Itt forgatják az új Star Warst

Publikálás dátuma
2016.02.12. 20:48
FOTÓ: Scott Barbour/Getty Images
Március 9-től Dubrovnikban forgatják a Star Wars nyolcadik epizódjának egyes jeleneteit - erősítette meg a Hina horvát hírügynökségnek Hrvoje Hribar, a horvát audiovizuális központ (HAVC) igazgatója pénteken.

A horvátországi forgatással kapcsolatban már hónapok óta folytak találgatások a helyi sajtóban, de hivatalosan eddig még senki sem erősítette meg a hírt. Sajtóértesülések szerint a dalmát városban forgatják az Ahch-To bolygón játszódó jeleneteket. Ez az a bolygó, amelyen Luke Skywalkert a hetedik epizód végén megtalálták.

A forgatás helyszínéül szolgál majd Dubrovnik főutcája, a Placa vagy mostani nevén a Stradun, a város egyik legkiemelkedőbb és legjellegzetesebb része, továbbá a várfal, a Banja strand és a rektori palota is. Hribar elmondta, hogy több hónapja tartanak az előkészületek, de a Disney üzletpolitikája miatt eddig nem lehetett róla nyilvánosan beszélni.

Kiemelte: a nyolcadik epizód egyes jeleneteit tíz napig forgatják majd a tengerparti városban, napi öt-hat millió dolláros költségvetéssel, ami rekordnagyságúnak számít Horvátországban. "A forgatás után Dubrovnik már nemcsak a világ legszebb városa, hanem a világűr legszebb városa lesz" - mondta az igazgató, aki hozzátette: mindez öregbíti a város hírnevét, és Dubrovnikot még vonzóbb idegenforgalmi célponttá teheti a jövőben.

Hribar szerint a Disney választása azért esett Horvátországra, mert a filmforgatásokat ösztönző politikának köszönhetően már több sikeres projekt valósulhatott meg az országban. Az HBO produkciója, a Trónok harca horvátországi forgatása például közel 100 millió kuna (4,2 milliárd forint) bevételt, hírnevet és számos üzletet hozott az országnak.

Emlékeztetett arra, hogy a filmgyártás támogatása eddig 330 millió kuna (13,4 milliárd forint) bevételt hozott Horvátországnak, sokkal többet, mint amennyit a támogatásra a költségvetésből fordítottak. Hribar ugyanakkor úgy véli: a filmipar adókedvezményekkel és egyéb ösztönzőkkel való támogatásán túl kiemelkedő szolgáltatásokat, attraktív helyszíneket, gyors és olajozott ügyintézést is nyújt Horvátország.

Szerző

Munka nélkül kapott 14 évig fizetést a köztisztviselő

A cádizi önkormányzat egyik köztisztviselője tizennégy éven át vette fel a fizetését anélkül, hogy valódi munkát végzett volna, és ez csak akkor derült ki, amikor ki akarták tüntetni 20 éves munkaviszonya alkalmából - számolt be a bíróságon végződött ügyről az El Mundo című napilap pénteken.

A ma már nyugdíjas, 69 éves mérnök, Joaquín García 1990-től állt a város alkalmazásában, és 1996-tól 2010-ig azzal volt megbízva, hogy az önkormányzat egyik vízügyi cégénél, az Aguas de Cádiznál felügyelje a La Martona szennyvíztelepet - idézte fel a történteket a lapnak Jorge Blas Fernández, a város volt alpolgármestere.

Mint mondta, 2010-ben, amikor ki akarták tüntetni, neki tűnt fel, hogy évek óta nem tud semmit a férfiról, és hiába kérdezősködött utána, kiderült, mások is így vannak ezzel, miközben minden hónapban felvette a fizetését.

Joaquín García évente nettó 27 ezer eurót (8,3 millió forint) keresett. A bíróság, amely a héten hozott ítéletet az ügyben, egyévi fizetésének megfelelő összeget állapított meg büntetésként, mivel nem fogadta el a férfi magyarázatát.

A napilap a mérnök környezetéből származó információkra hivatkozva azt írja: a férfi állítása szerint feladata nem a La Martona, hanem egy másik, a Cádiz-San Fernando telep felügyelete volt, csakhogy mivel az még nem épült fel és nem működött, gyakorlatilag nem volt mit csinálnia. Ennek ellenére rendszeresen bejárt az irodába, és nem szólt senkinek, mert félt, hogy elküldik, és már nem talál munkát az ő korában, miközben el kell tartania a családját. A férfi azt állítja, megviselte ez a helyzet, még pszichiáter is kezelte.

Joaquín García úgy gondolja: szándékosan, politikai okokból bánt el vele az önkormányzat konzervatív néppárti vezetése, mert sógora szocialista politikus.

Szerző

Orvosok ezrei vonultak az utcára

Több ezer felbőszült orvos vonult az utcára pénteken Kairó szívében, hogy az őket érő rendőri túlkapások ellen tiltakozzanak.

A meglepően nagy méreteket öltő demonstráció hátterében egy január végi incidens áll, amely során - az orvosok szerint - két rendőrtiszt fizikailag bántalmazott két doktort, mert azok nem voltak hajlandóak hamis leleteket kiállítani a rendvédelmisek számára. A sértettek tanúvallomása szerint az egyik orvos "könnyű sérülésnek" minősített egy vágást az egyik tiszt homlokán. 

A vizsgálati eredménnyel elégedetlen rendőr az orvosok beszámolója szerint rájuk támadt, majd a segítségére siető társa fegyvert rántott, és azzal fenyegette meg a kórház dolgozóit. További rendőrök jelentek meg a helyszínen, akik megbilincselték, egy mikrobuszba rángatták, és a rendőrőrsre hurcolták az orvosok. Sajtójelentések szerint úton a mikrobuszban az egyik rendőr csizmájával rátaposott az egyik orvos fejére.

Mindez Kairó el-Mataréja nevű szegénynegyedében történt, amely gyakran ad témát a sajtónak, leginkább az ott elkövetett rendőri túlkapások, nem egyszer a helyi rendőrőrsön tisztázatlan körülmények között elhunyt letartóztatottak miatt.  A pénteki tüntetés résztvevői az egészségügyi miniszter lemondását követelték, és további megmozdulásokat helyeztek kilátásba. 

Az orvosszakszervezet pénteki közleménye szerint kollégáik rendszeresen válnak a januárihoz hasonló rendőri erőszak áldozatává. Az érdekképviselet elnöke, Mona Mina szerint a január 28-án történt eset kapcsán kollégái feljelentést tettek a rendvédelmi erők tagjai ellen, amelyet azonban rögtön vissza is vontak, mert elmondása szerint a belügyminisztérium illetékesei megfenyegették őket. 

Sajtójelentések szerint ráadásul a rendőrök is feljelentést tettek, amely szerint az orvosok bántalmazták őket. A felháborodott orvosok február elején két napra bezárták az el-mataréjai kórházat, és azután is csak az intenzív osztályt nyitották meg, hogy a főügyész a sztrájk azonnali felfüggesztésére utasította őket. 

Az ügyészség néhány nappal később vizsgálatot indított kilenc rendőr ellen. A mostani tüntetéshez vezető felháborodást az váltotta ki, hogy csütörtökön mind a kilenc rendőrt szabadon engedték a további vizsgálatok idejére. Egyiptomban a hatóságok kemény fellépése miatt régen nem került sor hasonló méretű tüntetésre. Egy 2013-as törvény szigorú hatósági engedélyekhez köti a demonstrációkat, a nem engedélyezett tiltakozóakciókat pedig több év szabadságvesztéssel fenyegeti.

Szerző