Festmények a Szerb utcában - Feljelent az Együtt

Az Együtt - a Korszakváltók pártja hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz azzal összefüggésben, hogy a Szépművészeti Múzeum 300 millió forint értékben adott kölcsön festményeket egy társaságnak, amely a fővárosi Szerb utcában tárolta azokat.

Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a képeket Habony Árpád korábbi, nem hivatalos lakhelyén tárolták, ami szerinte több okból is aggályos. Példaként említette, hogy az egyszer ki is gyulladt lakásban szauna is található, ami nem biztosít megfelelő körülményeket a műkincsek tárolására. Az Együtt alelnöke nem érti, hogy egy cég milyen jogcímen tárolhatja a kibérelt festményeket egy önkormányzati bérlakásban.

Juhász Péter elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a Szépművészeti Múzeum a piaci kölcsönzési ár tizedéért adta bérbe a képeket, és nem engedi ellenőrizni, hogy azok milyen állapotban kerültek vissza az intézménybe.Mindezek azt mutatják, hogy egy bűnszervezet jött létre arra, hogy a múzeumokból kijátszák a közkincseket - fogalmazott.

Szerző

Nem csak lenyúlták, de "megették" a támogatásra szánt pénzt

Kizárólag a pénz elköltése, lenyúlása miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie - közölte aktuális "korrupciós" tájékoztatóján Hadházy László.  Az LMP  antikorrupciós szakszóvivője szerint erre utalnak a szinte megegyező programok vagy azok az esetek, amikor a forrásokat "megették".

Hadházy budapesti sajtótájékoztatóján a 2014-ben az államreform program keretében kiírt esélyteremtő programokra szánt források elköltése kapcsán ismertetett visszaélésre utaló eseteket, azt is megkérdőjelezve, miért kell minden járásban ugyanazt leírni. A komlói és a sásdi program szinte teljesen megegyezik, míg a Tamásiban készített programban "gy szó sincs az esélyteremtésről.

Voltak olyan járások, ahol egyszerűen "megették" az összegeket, Békéscsabán a Csaba Grill Bt., Körmenden a Balaton Borgaléria Kft., míg Gyulán a Délalföldi Wellness egyesület végezte az "alibi" feladatot - mondta, hozzátéve: Hódmezővásárhelyen a H-event Kft. összesen 200 embert vendégelt meg 10 millió forintból. Hadházy Ákos arról is beszámolt, hogy az esetek nagy részében egyetlen, általa céghálózatként bemutatott csoport tagjait hívták meg. Közölte: pártja az egyértelműen visszaélésgyanús esetekben feljelentést tesz.