Előfizetés

A fagylalt

Benedek István Gábor
Publikálás dátuma
2016.02.27. 08:08
FOTÓ: ERKY-NAGY TIBOR/FORTEPAN

Az eszpresszó teraszára ezen a vasárnap reggelen fényes nap sütött. Az asztalokat már korán kitették, a kisasszony most a terítőket rendezte, a székeket igazgatta. Sokat dolgozott, hogy a rábízott munkát jól elvégezze: kávét főzött, süteményt hozott, vizet, üdítőket kínált. Fagylaltot is árultak, de a gépet a „kisasszony” lánya kezelte, aki csak később jön.

Eltökélt turisták élvezték a hely kellemetességét: a szomszédban két ódon templom is állt, szépen zengő harangokkal. A külföldiek legtöbbször párosával jöttek, néha csoportosan, hangosan.

De mindig akadtak honi törzsvendégek; most is. Ők nem ültek a teraszra, bevonultak a kevésbé zajos beltérbe; megelégedtek a gyengén működő léghűtő teljesítményével és a természetes huzattal.

A négy barát mindig vasárnap jött, és csak kora délelőtt. Vendéget nem hoztak, s közülük is csak akkor hiányzott egy-egy, ha az elutazott.

Már tudták a felszolgáló keresztnevét – Margit –, a lányáét is: családi becézéssel Babó, s láthatóan élvezték a bizalmas, a férfias együttlétüknek ezt a formáját. Miután szeszes italt itt nem árultak, egyikük-másikuk két-három presszókávét is elfogyasztott a beszélgetős délelőtt idején.

A kisasszony némely ellesett szavakból úgy vélte, a törzsvendégek fiatal politikusok, esetleg befolyásos gazdasági vezetők. Önbizalmuk, határozottságuk, modoruk is erre utalt. De többet nem is kívánt megtudni; vendéglátósként nem lépte át a kötelező diszkréció határát.

A fiatalemberek barátságosak és udvariasak voltak. Mindig egyikük fizetett, bizonyos sorrendben, de azonos galantériával. Amikor új CD-lemezt tett fel, mint most is, tudni akarták: vajon mit hallanak?

– José Jesús Mendest, az öreg, vak ecuadorit és zenekarát – mondta Margitka. És megkérdezte: – Ismerik? Világhírű.

A vendégek egyike már hallotta a nevét, mások nem, de néhány taktus után mindenki megdicsérte a banda elsőrangú teljesítményét. Nem csoda, a vérpezsdítő ritmust bájos latin dallamossággal és diszkrét hanghatásokkal adták elő. A muzsika által csupa vibrálás és derű volt a kis cukrászda levegője.

– Kapható ez a lemez? – kérdezte a barátok egyike.

– Nálunk igen, az biztos. Hogy máshol is, azt nem tudom.

Ez már komoly beszélgetés: sok információ, és ebből következően sok kérdés. Az egyik így hangzott:

– Hol az a „nálunk”?

– A lányommal tagjai vagyunk egy szamba-körnek. Kispesten, ahol lakunk. Tánc és zene. Dél-amerikai ritmusok.

– Ejha! – mondták a fiúk majdnem egyszerre.

– Idegen is elmehet oda? – kérdezte Zoltán.

– Persze! – biztosította készségesen Margitka. – Mert ha már ott van, nem idegen!

A szólás elmésségén nevettek.

– Rögtön jön Babó. Ő mindent tud.

Az asszonynak mennie kellett; a teraszra új vendégek jöttek, jó sokan.

Babó megérkezett, és kinyitotta a fagylaltos pultot. Ez a bejárat mellett állt; akár az üzlet reklámja is lehetett volna.

Babó rögtön kimért és felszolgált vagy tíz adag fagylaltot. Az első érzékelhető üres pillanatban Zoltán kiment hozzá. A fiúk, barátjuk több régi mozdulatát, pillantását, hanghordozását visszaidézve megértették: Zoltánnak tetszik, nagyon tetszik a lány.

