Szakszervezetmentes megállapodások

„Nem fogadja el a 2016. évi bérajánlás szövegtervezetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az elnökség további tárgyalásokat tart szükségesnek - mondta Kordás László, a szervezet elnöke a szövetség budapesti rendkívüli kongresszusa után újságíróknak. Kordás László kifejtette, a MaSzSz szerint akkor írható alá a bérajánlás, ha valódi életminőség-javulást hoz a munkavállalóknak és az ágazati szakszervezeteknek, a helyi bértárgyalásokon valódi segítséget nyújt, de a jelenlegi szövegtervezet ehhez nem megfelelő” – így tudósított február 19-én az MTI a testületi állásfoglalásról.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség február 19-én megismételte azt a taktikáját, amit a minimálisbér és a garantált bérminimum tavalyi elfogadásakor alkalmazott: részt vett ugyan a tárgyalásokon, konstruktív magatartást tanúsított, majd az utolsó pillanatban, közvetlenül az egyezség megkötése előtt, megtagadta az azzal való azonosulást és a megállapodás aláírását. Ugyanezt a „műsort” néztük végig novemberben-decemberben a kötelező bértarifák meghatározásakor, amikor a szövetség váratlanul „kifarolt” az egyezségből. A Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2015. december 22-én is a nélkülük kötött megállapodást, amelynek eredményeként kihirdetették a legkisebb havi munkabér és a garantált bérminimum 2016. január 1-től érvényes összegét. Ez a paktum a versenyszférában 800 ezer munkavállalónak, a közszolgálati szektorban 120 ezer embernek jelentett közvetlen módon 5,7 százalékos reálpozíció javulást.

Hamis illúziók fogságában

Mire írásom megjelenik a hét tagú Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hat tagja, amelyben a Kormány, két szakszervezeti konföderáció (a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Szövetsége), valamint három vállalkozói érdekképviselet (az ÁFÉSZ-Coop Szövetség, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) képviselteti magát, február 23-án aláírta a 2016.évre érvényes bérajánlást.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség kongresszusról szóló MTI közlemény azt a hamis illúziót kelti, mintha folytatódnának a 2016-ra vonatkozó országos szintű bértárgyalás, holott a csaknem százhúsz napos tárgyalás-sorozat 2016. február 23-án lezárult. A Kormány, és a dokumentumot parafáló két munkavállalói érdekképviselet, valamint a három vállalkozói szövetség jelenleg már a 2017. évi adó- és járulékszabályokra, a jövő évi költségvetési sarokszámokra és a 2017. évi bérfolyamatokra koncentrál. Nem is értem, miben reménykedik a MaSzSz elnöksége? Azt gondolják a testület tagjai, hogy hat tárgyaló partner megállapodása hipp-hopp megváltozhat csak azért, mert egy borús pénteki napon (február 19-én) ők úgy döntöttek, hogy nekik nem tetszik a korábban mindenki – a MaSzSz képviselője által is - elfogadott szövegjavaslat? Summa summarum: a jelzett témakörben további alkudozásnak helye nincs, és a 2016. évi bérajánlás néhány napja már hatályos.

Az ajánlással az a legfőbb problémája az aláírástól távol maradó szakszervezeti szövetségnek, hogy konkrét, százalékos értéket nem tartalmaz. Az elmúlt évtizedekben valóban az volt a gyakorlat, hogy a tárgyaló felek megjelöltek konkrét százalékos mértékeket, de a leggyakrabban mégis a sávos megoldást alkalmazták. Azonban látva a tavalyi és az idei bérfolyamatokat nagyon nehéz – álláspontom szerint szakmailag szinte lehetetlen –, egy olyan ajánlott mértéket meghatározni, amely nemzetgazdasági szinten is jól használhatónak bizonyulna. Ismerve a munkaerő-piaci folyamatokat, az egyes ágazatok/szakmák helyzetét, és a béremelések most tapasztalható szóródását, szinte a tenyérjóslással lenne egyenértékű egy országosan érvényes szám, vagy intervallum rögzítése. Arra pedig nem vállalkoztunk, hogy leírjunk egy csaknem mindenkit magába foglaló ésszerűtlen és értelmezhetetlen, széles bérfejlesztési sávot.

