kártya;Európai Unió Bírósága;uniós jog;SZÉP;

2016-02-23 11:26:00

Botrány a SZÉP kártya körül

Döntött az Európai Unió Bírósága: nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei, amely rendszerek Magyarországon lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak béren kívüli juttatást - írja a hvg.hu.

Az Európai Unió Bírósága igazat adott az Európai Bizottságnak a magyar kormánnyal szemben, és úgy döntött, a magyar cafeteria rendszer egyes elemei sértik az uniós jogot, így a kormány kénytelen lesz változtatni. Az Európai Bizottság az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. A kormány kezdettől fogva - nem szokatlan módon - bekeményített, így az uniós vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit a bizottság tavaly áprilisban indított el az Európai Unió Bíróságán.

A kormány elszánt az Erzsébet-program megtartásába
Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte, hozzátéve: ugyanakkor tudomásul veszik, és tiszteletben tartják az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését. A kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és - Kovács szerint - egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét.  Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, a kormányszóvivő azt mondta: az egész ügy ebben az értelemben bűzlik, mert a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte át is üt az ítélet tartalmán.

Mint emlékezetes, a magyar állam törvényi erővel kizavarta az étkezésijegy-piacról a külföldi cégeket. 2011 novemberében pedig az adótörvényekbe integrálták az Erzsébet-utalvány 2012-es bevezetését. Addig a piacot francia utalványforgalmazó cégek uralták, például a Chèque Déjeuner és a Sodexo. Alig egy év elteltével az adótörvények változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.

Azt régóta lehetett sejteni, hogy a magyar kormány bukja a pert, ugyanis tavaly az Európai Bíróság melletti főtanácsnok is a kormány ellen foglalt állást. Az NGM tavaly szeptemberben azt mondta: a 2016 elejére várt jogerős ítélet után fogják érdemben értékelni a helyzetet.

A teljes cikk itt olvasható