Nem csoda. Babó tizenkilenc éves, alig túl az érettségin. Hamvas ifjú hölgy, csupa gömbölyűség, izmos testén megfeszül a könnyű, olcsó ruha. Mozdulatai energiát, édes titkokat rejtenek, s száján a mosoly sejtelmes ígéretet kínál. Mire is?

Zoltán ezt akarta megtudni, s ezért ment ki a teraszos pulthoz.

– Szívesen kísérném abba a szamba-klubba – mondta. – Tetszik nekem az öreg néger és a családja muzsikálása.

És így is tett. Mindent megbeszéltek, de udvarias személytelenséggel. Volt egy Mondeója, azzal várta Babót a kispesti kék iskola sarkán.

A klub a kerületi kultúrházban működött. A lány édesanyja már ott volt, bemutatta Zoltánt az iskola vezetőjének.

– Ó – mondta a főnök, mert a televízióból felismerte a fiatalembert. – Örülök, hogy ilyen jeles férfiú megtiszteli a szakkörünket. Ma a szalszát tanuljuk. Ismeri ezt a táncot?

Zoltán nem ismerte, de gondolta, végigcsinálja a foglalkozást. Lemezről remek zenék szóltak, és a parketten fiatal, ügyes, hajlékony résztvevők táncoltak. Gyakorlott, összeszokott társaság.

Babóval két hét múlva két és fél napra elmentek egy Mátra környéki kastélyba. Felséges időt csináltak maguknak. Zoltán minden sejtjét átjárta ez a friss energia, amely a lányból áradt. Megújult, és akár a Mondeo akkumulátora, feltöltődött. Gyönyörűség volt megfogni, simogatni, egyszerűen nyomkodni Babó puha csuklóját, ujjait; talán ezt érezte a legemelkedettebb élménynek. Kipihente vele a konfliktusait, feledtette a feszültségeit, könnyű semmiségekké változtatta a benne fölhalmozott szorongásokat. Ilyen szerelembe hosszú ideje nem esett.

Idősebb, tapasztaltabb volt a lánynál, s élvezte, hogy kedve fölé semmilyen összefüggésben nem terít felhőket a jövő. Új szerep is várt rá: éveinek száma miatt az atyáskodás, a gondoskodás.

Amikor fölmérte Babó életét, és tisztába jött az egyedül élő édesanya anyagi helyzetével, megígérte, hogy segít. Befolyásos barátaival kiutaltatott nekik egy jobb helyen levő, a jelenleginél valamivel nagyobb lakást, sőt az ügyesen megszerzett hitellel és némi készpénzzel is segítette az ügyletet. A bonyolult műveleteken meglepően hamar túljutottak, s Zoltán úgy döntött, hogy a barátokat – Margitka nevében – meghívja egy szalszás, szambás vacsorára az új otthonba.

Csakhogy a fiúk nem mentek el. Ehelyett elhívták barátjukat egy új kávéházba. Magyarázni és magyarázkodni.

– Kapcsolatunk a kíméletlen szavakat is el kell, hogy bírja – mondta az egyik.

– Ne csinálj hülyeséget, ne vedd el a fagylaltos lányt – így a másik.

– Megtörhet a pályád – jósolta a harmadik.

Aztán újra kezdték a sort: a lebeszélést, a figyelmeztetést, a fenyegetést.

Harmadnap egyikük külön találkozóra hívta Zoltánt. Persze nem a belvárosi kis eszpresszóba. Egy dossziét adott át neki.

– Szabolcs állította össze. Tudod, a szolgálati hivatalból.

Szabolcs a biztonságiaknál a személyes, titkos védelmekről gondoskodott. Nagy szakértelemmel és ügyes tapintattal.

Zoltán fellapozta a dossziét. Margit és Babó életéről olvasott benne. Az anya esetében férfiakról, udvarlókról, valami perről, néhány abortuszról tudott meg dolgokat. És egy pénzügyi stikliről, egy kis lopásról, a házasság zátonyairól. Aztán Babóról: egy vad galeriről tudósított a jelentés, továbbá néhány srácról, egy idősebb piás zenészről, aki eltartotta egy darabig; el is költözött az anyjától.

