Sok minden elhangzott már a február 13-i tanártüntetéssel kapcsolatban, hogy méltóságteljes, józan, szakmai és tárgyszerű volt, és hogy hangot adott más ágazatokban dolgozók követeléseinek is. Leszámítva a sajtó érdekből elfogult részét, minden mértékadó, a közvéleményben önjogán figyelmet kivívó orgánum elismerően szólt a tüntetés megszervezéséről és lebonyolításáról.
Talán ideje volna most kimondani még egy mondatot. Azt, hogy: köszönjük, tanárok.
Egy kicsit reményt vesztve figyeltük a statisztikákat, hogy a kiépülő új pártállam mennyire biztos bázisra támaszkodhat, hogy nem kell mást tennie, csak kiprovokálni legalantasabb érzelmeinket, és máris emelkedik a támogatottsági mutató. Elég hangulatot kelteni a szerencsétlen menekültek ellen, összemosva a terrorizmustól való jogos félelmet az idegengyűlölettel, elég hátba támadni a független civilszervezeteket némi antiszemita felhangokat is megpendítő vádakkal, elég képtelen állításokkal bizonygatni, hogy az Európai Unió, amelyik pillanatnyilag éppen euró-milliárdokat költ Magyarországra, az ellenségünk és semmi más nem védhet meg bennünket, csak a közélet demokratikus jellegét új meg új próbálkozásokkal megkötni próbáló centralizáció. Elég ellenségképet kreálni és a nemzeti sérelmeket felturbózva hangulatot kelteni ahhoz, hogy a legkülönbözőbb közvélemény-kutatások ugyanazt az eredményt hozzák ki: ha ma tartanák a választásokat, ugyanaz az eredmény születne, mint legutóbb. Hiába derülnek ki nap mint nap elképesztő történetek például a közbeszerzések kapcsán, a hatalom hitele töretlen maradt. Ugyan, miképp lehetséges, hogy a Simicska-birodalom addig, ameddig tulajdonosa nem tett egyébként nevetségesen primitív és obszcén hangon megfogalmazott kijelentéseket a miniszterelnökkel kapcsolatban, sorozatosan nyerte a közbeszerzési megbízásokat, most viszont sorozatosan veszít? Talán leromlott a munkájuk színvonala?
Vagy korábban nem vették, vagy most nem veszik figyelembe a közbeszerzéseknél a társadalmi érdeket. Hogyhogy nem az ajánlat színvonalától és olcsóságától - tehát a nemzeti érdektől - teszik függővé a döntést, hanem attól, hogy a tulajdonos milyen hangnemben beszélt a miniszterelnökről?
Hasonló lehangoló élmény érte azokat is, akik az oktatásügyben végrehajtott katasztrofális változtatások hatását vizsgálták. Azt láthattuk, hogy nincs olyan a pedagógiai kutatók által akármilyen hevesen bírált intézkedés, amit a szülők és a pedagógusok szó nélkül le ne nyelnének. És láthatóan nem azért vette tudomásul az iskola kérdésében érintett emberek sokasága a tanítás-nevelés színvonalát leromboló intézkedéseket, mert nem tudta, hogy azok rosszak, hiszen azt is számok bizonyítják, hogy aki csak tudja, menti ki gyerekét az állami iskolarendszerből, vagy külföldre, vagy magániskolákba. Tehát tudjuk, hogy amit Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán, Czunyiné Bertalan Judit és a többiek műveltek és művelnek velünk, az súlyos bűn gyerekeink jövője ellen. Mégsem tiltakoztunk, hanem megpróbáltunk egyedi megoldást találni. Ez érthető, ki keresi a konfliktust, ha másképp is célt érhet, ugyanakkor ijesztő jelenség, ha a demokrácia jövőjét vesszük tekintetbe.
Egyébként közbevetve: bizonyára naiv voltam, és az vagyok most is, de egyszerűen nem értem, hogy ezek az emberek, elsősorban Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán, akik korábbi életművük alapján tiszteletet érdemelnének, akik karakteres, önálló gondolkodású személyiségként identifikálták magukat, hogyan vállalkozhattak erre? Ha mást nem, azt tudnia kellett volna például Balog Zoltánnak, aki protestáns lelkész, hogy a protestantizmusnak gályarab prédikátorai vannak, akik közül többen éppen azért vállalták ezt a szörnyű sorsot, mert nem voltak hajlandók lemondani az iskola függetlenségéről! És most egy református pap egy olyan centralizációt vezet be, amilyent még a jezsuiták sem akartak! Balog Zoltán Heindl Péternek, Haraszti Miklósnak és más prominens liberálisoknak volt a barátja, ő keresztelte meg Magyar Bálint lányát, ő tartotta a kapcsolatot a valamikori NDK demokratikus ellenzéke és a magyar ellenzék között! Egyszerűen lehetetlen, hogy ne tudta volna, az iskolarendszer az egész demokratikus Európában az önkéntesség, a motiváció, a szabadság fogalmai által meghatározható útvonalon fejlődik. Hogyan történhetett, hogy éppen ő, vagy a valamikori oktatási reformer Hoffmann Rózsa váltak a pártállami iskolarendszer létrehozóivá? Ezt egyszerűen nem értettem és nem értem most sem.
És hogyan történhetett, hogy a közvélemény mindezt szó nélkül tudomásul vette? Pedig a közvéleménynek volt hangja. Emlékezzünk csak, mekkora botrány tört ki, amikor a liberális miniszter azt akarta bevezetni, hogy első osztályban ne lehessen buktatni, hogy ezeket a kicsi gyerekeket ne kudarccal és megalázással, hanem szeretettel neveljük, és adjunk nekik még egy esélyt. Vagy amikor a semmitmondó osztályzatok helyett a szülőket érdemben tájékoztató szöveges értékelést kívánta általánossá tenni.
Hát a tanárok most szakítottak ezzel. Cipolla varázsa megtört. Most valami megváltozott. Most a pedagógusok nemcsak önmagukért mentek ki a Kossuth térre, hanem a demokratikus Magyarországért, tehát mindannyiunkért is.
Köszönjük, tanárok!
