A The Boston Globe napilap élére került új vezető szerkesztő első munkanapján szóvá teszi, a lap nagyhírű oknyomozó csapata, a Spotlight miért nem néz utána egy gyermekmolesztásról szóló előző napi híradásnak, amelyben mást állít az ügyészség és mást állít a megvádolt pap és a védelmében álló katolikus egyház. Így indult az a rendkívüli tényfeltáró munka, melynek eredményeként megszületett a 600, papok által elkövetett pedofil ügyet közreadó sikksorozat 2002-ben, s amellyel a Boston Globe című lap nem csak Bostonban, hanem az egész Egyesült Államokban, sőt határain túl is megrengette a katolikus egyházat.
A pedofil papok által elkövetett szexuális gyerekzaklatásokról korábban is szóltak hírek, de a Spotlight nyomozócsapata döbbenetes tényeket tárt fel a cikkeiben: egyrészt, hogy a pedofília mélyebben átszövi az egyházat, mint bárki gondolta, másrészt pedig, hogy az egyház vezetői nem csak évtizedek óta tudtak a gyerekmolesztálásokról, hanem szemet hunytak felettük, s aktívan részt vettek a botrányok eltussolásában. A Globe leleplezése óriási botrányt kavart, ami felett már nem lehetett szemet hunyni, a botrány megrengette az egyház pozícióját az Egyesült Államokban, sőt az egész világon. Ahogy a filmből is kiderül, elsöpörte a helyéről a bostoni egyházmegye püspökét, és az egész egyházon belül fontos változásokhoz vezetett.
A valóságos történetből rendezett erőteljes, sallangtalan, kiemelkedően jó filmet Tom McCarthy Spotlight – Egy nyomozás részletei címmel. Nem egyházellenes, hanem pedofília és annak társadalmi méretű eltitkolása ellenes filmet. Izgalmas és feszült mozi, emellett fontos és gondolatgazdag. A rendező maga írta a forgatókönyvet Josh Singer társaságában, s nagyon profi döntés, hogy a film kizárólag a nyomozásra koncentrál. Elhagy minden színesítő sallangot, nem cifrázza szereplői magánéletével vagy melléktulajdonságaival, sem az áldozatok érzelmi túlszínesítésével a nyomozás menetét, amely így a fontos tényekre figyel, időrendben követett, példásan elmondott pergő történetté áll össze.
A történetmondás klasszikus egyszerűségétől a film meggyőző hitelű. Nincs mellébeszélés, nincs részrehajlás, nincs előítélet – tényszerű valóság van és igazság. McCarthy ereje, a tehetségén túl az, hogy hisz a története, a forgatókönyve és színészei meggyőző hitelében. Nemrég a Spotlight színészgárdája együttes díjat kapott az amerikai filmszínészek céhétől. A legkisebb mellékszereplő is a helyén van, a főszereplők pedig, az oknyomozó újságírók csapata, egészen kiváló. A Birdmanért tavaly Oscar-jelölt Michael Keaton a szerepe szerint a Spotlight team vezetője (nálunk tán rovatvezetőnek hívnák), és sokkal áthatóbb, mélyebb karakter, mint a tavaly ovációval fogadott figura.
Eleven ember, aki nem hős, de rendíthetetlen és megállíthatatlan egy olyan nyomozásban, amely keményen szembe megy a mélyen katolikus Boston vallásos elvárásaival. A tavaly ugyancsak Oscar-jelölést kapott Mark Ruffalo (Foxcatcher) a Globe sztárriporterének életre keltésében ugyancsak túltesz tavalyi teljesítményén. Oknyomozója vérprofi buldog természet, de nem veszett ki belőle a civil együttérzés, munkamániás és önfeláldozó, nem fogadja el, hogy valami lehetetlen. Ő kutatja fel a bíróságon őrzött, perdöntő dokumentumokat a megtörtént, meg eltussolt gyerekmolesztálásokról, ő jut be a nagyszerű Stanley Tucci által megszemélyesített ügyvédhez is, aki egyedül igyekszik igazságot kicsiholni az elhallgattatott áldozatoknak, s végül összedolgozva ketten együtt jutnak tovább az elképesztő akadályokon.
Rachel McAdams azt az újságírót játssza, aki mélyinterjúkat gyűjt a már felnőtt korú áldozatoktól. Filmes szempontból övé a leghálásabb szerep, hiszen nem egy arc nélküli hatalom minden bűnös ügyet elleplezni akaró ellenállását kell semlegesítenie, hanem az egykori kisgyerek lélekmérgező emlékeit kell felfejtenie a máig érzékeny sebek alól. McCarthy az áldozatok visszaemlékezésiből csak a minimálisat engedi be a történetébe. Amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a néző átélje, mit jelent, amikor az egykori kisfiú-önmaga megkísértésére visszaemlékező felnőtt férfi kétségbeesetten kérdi, a gyermeki szemben igazi hatalmat jelentő papra célozva: „Hát mondhattam nemet az Istennek?” A film rendkívül finom érzékkel, tapintattal, de egyértelműen idéz fel a papi zaklatás eseteit. Sőt, a legmeghökkentőbb jelenet is egy emlékezéshez kapcsolódik, amikor a riporter megrökönyödésére egy demenciában szenvedő idős pap boldog mosollyal kezdene mesélni arról, hogyan csinálta anno a kiszemelt kisfiúval.
A film remek ritmusérzékkel és lendülettel viszi végig a sokrétű nyomozás fontos és apró részleteit. Bár érzékelhetően hosszú időre nyúlt maga a tényfeltárás, McCarthy mégis töretlen szerkezetben viszi végig az egyetlen esetből induló, de hetven pap bűnesetét -bizonyíthatóan - feltáró folyamatot. Izgalmas és érdekes, ahogyan felkutatják évtizedekre visszamenően a molesztálásban bűnös papok eseteit, ahogyan felfejtik a legfelső egyházi vezetők tudtával és sok pénzzel folyó eltussolások menetét. Hogy mitől jó film a Spotlight, azt érdemes tanítani. Mert arról szól, hogy mit jelent a társadalmi szintű hazugságokat leleplező igazi újságírás.
(Spotlight – egy nyomozás részletei *****)