– Öregem – mondta a dossziés barát –, hagyd a francba ezeket! Prolik, lehúznak. Most te akadtál a hálójukba. De tudd: te politikus vagy. Pár év, és államférfi leszel. Ha egy ilyen lány áll melletted, vége a karrierednek. Mi, és ezt a többiek nevében is mondhatom, nem fogunk melléd állni. TE nagyra vagy hivatva, s egy ilyen lány, még ha szereted is, ledarál. A szalsza nem a te táncod, a csokoládé nem a te fagylaltod. Ugye, érted?

Zoltán értette.

Társbérlőink története

1955 elején, szüleim válását követően (vagy talán már korábban) társbérlőket kaptunk. Ez érthető, hiszen egy nagy, Rákóczi úti lakásban anyám lényegében egyedül élt. Apám már jóval korábban külön költözött, én pedig többnyire kollégiumban laktam, s csak hétvégére mentem haza. A személyzeti szoba ideiglenesen szintén megüresedett.

Egy négytagú családot költöztettek be hozzánk: egy középkorú házaspárt, 20 év körüli lányukat, valamint az asszony édesanyját. Ők szintén szovjet emigrációból érkeztek Budapestre, mint mi, s mivel ekkorra gyakorlatilag szétosztották a háború után megüresedett lakásokat, az újonnan érkezetteknek már nem jutott azonnal önálló lakás; osztozniuk kellett másokkal. S végül is, a lakást apám kapta eredetileg, ő pedig már nem lakott itt; anyám csak az elvált feleség volt.

Össze kellett tehát húzni magunkat – na, nem olyan borzasztóan, hiszen két szoba megmaradt nekünk, s a társbérlő-család egy szobában lakott, a nagymama pedig a személyzetit kapta meg. Még örülhettünk, hogy nem valami kellemetlen, ellenséges érzelmű embereket telepítettek hozzánk.

A házaspárra alig emlékszem. A férfi visszahúzódó volt, számomra jelentéktelennek tűnt. Az asszony elég terebélyes, nem túl barátságos, amolyan „kádernő” típus. Különösebben nem szerettük meg őket, de azért elég jól megvoltunk egymással. Lányuk viszont – Kátya – ma is előttem van. Szőke, kékszemű, vékony alkatú lány volt. Úgy emlékszem, tanult valahol (főiskolán vagy egyetemen). Kedves, derűs, okos teremtés volt. A „komszomolka” jelző jutott eszembe róla, jóllehet magyar volt. Mindkét nyelvet jól beszélte a család.

Jól emlékszem a nagymamára is. „Bábuska” (oroszul ez nagymamát jelent), így hívták a családban, s ezt a megszólítást idővel mi is átvettük. Bábuska fantasztikus szakácsnő volt – közös konyhánkból csodálatos illatok terjengtek, amikor ő főzött. Gyakran csorgott a nyálam, hiszen mi az anyám részére készült diétás, íztelen koszton éltünk: hajában főtt krumpli, tejbegríz, főtt tojás. Bábuska alföldi asszony volt – ahogy emlékszem –, s ezeket az illatokat már ismertem Mindszentről, Karkasék konyhájából. (Karkas Marica a barátnőm és iskolatársam volt, aki a nyári szünidőben meghívott a szüleihez.) Bábuska azonban nem az az asszony volt, aki legalább egy kóstolót adott volna nekem, a soványka kislánynak. Eléggé mogorva, magának való öregasszony volt. Gömbölyű alkatú, barázdált arcú, sötét, bizalmatlanul fürkésző szemű asszonyként emlékszem rá. Többnyire behúzódott kis szobájába, amikor éppen nem főzött.

Aztán észrevettük, hogy Bábuskának társasága akadt. Egy tömött, fehér, hetyke bajszú, katonás tartású idős ember. Mint megtudtuk, 75 éves volt. Egyre sűrűbben látogatta Bábuskát. Ilyenkor bezárkóztak a kis szobában, s csak jó másfél-két óra múlva jött ki onnan a hetyke bajuszú. Rögtön távozott is. Nem szólt senkihez.

