Ady Endre és az erdélyi szabadelvűség

Minden esztendőben részt veszek Váradon valamilyen kulturális konferencián, vannak ott román ismerőseim és barátaim, és folyamatosan tapasztalom azt, hogy az a nagyváradi szellemiség, amelynek Ady Endre nemcsak egyik elkötelezett híve, hanem formálója is volt, a jelenben is eleven.

Amikor Ady Endre halálának közel századik évfordulója körül fel szeretném idézni emberi személyiségét és politikai hitvallását (költészetéről ezúttal nem igen beszélnék), mindenekelőtt a költő erdélyi, illetve nagyváradi tapasztalataira és elkötelezettségére hívnám fel az olvasó figyelmét.

Egyrészt amiatt, hogy rámutassak a költő szabadelvűségének forrására, másrészt, hogy felidézzem azt a nagyváradi szellemiséget, amely azt követve is érvényesülni tudott, hogy a várost elszakították Magyarországtól, és ma, mint Oradea, a román állam egyik jelentékeny politikai, gazdasági és kulturális központjaként keresi helyét. Ezért szeretném most feleleveníteni annak az igen erős kulturális és lelki elkötelezettségnek a históriáját, amely a költőt ehhez a modern, mondhatnám: „párizsias” („Pece-parti Párizs – ez volt Nagyvárad tréfás „beceneve”) városhoz fűzte.

Váradi redakciók

A váradi redakciókban bontakozott ki Ady Endre újságírói, publicisztikai tehetsége. A költő, miként erről versei is szüntelenül tanúságot tesznek, valódi szellemi küzdelemnek, harcos életformának tekintette a publicisztikát, és ebben a küzdelemben mindent – a város, a vármegye és az ország vezetését, a pénzügyi hatalmasságokat, a konzervatív politikusokat és a katolikus klérust – hevesen támadott. Mindent, amiről úgy gondolta, hogy a szűkebb pátria vagy az ország modernizálásának és európai felzárkózásának akadálya lehet.

Ady Endre publicisztikájában igen gazdagon és igen nagy erővel jelenik meg az az ország dolgában eligazítani és cselekedni kívánó hagyományos magyar ellenzékiség, amely szüntelenül a nyugat-európai társadalom és kultúra intézményeivel, eredményeivel és működésével veti össze a magyar valóságot, és türelmetlenül sürgeti a közéleti reformokat, valamint a forradalmi átalakulásokat.

Ady nem egyszer igen indulatosan kommentálta váradi és országos tapasztalatait, és ebben kétségtelenül szerepe volt annak, hogy a rohamosan fejlődő nagyváros polgárosult társadalma és nyugatias kultúrája sok tekintetben szöges ellentéte volt annak a tehetetlen konzervativizmusnak, amely a dualista korszak jellemzője volt, és aminek, amint ezt az első világháború és a trianoni fejlemények igazolták, csakis drámai következményei lehettek.

Ady írásai radikálisak voltak és türelmetlenek, időnként sértők és kíméletlenek, mindezt azonban az ország és a város jobbításának szándéka okozta. Mert máskülönben értő odafigyeléssel és odaadással tudott beszámolni kedvező tapasztalatairól is, így a város kulturális életének fejlődéséről, az irodalom ünnepeiről, neves és áldozatos váradi polgárok kezdeményezéseiről, vagy az egyházak jobbító törekvéseiről. Sohasem a kereszténységgel volt baja, csakis ennek hatalmaskodó és nem egy esetben méltatlan képviselőivel.

Szeretettel nyugtázta a város gazdagodását, fejlődését is. Érdemes felidézni A jövő Nagyvárad című írását 1901. január 17-éről: „Ma már madártávlatból megtetszenek egy nagy, szép, hatalmas kultúrváros arányai. Anyagi és szellemi harmónia mellett lüktető, rohanó, boldogító élet: ezeket ígéri a jövő Nagyvárad. Ezeket az ígéreteket be kell váltani. Kötelességünk. Megrövidíteni a távolságot a mai és jövő Nagyvárad között: mindnyájunk kötelessége.” Valójában ennek a modern és európai magyar nagyvárosnak a víziója lebegett a költő szeme előtt, még vitriolos bírálatainak szövegezése közben is.

A váradi minta

Nagyvárad – Ady Endre és küzdőtársai számára – a magyar urbanizáció és modernizáció mintapéldáját jelentette, még a rohamosan fejlődő fővárossal összehasonlítva is. Márpedig a költő ezt a modernizációt, azaz a nyugat-európai társadalmakhoz, az ottani politikai kultúrához történő felzárkózást tartotta az ország egyik leginkább sürgető stratégiai feladatának. Annak a korszerű és polgári országnak a létrehozását, amelynek természetes módon a fejlődő, gazdagodó városok, mint amilyen Nagyvárad is, lehetnek a műhelyei.

