bush;George W. Bush;Jeb Bush;

2016-02-16 09:26:00

Együtt kampányolnak a Bush-fiúk

Jeb Bush botladozó kampánya segítésére tegnap este a bátyját is felvonultatta Dél-Karolinában. George W. Bush, a 43. amerikai elnök feleségével, Laurával együtt jelent meg öccse, a volt floridai kormányzó kampányrendezvényén.

A volt elnök az elmúlt hónapokban a színfalak mögött aktívan részt vett az adománygyűjtésben, de ez volt az első alkalom, hogy beszédet is mondott Jeb elnöki ambícióinak támogatására.

Duplavé, ahogy a volt elnököt még ma is gyakran emlegetik, találkozott Nikki Haley dél-karolinai kormányzóval is. Haley még nem árulta el, hogy a republikánus elnökaspiránsok közül kit támogat. A népszerű kormányzónő nevét gyakran emlegetik a potenciális alelnökjelöltek között, s így nem kizárt, hogy erről is szó eshetett a Bush-testvérekkel folyatott megbeszélésen.

Jeb Bush mellett New Hampshire államban a mamája, a volt First Lady, Barbara Bush jelent meg, meg is kapta érte a magáét Donald Trumptól, aki kigúnyolta, hogy a bajban az anyukája szoknyájához szalad. Busht kezdetben a legesélyesebb jelöltnek tartották, mivel jelentős kampánypénz áll mögötte, de Trump indulása eltérítette a republikánus kampányt, s a volt floridai kormányzó a dél-karolinai felmérések szerint csupán ötödik a már csak hat fős mezőnyben.