Láttam, hogy a család tagjai összesúgnak, olykor kuncognak is egy-egy ilyen látogatás alkalmával. Anyám is tett néha megjegyzést, hogy „ilyen öregek, és nem szégyellik magukat” – vagy valami effélét. Egy idő után tehát kezdett leesni a tantusz, hogy itt miről is van szó. Ezen nagyon meglepődtem, hiszen el nem tudtam képzelni, hogy ilyen idős korban egyáltalán létezhet ilyesmi.

1956 elején különös dolog történt: társbérlő asszonyunknak egyszer csak megérkezett a férje. Mármint a másik, az eredeti törvényes férje. Bohózatba illő az ilyen szituáció, itt azonban szó sem lehetett tréfáról, a helyzet egyáltalán nem volt komikus, sokkal inkább tragikus.

Ugyanis a szerencsétlen ember nemrég szabadult Sztálin börtönéből, a Szovjetunió valamelyik zord, északi vidékéről. Természetesen igyekezett minél hamarabb kideríteni, hol élhet a családja – és most itt volt. Egyszerűen beállított. Hamuszürke arc, üres tekintet, kesernyés vonás a szája szegletében. Így emlékszem vissza rá évtizedek távlatából. 15 éves bakfis szívem mély szánalmat érzett iránta, különösen miután elmondta történetét, amely előttünk sem maradt titok. Ez a történet igen röviden összefoglalható: teljesen váratlanul letartóztatták, mint annyi mást, vallatták, kínozták, végül alá is írattak vele valamit, s 15 évig ült, teljes reménytelenségben.

Aztán meghalt Sztálin, s megkezdődtek a rehabilitációk. Sorra engedték ki a börtönök foglyait, s egyszer csak ő is sorra került. Közölték vele, hogy most már szabad, elmehet, s megkérdezték, van-e esetleg valami speciális kívánsága.

– Igen – mondta ő. – Szeretném, ha megmondanák végre, miért is ültem 15 évet.

És most itt volt. Megjelenése képtelen helyzetet teremtett, mert a felesége ezáltal két férfi törvényes hitvese volt, vagyis bigámiában élt.

Kíváncsian vártuk: mi lesz most? Mert így, ugyebár, nem maradhatnak a dolgok. Végül az asszony döntött: beadta a válókeresetet a vele mostanáig élő férje ellen, s odavette eredeti férjét, lánya édesapját, akivel nem kellett összeházasodnia, hiszen sosem váltak el. Egyszerűen csak nem tudott róla semmit a család ennyi éven át, és már rég halottnak hitték.

Nos, a társbérlői família összetétele változott tehát, de a régi-új férj jelenléte alig volt érzékelhető. Nála csendesebb, sőt hallgatagabb férfit nemigen ismertem. Olyan volt, mintha nem egészen volna élő ember. Valami összetört benne, és már nem lehetett összerakni – valahogy így éreztem akkor.

Néhány hónap telt el így, csendes jellegtelenségben. A férfi csak akkor szólt, ha kérdést intéztek hozzá, s lehetőleg tőmondatban válaszolt. Mosolyogni egyszer sem láttam. Nem baj, tárgyaltuk anyámmal az esetet, majd az idő lassan, fokozatosan kigyógyítja őt ebből a már-már tetszhalotti állapotból. Most még szoknia kell a normális, emberi életet. De nem így történt!

Közben a család egy másik, önálló lakásba költözött, mi pedig új társbérlőt kaptunk. A kapcsolat azonban nem szakadt meg velük, s főleg Kátya látogatott rendszeresen bennünket. Tőle tudtuk meg a tragédiát.

- Szegény édesapám igazán megérdemelte volna, hogy a hosszú szenvedés után végre élvezhesse az életet, a szabadságot, a családi együttlét örömét. Még kigondolni is nehéz ilyen, értelmetlen halált – mesélte sírva.

