Matolcsy György;fizetés;

2016-02-29 13:20:00

Megduplázhatják Matolcsy fizetését

Nagyot nőhet a jegybanki vezetők fizetése. Az állami cégvezetők bérplafonjának eltörlése az MNB vezetőinek fizetésére is hatással van, egy ma reggel benyújtott módosító törvényjavaslat egyebek mellett az új, jóval magasabb fizetéseket is taglalja - írja az mfor.hu.

Bánki Erik Fideszes képviselő jegyzi a jegybanktörvény módosításához benyújtott törvényjavaslatot, mely egyebek mellett a jegybanki vezetők fizetéséről is rendelkezik. Mint ismert - emlékeztet a portál -  egy tavaly elfogadott módosításnak köszönhetően az állami vezetők 2 millió forintos bérplafonját eltörölték, ennek nyomán jelentősen változnak a jegybanki fizetések is. A módosítás értelmében Matolcsy György, jegybankelnök eddigi 2 377 360 forintos havi fix bruttó bére 5 millió forintra ugrik, amennyiben elfogadásra kerül a törvényjavaslat. A jegybank alelnökei eddig az elnök havi bruttó bérének 70-80 százalékát keresték meg, és esetükban a jövőben is hasonló módon kerül meghatározásra a fizetés. Vagyis az elnök - immár jóval magasabb - bére lesz az alap, melynek a jövőben már 90 százalékát kaphatják meg. Vagyis az eddigi 1 901 888 és 1 664 152 forintról 4,5 millióra nő.

A Felügyelő Bizottság elnöke, Papcsák Ferenc 1,2 millió forintot kapott, ami 3,5-re ugorhat, mivel a törvényjavaslat az elnök bruttó bérének 70 százalékában határozza meg a fizetést. Bánki Erik indoklása szerint így a szabályozás a díjazás mértékét közelíti a piaci vezetői bérekhez és megfeleltethető az állami tulajdonú pénzügyi szektor társágai vezető állású munkavállalóinak részére meghatározott javadalmazási keretnek.

A teljes cikk itt olvasható.

update: A gazdasági bizottság támogatta a MNB-ről szóló törvénymódosítás tárgysorozatba vételét

A bizottsági tagok közül a tíz kormánypárti képviselő szavazott igennel, a három ellenzéki tag nem támogatta a tárgysorozatba vételt. Bánki Erik indítványa emelné a jegybanki vezetők fizetését, valamint szabályozná a jegybank által tulajdonolt gazdasági társaságok és az MNB által létrehozott alapítványok által kezelt adatok megismerését. A bizottság ellenzéki tagjai élesen bírálták a módosító javaslatot, és azt is, hogy az indítványt csak hétfő délelőtt, a testület ülése előtt kapták kézhez.