A lusta kötésű Európa

Ha a jóisten megadta az embernek a tévedés jogát, hát legfeljebb tévedünk. Bár attól tartunk, igazunk van: az Európai Uniónak jelenlegi formájában befellegzett. Megtette, amire hivatott volt. A második világháború után a földrész békében és - eltekintve a kapitalizmus ciklikus, de a rendszer kebelében korrigálható döccenéseitől - az utóbbi évtizedig sosem látott jólétben élt. Aztán a közösséget olyan impulzusok érték, amelyeket 28-an már képtelenek kezelni. Nem a katalizátor menekültkérdésről beszélünk most, mert az kezelhető lett volna, ha nem fedezik fel benne suttyó politikai erők, hogy a félelemkeltés az ő autoriter, nemzetállami hatalmukat szolgálhatja. Felfedezték.

Mondhatja a francia Libérationnak Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke: sosem tudták bebizonyítani, hogy a magyar kormány súlyosan és tartósan megsérti az európai értékeket (demokrácia, jogállamiság, egyenlőség, tolerancia), így nem tudták élesíteni az alapszerződés 7. cikkelyét sem. „Orbán Viktor a lehető legmesszebb ment, de soha nem lépte át a határt”. Valóban nem lépett egyetlen nagyot. Hat évig aprókat tipegett, most meg már senki sem tudja, hol a határ. És igaza van Schulznak: az EU nem szövetségi állam, hanem szuverén államok uniója, s mint ilyen, nem tehet semmit.

Éppen ez a "nem szövetségi állam" hullik most szét. A baj azonban történelmi. Nagyobb léptékben tekintve ugyanis, mind a jóléti államok szociális piacgazdasága, mind a föléje klimatizált üvegházként magasodó polgári parlamentarizmus omladozik. Erodálja a kapitalizmus globalitása, a képviseleti demokráciával elégedetlen tömegtársadalom. A centripetális erő eddig ellenállt, de centrifuga mind gyorsabban pörög.

A héten előbújt a gondolatból a szándék. Szerdán Rómában az EU hat alapító tagja informálisan megerősítette elkötelezettségét az Unió szorosabbra fűzése mellett, akár London ellenében is. Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia külügyminisztere közölte: több és nem a kevesebb integrációt akar. Amiben nem kell mind a 28 tagállamnak egyetértenie. A Mag-Unió egérútján surranva ez volna az Egyesült Európa. Üzentek az új tagállamoknak is. A politikai szolidaritás „kohéziójáról”, amit a kelet-közép-európai országok csupán a „források transzfereként”, magyarul fejőstehénként értelmeznek. Angela Merkel német kancellár egyik bizalmasa, Norbert Röttgen azt mondja a Figyelőnek: azok a kormányok, amelyek nem vállalják a menekültválság terheinek megosztását, kizárják magukat Schengenből. Németországnak az övezet szűkítésében kell gondolkodnia, mert életveszélyes az a populizmus, nacionalizmus, ami egy sor európai ország kormányzását eluralja. Magyarországét is. Ha Merkel emberének a fejében ez a gondolat jár, talán Merkelében is megfordul.

Házasodni persze könnyebb, mint válni. Orbán Viktornak eszébe sem jut megnevezni a válóperes ügyvédet, de közben vehemensen foglalkoztatja, építi a Brüsszel-ellenes közép-kelet-európai övezetet olyan autoriterek társaságában, akik ugyancsak nem akarják a politikai nemzetállamok feletti EU-t. Orbán az uniós tehenet fejve a tehén nélküli időkre készül. (Micsoda ócska kivagyisággal ökleli közben a görögöket a Balkán bólogatásáért.) De: gondol itt valaki az Orbán utáni időkre? Ha a magországok megunják a demokratikus értékek fölötti huzavonát, és az "adj király katonát!" szakítással végződik, az Orbán utáni bármikori magyar demokratikus hatalom találhat-e visszautat a centrumba? Vagy az ország végleg beleragad a most fényes sztrádának hazudott periferiális mocsárba?

Készül a NATO is. Erősíti keleti tagországaiban a katonai jelenlétet, mint arról az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei szerdán Brüsszelben megállapodtak. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) kedden bemutatott elemzése szerint 100 milliárd dollárral kellene emelni az európai NATO-tagok védelmi költségvetését. Miért? Robert D. Kaplan publicista a hét elején kifejtette: az EU fokozatosan elveszíti egységét, eltérő sebességű övezetekre oszlik, ami csökkenti a Nyugat erejét, az Egyesült Államokat pedig meggátolja, hogy egyetlen erős szövetségesre támaszkodhasson Európában. A kelet-közép-európai országoknak Washington védőernyője alá kell húzódniuk. Már csak azért is, mert a gazdasági összeomlás határán lévő Oroszországot fenyegető árnyként érzékelik. Nem tudják, Vlagyimir Putyin nem folyamodik-e 20. századi módszerekhez. Kaplannak nem is Moszkva kelet-közép-európai "ütközőzóna-igényével" van baja, amely Orbán aktív közreműködésével igyekszik izmosodni. Ez nem okozna gondot, ha... Ha Moszkvában demokratikus jogállami rendszer működne. Az amerikai logikája itt megbotlik: ha az működne, nem kellene neki ütközőzóna. A nyugati stratégák homlokát pedig közben befelhőzi, hogy már nem magától értetődő a Nyugat védelmi kapacitásának technológiai fölénye.

Sok ember ügyködik itt múltszázadi jóindulattal a 21. századi Európa lusta kötésűnek ígérkező pulóverén. Isten megadta nekik a tévedés jogát. A következmények elviselésének súlyával együtt.