Érdemes felidézni Városos Magyarország című, a budapesti Világ 1911. szeptemberi számában megjelent írását, ebben a következőket jelenti ki: „Ma Magyarország: a városok, a készek és a leendők, ők a magyarság, sőt a nemzetiségi kérdést is csak ők jogosultak és nobilisak megoldani. A városos Magyarország, talán utolsó lehetősége és kerete egy lehető Magyarországnak, ébredjen, eszméljen egy kicsit. […] A városos Magyarország döntse el, mert csak ő döntheti el, a demokrácia, a kultúra s ha – úgy tetszik – a magyarság sorsát.”

A modern és urbanizált, az európai polgári társadalmak között elhelyezkedő és az európai fejlődésbe eredményesen bekapcsolódó magyarság víziója új és korszerű nemzeti stratégiát követelt. Nem csak Ady Endre meggyőződése szerint, minthogy ennek a nemzeti stratégiának a kialakítására és megvitatására törekedtek azok a szellemi mozgalmak, így a nagyváradi liberális sajtó, majd A Holnap című költői antológia, és a hamarosan színre lépő Nyugat körül gyülekező irodalmi csoportosulás is. Eltökélték magukat a régi és akkorra már korszerűtlenné, következésképp veszélyeztetetté vált ország megújítására. Ez az új és korszerű nemzeti stratégia és országépítő munka megújuló patriotizmust, a „hazafiság revízióját” követelte.

Ezt a nagyralátó igényt fogalmazta meg Ady Endrének a Budapesti Napló 1905. július 7-i számában közreadott A hazafiság revíziója című írása. Ebben olvasom a következőket: „Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek, a szabad, messze látó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek.” Ez a tanítás, gondolom, a jelen körülményei közepette különösen érvényes lehet – mintha Ady Endre a mi napjainkban írta volna.

A váradi otthon

Mindez a nagyváradi esztendők személyiség- és gondolkodás-formáló hatását tanúsítja. Ady Endre valójában Váradon vált azzá az Ady Endrévé, akit a huszadik századi magyar irodalom és újságírás történetéből ismerünk. 1903-ban ott jelent meg második, Még egyszer című verseskötete, és ott érlelődött meg az a költői fordulat, amelynek az 1906-os Új versek című kötet volt az eredménye.

A végre elérkező írói sikerek, a Lédával kialakult szerelem közel négy váradi esztendő után vezette új utakra, Budapestre és Párizsba a költőt. 1903. október 13-án írott Búcsúzójában ezekkel a szavakkal mondott köszönetet a városnak, amely írói munkásságának első igazi otthona volt: „Búcsúzom a >Nagyváradi Napló< közönségétől. Nagyváradról rövid idő múlva távozom […] A dolgok rendje hozta ezt így, s talán már régebben elmegyek, ha ezt a várost, ezt a közönséget s ezt a lapot olyan igazán nagyon nem szeretem. Most már még a megviselt fizikum s a megegészségesedés vágya is siettetik az elválást. Mennem kell tehát. Úgy érzem, az énemnek egy darabja marad itt. Több mint három év óta emlékekben, verejtékezésekben, könnyekben, buzdulásokban, vércsöppekben s mindig szeretetben és hálában adogattam át. Megtart magáénak – ha akar, ha nem – ez a csodálatosan ható, intelligens, modern Nagyvárad. Haza, vágyódva és hálásan fogok gondolni mindig ide.”

Ezt az ígéretét a költő mindig megtartotta: Budapest és Párizs mellett Nagyvárad maradt egyik leginkább szeretett ihletője és szellemi otthona.

Ady Endre: A magyar tanítókhoz

(Most - 2016. február 15-én érkezett Ady Endre üzenete a Kossuth téri tüntetőknek):

Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,

Tespedt tavat mely fenékig zavar?

Alázását ki oly bűnösen tűrte,

Lázad hát már az Élet alágyűrtje,

A tanító , a legrababb magyar?

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,

Ott,. hol Sötét ül várost és falut

S hol eped fényért cellák milliója,

Magyar sivatag magyar tanítója

Rabok között rabként senyvedt, aludt.

Bús ébredők! a Naphoz az arccal,

Pusztul ez ország s az idő repül

S kik hivattatok vezérül a népnek,

Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:

Úri gazságok jobbágy őre ül.

Ha itt a Szélvész, szívet elébe,

Ha itt az óra, verjen hangosan:

Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt

Egy sötét ország, melynek páriáit

Nem mentheti más, csak szélvész –roham.

S ha itt van a szent, a várt Szélvész,

Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.

Lelkünknek fényét ezer éve orzák,

Kapja meg végtén szegény Magyarország

A szabadító magyar tanítót.

( K. J. egy pedagógus Sopronból)