Kígyózó sor várta a magyar filmet

Kígyózó sor fogadta A Lovasíjász című magyar dokumentumfilmet a debreceni közönségtalálkozóval egybe kötött bemutatón, a vetítésre olyan sokan szerettek volna bejutni, hogy a debreceni Apolló Moziban tartott kedd kora esti vetítést kilenc órakor meg kellett ismételni, tudta meg a Népszava.

Kaszás Géza a saját lovasíjász-iskolát teremtő Kassai Lajosról forgatott dokumentumfilmjét péntektől jövő hét közepéig újra meg lehet tekinteni a Hajdu-Bihar megyei nagyvárosban is. A Lovasíjász című film forgalmazója, az Anjou Lafayette megerősítette, a produkcióra eddig 7500 mozinéző váltott jegyet, ami különösen szép eredmény a magyar dokumentumfilm történetében. A Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Hungarikum Bizottság támogatásával készült filmet jelenleg ötvenöt moziban vetítik. A Kassai Lajos által kifejlesztett lovasíjászmódszer 2013 óta hivatalosan hungarikum, kifejlesztője többek között tavaly Matt Damon Oscar-díjas amerikai filmszínészt is oktatta a lovasíjászat rejtelmeire.

Szerző

Hevenyészett francia kormányátalakítás

Kiábrándultság, gúnyos megjegyzések kísérték a francia sajtóban Francois Hollande elnök csütörtöki bejelentését kormányának átalakításáról. A Le Monde a maga ironikus stílusában barkácsolást, hevenyészett döntéseket emlegetett, a keményen ellenzéki Le Figaro a történteket már „szemfényvesztésnek” minősítette.

Laurent Fabius külügyminiszter távozása után végül is több találgatást követően Jean-Marc Ayrault lett a diplomácia új irányítója, amit az államfő azzal indokolt, hogy 2014 áprilisáig miniszterelnök volt, akarata ellenére kellett átadnia a helyét, és ezt az akkor megsértett Ayrault soha nem bocsátotta meg. Duzzogott, de állítólag nem „árulta el” Hollande-ot, hű maradt hozzá, most boldogan, kibékülten tért vissza. Az elnök azzal indokolta kinevezését a Quai d’Orsay élére, hogy hajdani kormányfőként nagy nemzetközi tapasztalatokra tett szert, világpolitikai kitekintése páratlan, nem fogja földúlni az apparátust, éppen ellenkezőleg gazdagítani igyekszik.

A másik nagy visszatérő a 69 éves Jean-Michel Baylet, a baloldali radikálisok vezéralakja, ugyancsak sértődött, huszonhárom évet várt rá, hogy visszahívják. Ő 1993-ban, Mitterrand idején veszítette el utolsó tárcáját, most területrendezési, vidékfejlesztési miniszter lett. Mellesleg Franciaország egyik leggazdagabb embere, a La Dépéche du Midi vidéki lapbirodalom tulajdonosa. E két volt politikus ismételt fölbukkanását csütörtök esti televíziós interjújában Hollande elnök „a régi szép idők visszatéréseként” jellemezte. Ami a Zöldeket illeti, Emmanuelle Cosse a környezetvédelmi tárcát a lakásügyire cserélte fel, s a párt ezenfelül két államtitkári posztot is kapott.

Az államfő döntését azzal indokolta, hogy 14 hónap múlva elnökválasztást rendeznek, így ez szinte az utolsó alkalom arra, hogy „rendteremtésbe” kezdjenek, úgymond reformok sorozatát indítsák el, főként a tragikus munkanélküliség, a gazdasági nehézségek enyhítésére. A félórás interjú inkább rutinszerű volt, főként mindennapi gondokról beszélt, a kormányátalakítás mondhatni csak futólag került szóba. Elhangzott a kérdés, a kabineten belül akad két politikus, egy miniszter és egy államtitkár, akik nyíltan kimondják, kulcskérdésekben nem értene egyet az Élysée-palotával. Hollande erre azzal replikázott „ez nem őrmesterek kormánya”. A szóbahozott gazdasági csúcsminiszter, Emmanuel Macron köztudottan Franciaország egyik legtehetségesebb politikusa, és az államfőnek nem az a dolga, hogy nyesegesse a talentumát, éppen ellenkezőleg, serkentse a fantáziáját. Búcsúkérdésként hangzott el, hogy 2017-ben Hollande-nak szándékában áll-e majd második ötéves államfői ciklusra jelöltetni magát, amire az volt a kurta válasz, ennek az eldöntése egyelőre nem időszerű.