Az történt ugyanis, hogy október 23-án beindultak az ismert történelmi események. A város csatatérré vált. Felfordult villamosok, betört kirakatok, kifosztott üzletek, mindenfelé lövöldözés. Márpedig enni mégiscsak kellett. Egy alkalommal szerencsétlen volt társbérlőnk lemerészkedett az utcára, hogy ennivalót próbáljon szerezni a családjának. Egy eltévedt golyó eltalálta, és ott, a helyszínen meg is halt. Ennyi élet adatott neki a megpróbáltatások után.

Az asszony pedig ott maradt egyfelől özvegyen, másfelől elváltan – mindenesetre férj nélkül, és Kátya apa nélkül.

Hát ilyen őrült módon keveri a kártyákat a Sors.

Hamis a betelepítési kvótakotta

Biró Marianna
Publikálás dátuma
2016.02.26. 06:00
Menekültek Pireuszban – őket is el kellene osztani? FOTÓ:Fotó: Milos Bicanski/Getty Images
Nincs elfogadott, vagy hatályban lévő európai uniós (EU) döntés "kötelező betelepítési kvótákról", hiszen a tagállamok kormányfői, illetve illetékes miniszterei által elfogadott két "elosztási" határozat egyike sem erről rendelkezik, a javaslat szintjén létező állandó elosztási szisztéma pedig jó eséllyel önkéntes lesz. Nagy kérdés tehát, mégis mit kíván az Orbán-kormány kivédeni a kvótaügyi népszavazással, s hogy az egyébként is súlyos alkotmányjogi aggályokat felvető referendum tárgya valójában mi, és hogy mire szolgál a kommunikációs kampányon kívül. A kételyeket sem Brüsszel, sem Budapest kommunikációja nem segít tisztázni.

Az EU és Törökország között létrejött megállapodás a menekültválság kezelésére csupán illúzió - vélekedett Orbán Viktor a német Bildben és a Business Insiderben egyaránt megjelent interjúban. A kormányfő szerint Brüsszel olyan ígéreteket tesz a törököknek, amiket "nem tudunk, illetve nem akarunk" betartani. "Illúzió az a terv, hogy Törökországból menekültek százezreit veszi át az EU és osztja szét a tagállamok között" - emelte ki. "Amennyiben ehhez hozzájárulnék, akkor engem lámpavasra akasztanának fel Budapesten" - érzékeltette a belpolitikai hangulatot Orbán, egyúttal a március elejére tervezett EU-Törökország csúcsról kifejtette: az EU "alázatosan koldul" a külső határok biztonságáért, ami nem jó politika. Orbán a Business Insiderben megjelent nagyinterjúban arra a kérdésre, hogy meg akarja-e osztani Európát, úgy felelt: "nem akarjuk megosztani Európát, hanem inkább állampolgárainkat akarjuk megvédeni. Ez azt jelenti, hogy nem akarjuk, hogy menekültek érkezzenek hozzánk. Miért akarnánk importálni a nyugati államok problémáit?"

A miniszterelnököt leginkább az zavarja, hogy Brüsszel eltűri a "szerződésszegés kultúráját". A kérdésre, osztja-e Robert Fico szlovák kormányfő azon nézetét, hogy a németek diktátumot adtak a menekültkérdésben, azt válaszolta: nem beszélne diktátumról, ugyanakkor a "Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív", és ez a "migrációs válság jelenlegi káoszában nagy probléma", hiszen a németek és "mi, közép-európaiak őrizzük Európa alapértékeit", a keresztény-zsidó világképet, a megbízhatóságot, hogy a szerződéseket mindig betartják. Most a vita helyett összetartásra lenne szükség, kiváltképp azért, mert Brüsszelből "egész más jelzések érkeznek: multikulti, rendetlenség, szerződésszegés" - mondta a kormányfő.

Nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a német különút felelős-e a menekültválságért, és kifejtette: a menekülthullámot a közel-keleti káosz váltotta ki, a német kancellár pedig "csak reagált erre és üdvözölte a migránsokat", eközben pedig "bizonyára szem előtt tartotta népe javát". "Szívből kívánom Merkel asszonynak, hogy sikerüljön, amit elkezdett, de mi magyarok fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ne vegyünk részt ilyen kísérletekben, mert azt gondoljuk, hogy ez áll népünk érdekében" - fogalmazott Orbán, majd kifejtette: nem szeretné, hogy gyermekeinek olyan világban kellene felnőniük, amelyben "Köln megtörténhet". Nem "szépségversenyről" van szó, reagált arra a kérdésre, tetszik-e neki a német kancellár legnagyobb ellenfelének szerepe. Orbán ugyanakkor azonnal hozzátette: tény, hogy ha tavaly nyáron Berlinben és Brüsszelben hallgattak volna a közép-európaiakra, akkor ma legfeljebb néhány tízezer "igazi menekült" lenne Európában, és nem több mint egymillió "ellenőrizetlen migráns".

"Európa nem lehet á la carte menü"
A finn pénzügyminiszter uniós tanácsadójának figyelmét is felkeltette Orbán Viktor népszavazási kezdeményezése. Pasi Rajala a Twitteren tette fel a kérdést: tartsanak-e a finnek is népszavazást? Az általa felvetett kérdés pedig ez lenne: Egyetért-e ön azzal, hogy Finnország és mások 22 milliárd eurót fizetnek Magyarországnak a strukturális alapokba és 3,45 milliárd eurót vidékfejlesztésre?
Magyarország és Ausztria javaslatai veszélyesek, kontraproduktívak és nem segítik a migrációs válság megoldását - jelentette ki Gianni Pittella. Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője szerint "Orbán Viktor ismételten kísérletet tesz arra, hogy politikai célokból felkorbácsolja az EU- és migránsellenes érzelmeket ahelyett, hogy gyakorlati javaslatokat terjesztene elő". Hozzátette: "Európának a szolidaritáson kell alapulnia, s nem csak a pénzügyi juttatások, hanem a politikai kötelezettségek esetében is, amikor az Európai Unió Tanácsa által megszavazott döntések teljesítését kérik, akkor teljesíteni kell azokat. Európa nem lehet á la carte menü, amelyből az ember kiválasztja a számára hasznos részeket, a többit pedig figyelmen kívül hagyja".
Szintén Twitteren reagált az Európai Zöldek egyik képviselője. Sven Giegold azt írta a közösségi oldalra, hogy Orbán Viktor népszavazási kérdése az igazi szocializmus emlékét idézi. Szerinte a magyar kormányfő megtámadta a demokráciát, hogy biztosítsa hatalmát.
Az EU-jog nem tiltja a népszavazásokat - mondta ugyanakkor Klaas Dijkhoff, az EU soros elnökségét képviselő Hollandia bevándorlási minisztere a magyar kormány bejelentéséről. Megjegyezte: az egyes országokra tartozik, milyen módot találnak arra, hogy megvitassák a Brüsszelben hozott döntéseket.
Még szerdán Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter is azt mondta: "minden országnak joga van saját nemzeti döntéseket hozni, az én politikai értékelésem azonban kritikus". "Nem hinném, hogy ma Európa úgy tudná kezelni a migrációs válságot, hogy egyes országok a saját polgáraikra testálnak bizonyos kérdéseket annak érdekében, hogy aláássák a közösen európai szinten elfogadott döntéseket".

"Vesztes helyzetbe kerül, aki a bevándorlás kérdésében a polgárok megkérdezése nélkül és az emberek akarata ellen akar dönteni" - mondta, majd pedig arról beszélt: Magyarország nem tartozik Németországnak, "kivittek vagyunk". Szerinte a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott döntés "nem legális" és ellentmond az uniós jognak. Ez az elosztási képlet egyszerűen értelmetlen és nem működik, de ezt Brüsszelben nem akarják elismerni - húzta alá Orbán.

