Rosi a kis olasz szigetről, Lampedusáról forgatta filmjét, a szigetlakók és a naponta tömegesen érkező migránsok életéről, kapcsolatáról. Erre a kis szigetre igyekeznek az Afrikából menekülők, s nagyon sokan már csak holtan érkeznek a célhoz. Rosi az óriási emberi tragédia bugyrába fészkelte be magát, mintegy 80 órányi anyagot forgatott, s mint egy interjúban a Cineuropának elmondta, 40 napot a tengeren töltött. Elmondta, a szigetlakók és a migránsok világ két külön univerzuma, amely szinte soha nem kapcsolódik egymáshoz. „Mindig azt veszem fel, ami a valódi életben történik. Képmutatás lenne, ha a filmem olyasmiről szólna, ami a valóságban nem létezik. A film minden pillanatát a véletlen formálta, s tudjuk a valóság mindig izgalmasabb, mint azok a mozzanatok, amiket előre elterveznek.”
Rosi tehát ugyanazzal a kizárólagossággal kereste a valóságos mozzanatokat, mint ahogyan a nálunk is bemutatott különleges dokufilmjében, a Róma körül címmel végigjárt hatalmas körgyűrű mentén élők élet ábrázolta. A tragikus migráns-témában három központi színhely köré szervezte a felvett eseményeket. Egyrészt a sziget lakóinak életét mutatja be, másrészt a befogadó központ működését, harmadrészt azt, ahogyan a csónakok, lélekvesztők megérkeznek a partokra.
Elmondta, a partotérés módjában az évek során nagy változások történtek. Korábban a csónakok egyenesen a szigetre érkeztek. Most, hogy a határt kitolták, a csónakokat feltartóztatják a nyílt tengeren. A szervezett megérkezés és a befogadó központba vezetés miatt végképpen megszünt a szigetlakók és a migránsok közötti kapcsolat. A módszeréről elmondta, nagyon sok csónakot, lélekvesztőt követett a tengeren, a legszörnyűbb az volt, amikor testeket látott a vízben, halálra váltan, s hallotta a lélegzetvételük sípoló hangját. Egy alkalommal leereszkedett a migránsokat szállító teherhajó mélyébe, szemtől-szembe találta magát a nyers tragédiával, de úgy gondolta, meg kell örökítenie ezt tanúságként. E felvételek után befejezte a forgatást, abból vágta össze a filmet, amit addig felvett. „Nem volt erőm folytatni.”
Ami a Schengeni egyezmény megszüntetésének tervét illeti, Rosi szörnyűnek tartja. „De ami a legjobban fáj, a fejekben uralkodó elzárkózás, amit sok embernél tapasztalok. Felidézi egy nigériai menekült csoporttal való találkozását. „Kérdeztem, hogy adhatták a fejüket egy ilyen szörnyen veszélyes útra. Hisz meg is halhattak volna.” Azt válaszolták, a magyarázat a „volna” szóban volt. Ahonnan menekültek, ott a biztos halál várt rájuk. Rosi hozzátette: „Semmi nem tudja megállítani azokat az embereket, akik a halál elől menekülnek.
