Dunaújváros;emberölés;Gál Roland;

2016-02-12 10:33:00

Gyilkossággal gyanúsítják a fideszes képviselőt

Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselőt és egy másik férfit egy két évvel ezelőtt eltűnt személy miatt tartóztattak le - írja a Bors. Az ügy komoly lehet, Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője ugyanis pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz elfüggesztette a Fidesz Gál Roland párttagságát.

A lap információi szerint a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amiről először a helyi Castellum.do nevű portál adott hírt. Gál Roland önkormányzati képviselő az egyike a két gyanúsítottnak, a másik egy SZ. J. monogramú illető. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egy dunaföldvári férfi két évvel ezelőtti eltűnése miatt emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. január 5-én nyomozást rendelt el. A két előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. A Castellum úgy tudja, a két évvel ezelőtt eltűnt Molnár Antal az áldozat, aki vállalkozó volt és rengeteg szállal kötődött Dunaújvároshoz. Gál Roland a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. (Forrás: Bors)

Az MTI megkereséseire a portálok információit egyelőre nem erősítették meg, a dunaújvárosi önkormányzatnál későbbre ígértek tájékoztatást.

Ám az ügy komoly lehet, Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője ugyanis pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz elfüggesztette a Fidesz Gál Roland párttagságát. Igaz, azt is hozzátette, hogy ha a férfit a bíróság elítéli, ezt véglegesítik, tehát semmi közünk (...) ettől a pillanattól hozzá. Az ilyen esetekben ez a mechanizmus a Fideszben - informált a belső viszonyokról Kósa.