A miniszterelnök tehát ezúttal sem tette tisztába, mégis milyen kvóták ellen indítja harcba népét. Orbán ugyanis lényegében össze-vissza kavarva beszél kvótákról, miközben ma, az EU illetékes szervei, így elsősorban a tagállami kormányok képviselőit tömörítő Európai Tanács döntéseiben semmiféle "kötelező betelepítési kvótáról" nincs szó (az érvényben lévő uniós döntésekről keretes írásunkban bővebben - a szerk.). A határozat, amit az Orbán-kormány uniós bíróságon támadott meg, egy egyszeri, 160 ezer menekült nem betelepítéséről, vagy befogadásáról, hanem csupán a menekültügyi eljárások idejére szóló, ideiglenes elhelyezésről rendelkezik, noha az uniós döntés kommunikációja meglehetősen kaotikus.

Tény, hogy voltak javaslatok a kötelező és állandó befogadásra, így az állandó befogadási mechanizmus bizottsági ötlete, vagy épp Angela Merkelnek a törököktől való menekültátvételre utaló kezdeményezése, ám ezekről ma nincs hatályban uniós döntés. Sőt, a legutóbbi EU-csúcson az is egyértelművé vált, hogy nem is lesz, hiszen a nagyobb, befolyásosabb tagállamok többsége éppúgy nem ért ezzel egyet, mint Magyarország. Befogadási kvótákról tehát mindössze önkéntes alapon lehet szó, majd valamikor, ám vélhetően még csak nem is a március hetedikére tervezett, rendkívüli migrációs EU-csúcstalálkozón.

Ettől függetlenül a magyar kormány már eddig is minden lehetséges eszközt megragadott a "kvóták elleni harcban". Tavaly év végén például - noha erre nem volt szükség - olyan törvényt hozott az Országgyűlés, mely szerint a kormánynak még decemberben meg "kellett" támadni az uniós bíróságon az egyszeri menekültelhelyezési döntést is. Ráadásul a Fidesz jelenleg is aláírásokat gyűjt a kvótákkal szemben, noha nem egyértelmű, mire kérnek támogatást, ahogy az sem, mit elleneznek. Az akció tavaly novemberi elindításakor ugyanis Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető úgy fogalmazott: " az illegális bevándorlók kötelező betelepítésére vonatkozó európai uniós kvóta értelmetlen, növeli a terrorfenyegetettséget és a bűnözést, ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, és nem jelent megoldást a modern kori invázióra". Csakhogy ilyen kvóta nincs, jogilag ma egyszerűen nem létezik, tehát aláírást éppúgy egy nem létező dolog ellen kér a Fidesz, mint ahogy a választópolgári "NEM" szavazatokat is csupán vélt vagy valós jövőbeni EU-tervek ellen vetné be a kabinet.

Éppen ezért érthető az Európai Bizottság értetlenkedése is. Natasha Bertaud szóvivő szerint "azt várják Magyarországtól, hogy tegye világossá szándékát a kötelező menekültkvótáról szóló népszavazási kezdeményezésről". Magyarország belügye a kötelező betelepítési kvóta kérdéséről a budapesti kormány által kezdeményezett népszavazás - közölte a Bizottság migrációs politikáért felelős tagja az uniós tagállamok belügyminisztereinek brüsszeli találkozója után. Dimitrisz Avramopulosz a tervezett kvótareferendum céljainak tisztázására is kérte a magyar kormányt. Az EU-biztos ugyanakkor tovább csavart az ügyön, hiszen kijelentette: "nem szabad elfelejteni, hogy a menedékkérők elosztására vonatkozó kvótarendszer felállításáról korábban kötelező érvényű döntés született az Európai Unió Tanácsában".

Nemcsak a görög - így nyilván nemzeti érdekből kötelező kvótákat támogató - uniós biztos, hanem az Orbán-kormány sem akarja azonban tisztázni a kvóta körüli zűrzavart. Ezt erősítette tegnap Szijjártó Péter nyilatkozata. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyanis "minden olyan döntésre, elképzelésre, koncepcióra vonatkoznia kell a tervezett népszavazásnak, amely bármilyen módon valamilyen kvótát akarna ránk erőltetni".

