Rohani;iráni választás;

2016-02-29 06:38:00

Rohani diadala

A végleges adatokra keddig várni kell, de az előzetes eredmények szerint a pénteki iráni választásokon előretörtek a mérsékelt jelöltek, Haszán Rohani elnök támogatói gyakorlatilag megnyerték mindkét választást. A konzervatív jelöltek a parlamentben, és a legfőbb vallási vezetőt megválasztó Szakértők Gyűlésében egyaránt kisebbségbe kerültek.

Az egyik legjelentősebb győzelmet vélhetően a fővárosban, Teheránban könyvelhetik el a reformisták, ahol 90 százalékos feldolgozottsági szinten az látszott, hogy a 30 helyből 29-et megnyertek és esélyük van arra is, hogy mindegyiket elvigyék, mert az első konzervatív jelölt a 31. helyen állt a részeredmények szerint. A mérsékelt alelnök Mohammad Reza Aref lett az első Teheránban, ami azért fontos, mert a fővárosi közgyűlésnek komoly befolyása van az országos politikára.

A Szakértők Gyűlésében komoly meglepetések is történtek. Elsőként jutott be a korábban eltávolított elnök, az ugyancsak mérsékeltnek számító Akbar Hashemi Ráfszándzsáni, második helyen Rohani áll, s a szélsőségesek közül olyanok veszítették el mandátumukat, akik a megelőző ciklusokban meghatározó szerepet vittek az iráni politika formálásában, mint például a testület jelenlegi elnöke, Mohammad Jazdi vagy Mesbah Jazdi a volt köztársasági elnök, Mahmud Ahmedinezsád formációjának szellemi vezetője.

Az Irán és a hatok között tavaly nyáron megkötött atomegyezmény utáni voksolás tehát Rohani elnök és a világ felé nyitni kívánó belső ellenzék diadalát hozta.

A voksolás rendkívül nagy érdeklődés közepette zajlott, a részvétel meghaladta a 60 százalékot, a szavazóhelyiségek nyitvatartását 6 órával kellett meghosszabbítani.