De továbbmegyek: nemcsak ágazati szóródások tapasztalhatók, hanem ágazatokon belül is vannak szignifikáns eltérések. A félmillió embert foglalkoztató kereskedelemben már most ismerünk két számjegyű (tíz százalék feletti) emeléseket, de a minimális bér és a garantált bérminimum által nagymértékben érintett kis- és középvállalkozások ezreinél már a kötelező legkisebb tarifaértékre való beállás is lekötötte szinte teljes mértékben az összes idei forrásaikat! Nekik mit ajánljunk, amikor ingük-gatyájuk ráment a tarifaemelésekre, ami értelemszerűen vállalkozási szintű béremelésként is megjelenik?

Első: a munkahelyek védelme

Tekintettel az üzleti szektor munkaerő-piaci helyzetére, a vállalkozások eltérő verseny- és költségviselő képességére, a tárgyalóasztal körül többen úgy gondoltuk, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően most inkább „körülírjuk” a 2016. évre ajánlott bérmagatartást. A bértárgyalásokat folytató szociális partnerek figyelmébe ajánlottuk, hogy vegyék figyelembe azt, hogy a gazdasági növekedés elérheti a 2,5 százalékot, a fogyasztói árszínvonal átlagos növekedése várhatóan 1,6 százalékos lesz, a személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra mérséklődött. Ennek következtében a munkavállalók nettó keresete - a változatlan bruttó fizetések mellett is - 1,53 százalékkal emelkedik.

Azt javasoltuk, hogy az ágazati és a helyi bértárgyalások részvevői fokozott aktivitással és felelősséggel, differenciált béremelésekkel reagáljanak az átalakuló munkaerő-piaci helyzetre. A lehető legszélesebb körben valósuljon meg béremelés, úgy azonban, hogy az ne vezessen munkahelyek megszűnéséhez.

A fenti makroszintű adatokból kiolvasható, hogy milyen nemzetgazdasági környezetben kell a bérköveteléseket megfogalmazni. Nyilvánvaló, hogy a leírt peremfeltételeken túl figyelemmel kell lenni az adott vállalkozásnál tervezett és megvalósuló beruházásokra, a versenytársak helyzetére, a szakember állományra, a tevékenység anyag- és bérigényességére, a vállalkozást terhelő hitelekre, és még sok minden másra is, hiszen a sor tetszés szerint bővíthető. A sok komponens együttes mérlegelése megköveteli, hogy a szakszervezeti bértárgyalók felkészültek és aktívak legyenek.

Érdemes tárgyalni

A bérajánlás konkrét értékének meghatározása és kihirdetését különösen az állami- és önkormányzati vállalatok munkavállalóinak érdekeit képviselő szakszervezeti tisztségviselők szorgalmazták. Miről is szól ez a történet? A stratégia ágazatokban (közlekedés, energiatermelés és szolgáltatás) dolgozók a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartoznak és ebből a helyzetükből eredően az üzleti szektor makroszintű bértárgyalásain (VKF) vesznek részt, és ott akarják bérpozícióikat javítani. Csakhogy mindannyian tudjuk, hogy például a nagy közlekedési vállalatok nem profitorientáltak, jó, ha optimalizált veszteséggel zárják az évet. Ezek a „félkatonai” szervezetként működő vállalati monstrumok eltérő színvonalú közszolgáltatást nyújtanak, a versenyt, a racionális bér- és létszámgazdálkodást hírből sem ismerik. Viszont a központi bérajánlás mértékét az itt képviselettel rendelkező szakszervezetek rögtön behajtanák munkáltatójuktól, mondván, hogy a Kormány országos szintű megállapodásban kötelezte el magát. Ha ajánlotta, hát maradéktalanul tartsa is be tulajdonosi körében, függetlenül a rendelkezésre álló források nagyságától! Valószínűsíthető, hogy e reflexek ismeretében tanúsított óvatos magatartást a VKF kormányzati oldala is az idei bérajánlás megfogalmazásakor.

Felvetődhet a kérdés, hogy a MaSzSz egyetértése és a százalékos érték meghatározása nélkül van-e értelme a napokban megjelent ajánlásnak? Álláspontom szerint határozottan van. Egyrészt a huszonöt éves gyakorlatot (a központi iránymutatás kiadását) megőrzendő értéknek tartom, másrészt a dokumentum mai formájában és tartalmában is támpontokat biztosít az ágazati és helyi tárgyalók munkájához.

Azt a reményt és hitet is tükrözi az aláírt papír, hogy érdemes vitatkozni, tárgyalni, együttműködni. A bérajánlás tisztességes körülmények között született, jó szándékú iromány, senkinek nem árt, ugyanakkor sokaknak nyújthat segítséget.