Hat lépés, két hatályos EU-határozat

1. Az Európai Bizottság 2015. május 13-án európai migrációs stratégiát terjesztett elő, ennek keretében három végrehajtási csomagot fogadtak el az uniós tagállamok vezetői, közös döntéshozatali eljárásokban; 2015. május 27-én, szeptember 9-én és december 15-én. A múlt heti EU-csúcson e döntések végrehajtását erősítették csupán meg egy nyilatkozatban.

2. A májusban elfogadott határozat 2015. szeptember 15-én lépett életbe, és 40 ezer szír, iraki és eritreai - egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló - menedékkérőre vonatkozik, akiket Olaszországban vagy Görögországban regisztráltak 2015. augusztus 15. és 2017. szeptember 16. között.

3. 2015 szeptemberében az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsának migrációról szóló rendkívüli ülésén a tagállami szakminiszterek elfogadták a 120 ezer menekült áthelyezéséről szóló határozatot, minősített többségi döntéssel, tehát nem egyhangúlag, hiszen Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország ellene szavazott. A második határozatban szereplő, "ideiglenes szükséghelyzeti áthelyezési intézkedés" jogintézménye tavaly szeptember 25-én lépett életbe az Olaszországban és Görögországban - 2015. március 25. és 2017. szeptember 26. között - regisztrált menedékkérők átmeneti elhelyezésére.

- Ez a ma érvényes - szövegszerűen a határozatokban nem is szereplő -, egyszeri "kvóta" a menekültügyi eljárás lefolytatásának idejére szól, tehát nem betelepítésről. Az eljárás ideje után az érintett menedékkérő vagy menekültstátuszt szerez egy adott uniós országban (így lényegében az egész EU területén), vagy akiről bebizonyosodik, hogy nem jogosult nemzetközi védelemre, azt a vizsgálatot végző tagállam saját hatáskörben azonnal kiutasítja. Azok a migránsok, akik nem voltak hajlandóak regisztráltatni magukat Olaszországban vagy Görögországban, hanem anélkül tovább mentek, vagy továbbmennek Magyarország felé, nem kerülhetnek be az összesen 160 ezerbe, így az ő kvóta szerinti elhelyezésükről még átmenetileg sem lehet szó.

4. A két műveletben tehát összesen 160 ezer embert terveznek a két dél-európai országból más EU-tagállamokba áthelyezni, ideiglenesen (eddig nem sok sikerrel - a szerk.). Magyarországra 1294 ember jut Olaszországból és Görögországból. Az egyelőre gazdátlan 54 ezres keretből, amely azért keletkezett, mert Magyarország nem volt hajlandó részt vállalni a rendszerben, további 1058 a mi részünk, összesen tehát 2352 menedékkérőt kellene fogadnunk átmenetileg, a menekültügyi eljárások lefolytatásának idejére.

5. Az elfogadott számok kötelezőek Magyarországra is. Csakhogy az Orbán-kormány nem hajlandó fogadni egyetlen kvótás menedékkérőt sem, sőt, csatlakozott Szlovákiához a szeptemberi uniós határozat ellen indított uniós perben. A Európai Unió luxemburgi Bírósága ugyanakkor csak decemberben dönt a keresetről, az pedig jelenleg további jogi vitát képez, hogy a két ország keresete halasztó hatályú-e az érintett menekültek befogadására.

A görögök mindent blokkolnának?
Az EU nem egymás zsarolásáról szól, ez rendkívül európaiatlan magatartás és "jó lenne, ha Görögország megfelelne a schengeni közös szabályoknak és nem zsarolná a többieket" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben szerdán azt mondta: Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok. "Athén nem fogja elfogadni, hogy vannak államok, amelyek egyetlen menekültet sem fogadnak be, de cserébe kerítéseket építenek. Nem fogunk beleegyezni abba, hogy országunk lelkek raktárává változzon" - hangsúlyozta Ciprasz. Görögország egyébként nemcsak a magyar kormányra "rágott be", Ausztriából is visszahívta nagykövetét a szerdai döntések nyomán.