Bulvár;A dal;Petruska András;

2016-02-26 10:34:00

Botrány - Lopással vádolják A Dal felfedezettjét

A Bors egyik olvasója szerint Petruska András száma A Dalban egy híres főcímzenéhez hasonlít. 

Petruska András berobbanása A Dal színpadára diadalmas visszatérés volt az­után, hogy 2010-ben kilépett a Megasztárból. Az első elődöntőt toronymagasan megnyerte: Trouble in my mind című dala 43 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől – ez az idei mezőnyben kiemelkedő. Petruska kiérdemelte az idén első alkalommal kiírt A Dal felfedezettje díjat is, így automatikusan az e hétvégi döntőbe jutott, sokan nagy esélyesként emlegetik.

A szerkesztőségbe eljuttatott levél írója szerint András dala egy az egyben másolat. A levélíró úgy véli, Petruska versenyszáma az itthon Bigyó felügyelő, eredeti címén Inspector Gadget néven futó, 1999-es amerikai vígjáték, és a korábbi rajzfilmsorozat főcímzenéjének koppintása.

A lap zenei szakértője is csodálkozott, hogy lehet két dal ennyire egyforma.

– A két szám szinte ugyanaz. Az eredetiben annyira összetett harmóniák és melódiák vannak, hogy bár van esélye, hogy két ember egymástól függetlenül megírja ugyanazt a dalt és formulákat, de elég kevés – fogalmazott Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse, aki elmondta, akkor beszélünk jogilag plágiumról, ha két mű nyolc taktusa azonos.

Az egyező taktusok számát a kotta ismeretében lehet egyértelműen megállapítani. A lap megkeresésére az MTVA válaszolt:

– Nem feltételezzük, hogy a versenyben a 2016 legjobb dala címre pályázó szerzők célja az lenne, hogy más zeneszerző alapjait magukénak tudják be – tekintve, hogy nyilatkoznak is arról a műsor előtt, hogy a nevezett produkció a saját szerzeményük –, de ha mégis bebizonyosodna a verseny történetében bármikor a plágium, aminek pontos szakmai definíciója van, azonnali kizárást vonna maga után – írták.