Reményünket vesztve

Ami a jelenlegi politikai helyzetet illeti, többé-kevésbé egyetértek Herényi Károllyal (Reményünket vesztve? Szép Szó február 7.), Antall József szerepét illetően azonban erősen eltér a véleményünk. A volt miniszterelnök vitathatatlan érdeme a demokratikus intézményrendszer kiépítése, annak demokratikus működtetésével kapcsolatban azonban komoly aggályaim vannak. Negyed évszázad eltelte, az idő megszépítő hatása sem feledtetheti azokat a súlyos sérelmeket, amelyek Antall regnálása alatt a demokráciát érték, és amelyek lehet, hogy a Fidesz teljhatalomra való törekvésének tükrében jelentéktelennek látszanak. Elfelejthetjük talán a kormánypárti médiából az ellenzékre zúduló szennyáradatot?

Chrudinák, Pálfy G. vagy Stefka ténykedését? A kormánnyal szemben kritikus műsorok megszüntetését, ellenzékinek tartott újságírók százainak elbocsátását? A médiaelnökök miniszteri szintű meghurcolását, Göncz Árpád Kossuth téri megalázását? És sorolhatnám tovább. Meggyőződésem, hogy Antall a múlt embere volt, aki nem érezte, és nem értette a kor kihívásait, ezért nem is tudott megfelelő választ találni rájuk. Nem értette meg, hogy a politika nem úriemberek vasárnap délutáni kedvtelése, hanem a pillanat felismerésének és kihasználásának művészete. Úriember voltára hivatkozva például elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget az államadósság csökkentésére, míg mások élni tudtak az eséllyel. Mindvégig kívülálló amatőrként csetlett-botlott a nehézsúlyú profik világában.

Miniszterei többsége tökéletesen alkalmatlannak bizonyult feladatára, ami nem is csoda, hiszen kiválasztásuk egyetlen szempontja, a hozzá fűződő barátság volt. Antall kétségtelen érdeme, hogy jobboldali utódaitól eltérően valóban hitt abban, amit csinált. Mély meggyőződése volt, hogy az ország hajója visszakormányozható valahova a harmincas, negyvenes évek idejére. Horthy és a Horthy-rendszer iránti nosztalgiája olyan szellemet szabadított ki, amelyet soha többé nem lehetett visszaparancsolni a palackba. Noha a társadalom akkor még nagy többséggel utasította vissza ezt a zsákutcába vezető utat, Orbán – aki akkor még a liberalizmussal kacérkodott –, jó érzékkel ismerte fel, hogy igenis van igény erre a politikára, csak jobban és főleg hatásosabban kell csinálni. Annak, ami most folyik, Antall vetette meg az alapját. Nem hiszem, hogy köszönet illetné érte.