Szerző

Clinton visszavenné a kezdeményezést

A New Hampshire-i párharc után két nappal újabb tévévitát tartott Hillary Clinton és Bernie Sanders, péntekre virradóra (helyi idő szerint csütörtökön este) a Wisconsin állambeli Milwaukee-ban vívtak meg. Clinton célja, hogy megtörje a vermonti szenátor lendületét a közelgő nevadai caucus, majd a dél-karolinai előválasztás előtt. A volt külügyminiszter ezúttal is azt hangsúlyozta, hogy ő vinné tovább hitelesebben Barack Obama örökségét, nem pedig a megvalósíthatatlan programmal fellépő Bernie Sanders. Mindketten igyekeztek, hogy kerüljék a személyeskedést, de azért volt néhány ütésváltás közöttük.

„Még nincs a Fehér Házban, Clinton asszony!” – figyelmeztette egy alkalommal a 74 éves független szenátor a volt elnök feleségét, aki 1992-től nyolc évig élt a washingtoni elnöki rezidencián. Hillary ugyanis több alkalommal jelen időben beszélt arról, hogy mit tesz majd elnökként.

Összekülönböztek Henry Kissinger megítélésében is, Sanders azt mondta, Hillaryvel ellentétben nem kérné ki a tanácsait, mivel szerinte „minden idők legdestruktívabb” külügyminisztere volt. „Kissinger nem a barátom” – mondta. Clinton viszont hasznosnak tartja, ha több forrásból is kér véleményt, Kína kérdésében pedig jobb helyre nem is fordulhatna. Megjegyezte, ideje lenne, ha Sanders elárulna valamit saját külpolitikai programjáról.

Clinton Sanders szemére vetette, hogy keményen bírálja Obama örökségét. „Ezt egy republikánustól várnám el, de nem egy, a demokrata jelöltségre pályázó politikustól” – mondta Hillary. Sanders szerint ez „övön aluli ütés volt”, hiszen ő jó barátságban van Obamával, s egyébként sem ő volt az, aki 2008-ban megküzdött vele a demokrata elnökjelöltségért. Obama volt szóvivője, Jay Carney a New Hampshire-i vereség után úgy nyilatkozott, a demokrata elnök Hillary Clinton jelöltsége mögött áll, még ha nem is akar e kérdésben nyilvánosan állást foglalni.

Hillaryt megrendítette a vártnál súlyosabb New Hampshire-i vereség, de azt reméli, az előválasztási folyamat elkövetkező állomásain nála lesz az előny. Érzi ezt Bernie Sanders is, akinek igen alacsony a támogatottsága az afrikai-amerikaiak, spanyol ajkú amerikaiak körében. New Hampshire után Sanders útja New Yorkba vezetett, ahol a fekete közösség egyik tekintélyes tagjával, Al Sharpton tiszteletessel találkozott, aki azonban előbb Clintonnal is tárgyalni akar, mielőtt döntene, melyikük mellé áll. Hillary Clinton mögé sorakozott fel ugyanakkor a kongresszus afrikai-amerikai képviselőcsoportja, ez igen fontos támogatás Dél-Karolina előtt, ahol február 27-én szavaznak majd. A déli állam lakosságának mintegy harmada afrikai-amerikai. Clinton 2008-ban veszített ott, de most győzelemben bizakodik, a felmérések szerint 62 százalékon áll, míg Sanders szenátort 32 százalék támogatja. Vermontban, február 20-án azonban ismét Sanders lehet a favorit.

Szerző