Publicisztika;fizetés;tanárnő;Cselei Márta;

2016-02-21 17:40:00

Nyílt levél Cselei Mártának

A kormány mindig arra hivatkozik, hogy a pedagógusok tisztes béremelést kaptak, a kormányzati emberek szájából csak úgy röpködnek a hatalmas számok - írja Cselei Márta tanárnőnek címzett holnap megjelenő nyílt levelében dr. Katona Tamás egyetemi tanár.

Az ön nettó fizetése 2010-ben havi 211 662 forint volt, míg a múlt évben 235 002 forint, ez nominál értékben éppen 11 százalékos emelkedés, ami önmagában fél évtized alatt nem túl sok. Ugyanakkor ebben az időszakban az infláció 11,4 százalékot tett ki, azaz a fizetése reálértéke 0,4 százalékkal még csökkent is. Tehát a keresetének vásárló értéke a kormányzati kommunikációval szemben nem éri el az öt évvel azelőttit, és akkor még a kötelező óraszám emelést, mint korrekciós tényezőt, nem vettük figyelembe! Az történt valójában, hogy az időszak első három évében – miként az egész közszférában –, drasztikusan csökkent a fizetések reálértéke, az öné konkrétan 20,8 százalékkal, azaz több mint egyötödével, de ez volt az ára a kormány szándékos jövedelem átcsoportosításának, az egykulcsos személyi jövedelemadónak, az adójóváírás megszüntetésének, amely a közalkalmazottak négyötödét ilyen súlyosan érintette.

Tehát a pedagógustársadalom azért van úgymond kivételezett helyzetben, mert a tőle elvett pénz jelentős részét, de nem az egészét, visszakapta. Más, jelentősebb csoportot érintő fizetésemelés nem volt a közszférában. Nem véletlenül dobálóznak össze nem hasonlítható számokkal a kormányzat megmondó emberei. Az egészségügyben, a közművelődésben, a szociális ellátásban dolgozó kollégáink fizetésének vásárló értéke jelentősen, szerencsésebbeknél 5-8, másoknál 10-15 százalékkal elmarad a 2010. évitől.