Hollande;Francois Holalnde;

2016-02-28 18:09:00

Ma is balhéztak a gazdák

Újabb incidens történt vasárnap a francia gazdák legjelentősebb éves találkozóján: poroltóval tönkretette, majd liszttel is lefújta egy feldühödött csoport az egyik legnagyobb francia húsipari vállalat standját a párizsi Mezőgazdasági Szakkiállításon.

Szombaton Francois Hollande államfőt ugyanitt kifütyülték és bekiabálásokkal fogadták a gazdák, akiknek egy része néhány perc alatt lerombolta az agrártárca standját. Vasárnap délelőtt az alacsony felvásárlási árak ellen a Bigard-csoport standjánál tiltakoztak a gazdák. A pavilont poroltókkal, majd 30 kilogramm liszttel lefújták.

"Amikor Bigard 100 eurót zsebel be, a termelőknek 8 jut belőle" - magyarázták a rendbontók a rombolást tehetetlenül néző közönségnek, akiknek hamis 100 eurós bankjegyeket is szétosztottak a gazdák. A 14 ezer embert foglalkoztató Bigard-csoport éves forgalma 4,3 milliárd euró, amelynek felét a franciaországi vágóhidaknak köszönheti. A Bigard tavaly nyáron részt vett azon a kerekasztal megbeszélésen a francia mezőgazdasági minisztériumban, ahol meghatároztak a hústermelőknek a minimális felvásárlási árakat. 

A nyári egyezetések ellenére a gazdák egy hónapja útlezárásokkal tiltakoznak országszerte a hús- és tejtermékek alacsony ára miatt, amelyet az uniós szinten túltermelést okozó tejkvóta-kivezetés, az orosz embargó és a kínai piac visszaesése okozott. A gazdák a nagy áruházláncokat és forgalmazókat is vádolják azzal, hogy túl alacsonyan határoztak meg a felvásárlási árakat, és nem biztosították a gazdák számára a megélhetést. 

Xavier Beulin, a legnagyobb francia agrárszervezet, az FNSA elnöke nyilvánosan elnézést kért az államfőtől az előző napi incidensért. "Elnézést kérek mindazért a sértésért, amellyel az elnököt illették" - mondta vasárnap a szakszervezeti vezető az Europe1 kereskedelmi rádióban. "Ez nem elfogadható, sem (Francois Hollande) tisztsége, sem a személye iránt" - tette hozzá.  "A megmozdulások, amelyek a köztársasági elnök látogatását kísérték, ugyanakkor egyszerűen a gazdák dühének és reménytelenségének a kifejeződése" - hívta fel a figyelmet. Azt is elmondta, hogy a tiltakozások spontán módon törtek ki, s nyugalomra kérte a gazdákat Manuel Valls miniszterelnök hétfői látogatása előtt.