagjai 2015 februárjától szeptemberig fuvarozták az embereket, a vád szerint mintegy kétezret. A csempészbandát szeptember 11-én tartóztatták le. A vád szerint a menekültektől fejenként 250-300 eurót (80-93 ezer forint) kaptak. A megállapodásuk szerint a bevételből hozzávetőleg 200-250 euró (60-80 ezer forint) a sofőrnek járt. A banda tagjai nyolc hónap alatt 375 ezer (több mint 116 millió forint) eurót kerestek.

Egy idő után már heti háromszor fordultak, és mintegy negyven menekültet zsúfoltak be az autóba egyszerre. A gépkocsivezetők nem tarthattak szünetet az út során, a menekülteknek vizet és ételt nem adtak, nem mehettek el mosdóba sem. Az egyterű autóból kivették az üléseket, hogy többen férjenek be. Egy alkalommal a motor meghibásodása miatt olyan füst keletkezett, hogy majdnem megfulladtak az autóban utazók.

A csempészbanda feje, egy 43 éves szerb férfi büntetett előéletű, így emiatt a súlyosító körülmény miatt őt hét évre ítélték. Ő szervezte az utakat. Elítélték továbbá az autót vezető 36 és 50 éves szerb férfiakat, valamint két szerb nő felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert a vád szerint az autó vezetőit az ő bécsi lakásaikban szállásolták el.

A 43 éves férfi azzal védekezett, hogy a keresett pénzzel tüdőbetegségét akarta kezeltetni, illetve Szerbiában élő szülei házát újíttatta fel. A vád szerint a szóban forgó idő alatt nagyjából 45 ezer eurót (mintegy 14 millió forint) keresett a csempészettel.

Az egyik sofőr nagyjából hétszer szállított menekülteket, legfeljebb 700 eurót (több mint kétszázezer forint) keresett mindezzel. A szerb férfi indoklása szerint elvesztette a munkáját, ezért vállalta a fuvarokat. Az autóvezető társa csak a vádak egy részét ismerte be, elmondása szerint csupán egyszer szállított embereket, és 250 eurót (mintegy 80 ezer forint) keresett vele.