Klik;Teleki Blanka Gimnázium;

2016-02-18 11:57:00

"Nem félünk a Klik-től" - Kiállnak a Teleki Blanka mellett

Szolidaritási akciót szerveztek február 19-re, péntekre a Teleki Blanka Gimnázium elé, miután a Klik levélben szólította fel a zuglói intzémény igazgatóját, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai. A szervező Kálovics Enikő célja, hogy megmutassák, nem félnek. A nap folyamán egy-egy szál fehér virággal bárki kifejezheti szolidaritását.

A szervező felhívásában felidézte, hogy levélben szólította fel a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját (Pukli Istvánt) a Klebelsberg-központ tankerületi vezetője, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárjai. Erre reagálva az iskolaigazgató azt nyilatkozta: ,,Nem tudnak ellehetetleníteni, most már itt vagyok." 

A közlemény úgy folytatódik: pénteken mutassuk meg mi is, akár diákként, szülőként vagy tanárként, hogy nem félünk, nem engedünk követeléseinkből! Menjünk mindannyian a Teleki Blanka Gimnázium elé február 19-énés 8 és este 6 óra között egy szál fehér virággal fejezzük ki támogatásunk Pukli István és azon iskolák felé, akik azért nem írhatták alá a Herman Ottó Gimnázium által kezdeményezett levelet, mert félnek. Találkozzunk pénteken délután 5 órakor a Teleki Blanka Gimnázium előtt és mutassuk meg együtt, hogy mi nem félünk! - szól az akció felhívása.

Az esemény Facebook-oldalát itt találhatja!

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, Pukli István kedden jelentette be, hogy támadás érte a Herman Ottó gimnázium által indított tiltakozó mozgalomhoz csatlakozott budapesti Teleki Blanka Gimnáziumot. Pukli bemutatott egy levelet, amelyet kedden kapott a Klik XIV. kerületi tankerület vezetőjétől, és amelyben felszólítják, hogy „órákon belül" emailen, csatolt .pdf formátumban juttasson el sor dokumentumot, amelyek a miskolci tüntetésen való részvétellel, az ezért elmaradt órákkal és a szülők tiltakozásával kapcsolatos tájékoztatásról szólnak.

Az ügy kapcsán a feljelentéseiről ismert fideszes, Tényi István is bejelentést tett, a DK pedig arra szólította fel a kormányt, hogy ne zaklassák a demonstráló tanárokat, inkább a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) szüntessék meg.