LMP;Orbán;Széll Bernadett;Orbán évértékelő;

2016-03-01 06:00:00

"Orbánt fogja még meglepetés érni"

Ma nálunk, dél-amerikai módra keveseknek nagyon sok jut, a kormány megpróbálja magához láncolni, megfélemlíteni a szavazókat, hogy a hatalmát megtarthassa, miközben egyre erősebb a korrupció, a pénzek sokszor landolnak a saját baráti körükben - összegzi Szél Bernadett mindazt, ami ellen politikusként harcol. Az LMP társelnöke szerint az oktatásból, az egészségügyből kivonják a pénzt, a földet a fideszes holdudvarnak adják, a támogatásokat is szűk réteg kapja. "Ennek a rendszernek buknia kell, a magyarokkal ezt nem lehet sokáig csinálni" - fogalmaz Szél, aki szerint Orbán Viktor azt hiszi, hogy nagyon ismeri a magyar embereket, de fogja még meglepetés érni.

- Engedte tegnap iskolába második osztályos kislányát, vagy más módon szolidáris a pedagógusokkal?

- Politikusként szerencsére számos lehetőségem van a szolidaritásom kimutatására. Nemrég kezdeményeztük például a sztrájktörvény módosítását, hogy a munkavállalóknak, közöttük a pedagógusoknak ne csak az elvi lehetőségük legyen meg a munkabeszüntetésre. Ha a kormány leszavazza ezt a javaslatot, azzal bizonyítja, hogy elvette a sztrájk jogát a magyar dolgozóktól. Mi politikusok azonban csak akkor tudunk eredményeket elérni, ha a közvetlen érintettek is hallatják a hangjukat, ezért minden ilyen akciót nagyon fontosnak tartok és támogatok. A kislányom egyébként azért megy ma iskolába, mert más rendszerben tanul, az ő iskolája független a Kliktől.

- Váratlanul érte, hogy Orbán Viktor népszavazást kezdeményez a menekültkvóta ellen?

- Nem ért váratlanul, mert a Fidesz tulajdonképpen már jóval ezelőtt fizetett hirdetésekben megkezdte a kampányt. Ugyanakkor elképesztőnek tartom a Fidesz cinizmusát. Az egyik nap a kormánypárt alelnökéhez köthető biztonsági emberek szervezetten megakadályozzák, hogy a szocialisták beadják népszavazási kérdésüket, majd másnap a miniszterelnök a közvetlen demokrácia fontosságát hangsúlyozva referendumot hirdet...

- Noha a népszavazási kérdésleadásban épp egy nőt segítettek előnyhöz a kopaszok, más ügyekben nincs ilyen "harmónia" a két nem között. Gondolja, hogy Magyarországon valaha is ér majd annyit egy nő, mint egy férfi?

- Igen. Akkor is, ha az alaptörvényből kivették, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Az LMP ezt most megpróbálja ismét elfogadott szabállyá tenni, az új parlamenti évadra készülve alaptörvény-módosítást is beadtam. Erről a közeljövőben szavaz az igazságügyi bizottság. Kíváncsiak vagyunk, hogyan reagálnak a kezdeményezésre a kormánypártok. Szerintük jár-e vagy sem egyenlő munkáért egyenlő bér.

- A Fidesz világában hatalmasak a társadalmi különbségek. Biztos, hogy ma ez a legfontosabb kérdés?

- A Fidesz egyik legnagyobb bűne, hogy Magyarországot szétszakította. Napról napra egyre terjed a dolgozói szegénység, mert a munkaadók gond nélkül megtehetik, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet fizet egy nőnek. Ma nálunk, dél-amerikai módra keveseknek nagyon sok jut, a társadalom többsége pedig nem élhet úgy, ahogy számára elfogadható lenne. Az oktatásból, az egészségügyből kivonják a pénzt, a földet a fideszes holdudvarnak adják, a támogatásokat is szűk réteg kapja. Igaz volt ez a devizahitelek előtörlesztésekor, most a csok kapcsán, de az egész adórendszerrel is a gazdagok járnak jól.

- Magyarországon egyre több a szegény, a középosztály csúszik lefelé - figyelmeztetnek a szakértők.

- Ilyen a Fidesz "polgári" Magyarországa. Ezért beszélek dél-amerikai modellről, amelyben a kormány megpróbálja magához láncolni, megfélemlíteni a szavazókat, hogy a hatalmát megtarthassa, miközben egyre erősebb a korrupció, a pénzek sokszor landolnak a saját baráti körükben. Az előző Fidesz-kormány alatt adóforintokból feltőkésítettek egy adag oligarchát, aztán összekaptak, és most a magyar fizethetik a következő csapatot. Nemrég korrupcióinfót indítottunk, és miután folyamatosan jelentkeznek nálunk ilyen ügyekkel, hetente mutatjuk be, hogyan gazdagodik a Fidesz az ország kárára. Az átláthatatlan pénzköltés egyik fő szimbóluma a paksi projekt: aki erre ráteszi a kezét, az hosszú időre bebetonozhatja a hatalmát.

- Érdekes kezdeményezés a korrupciófigyelő, de mit tudnak bizonyítani? Legutóbb Hadházy Ákoson azt kérte számon a Miniszterelnökség vezetője, miért nem tesz feljelentést, ha valóban tud korrupciógyanús ügyekről.

- Hadházy Ákos tett feljelentést a szekszárdi óvodabővítés kapcsán, csak az érintett hatóságok nem léptek hatékonyan, nyilván ez sem véletlen. De a Fidesz már azt is megtanulta, hogyan kell saját holdudvarához úgy eljuttatni az adóforintokat, hogy szólni se lehessen ez ellen. A monopolhelyzetben lévő MVM például fölöslegesen reklámozta az atomerőművet. Ha a fogyasztókat tájékoztatták volna valamilyen lehetőségről, nem szólhatnánk, de hogy közpénzen fényezték magukat és a haverok szinte mérhetetlen olvasótáborral rendelkező orgánumaiban hirdettek, az felháborító.

- Megépül a Paks 2?

- Bízom benne, hogy nem, mert ez lenne Magyarország valós érdeke. Már most iszonyatos pénzeket szórnak el a mindenhonnan támadott projektre. Tavaly 28 milliárd forintot költött erre a kormány, idén pedig 137 milliárdot akarnak. A mi követelésünk az, hogy ezt haladéktalanul állítsák le. Látni kell, hogy a szociális dolgozók akkora béremelést követelve mennek utcára, amekkora összeget idén csak a Paks 2-re költenek. Lázár János már azzal is fenyegetőzött, hogy mindjárt elkezdik lehívni a gigahitelt. Azóta minden hónap elején megkérdezem, hozzányúltak-e már a hitelhez, a Miniszterelnökség vezetője eddig nemleges választ adott. A paksi bővítés Orbánék politikai projektje, sok szempontból az Orbán-rendszer szimbólumának tekinthető és semmi köze az ország valós érdekeihez. Ennek a rendszernek buknia kell, a magyarokkal ezt nem lehet sokáig csinálni. Orbán Viktor azt hiszi, hogy nagyon ismeri a magyar embereket, de fogja még meglepetés érni. A miniszterelnök ugyanis hiába vív szabadságharcot, követel látványosan tiszteletet az ő népének, a sárga csekkeket egyre kevesebben tudják befizetni. A rendszerrel szemben amúgy is nő az elégedetlenség, a pedagógusok, diákok, szülők tiltakozása erről szól.

- Ennek ellenére most is "menetel" a Fidesz és a legtöbben csak magukban szurkolnak a pedagógusoknak, a diákoknak.

- A pedagógusok évek óta kérték, mondták, követelték a változást, nem figyelt rájuk a hatalom. Most eljött az ideje annak, hogy kiálljanak magukért. Lehet, hogy az emberek nem mennek gyakran utcára és verik ott a tamtamot, de lassan sok mindenből elegük lesz. A Fidesz egyébként hosszabb távon nem áll jól. Amit az egykor Fiatal Demokraták Szövetségének hívott párt politika címén előad, az teljesen korszerűtlen, ezzel a XX. századi gondolkodással már nem lehet sokáig boldogulni. Orbán Viktor tipikusan XX. századi ember. Becsületes megoldás lenne, ha azt mondaná, én a múlt században jól tudtam volna ezt az országot segíteni, de eljárt felettem az idő. Nem értem a XXI. századot, és nem is tudom megteremteni Magyarországnak. Orbánnak persze esze ágában sincs ezt mondani.

- Létezik olyan politikus a világban, aki kényszer nélkül átadja a helyét? Szél Bernadett hajlandó lenne elköszönni?

- Bármikor felállok. Annak tudatában politizálok, hogy az emberekkel kötött szerződésem 2018-ig tart. Sokan viszont itt teljes szerepzavarban vannak: saját pecsenyét sütögetve kábítják hamis szólamokkal a magyarokat, visszaélnek a kiszolgáltatottsággal és a félelemmel, ők a tisztességes politizálás igazi árulói. Ezért hirdeti az LMP, hogy a hazai politikai elit megérett arra, hogy leváltsák. Jobb lenne persze, ha maguktól mondanák: ennyit tudtam nyújtani, a viszont látásra. Sok nagyon tehetséges fiatalt látok, akik őszinte szándékkal jönnek erre a pályára, de elszívják tőlük a levegőt.

- Közmunka, Paks 2, női egyenjogúság, gyerekszegénység. Nem foglalkozik túl sok mindennel?

- Az embernek, különösen ha politikus, van véleménye a világról, amit el is kell tudnia mondani. A mi frakciónk elég kicsi, öten vagyunk, ami meglehetősen nagy kihívás. Viszont nem ijedtünk meg ettől, közben pedig felépítettünk olyan politikusokat, akik nem parlamenti képviselők, de akikre büszkék lehetünk. Ilyen mások mellett a már említett Hadházy Ákos és Ábrahám Júlia, aki egészségügyi szakszóvivőként debütált nem is olyan régen. Az LMP egy értékközösség, teljesen új utat jelöltünk ki magunknak a magyar politikában, 21. századi erő vagyunk, amelyik nem korrupcióval és sumáksággal kívánja megalapozni a hatalmát. Nekünk nincsenek oligarcháink.

- Sallai R. Benedekre a Fidesz ráragasztotta az oligarcha bélyeget.

- Ez a sztori Fideszről szól. Sallai R. Benedek vidéki gazdálkodó, aki most képviselő is és kiáll hozzá hasonló vidéki gazdálkodókért. Egyszerűbb őt támadni, mint bevallani, milyen bűnt követ el a kormány a földprivatizációval.

- Igaz az, hogy ma Magyarországon diplomásokat is közmunkára kényszerítenek?

- Így van. És az is igaz, hogy 16 éves gyerekeket küldenek közmunkára. Ez a fajta foglalkoztatás a Fidesz politikájának egyik legdurvább elfajzása. A kormánypárti politikusok a hatalmuk bebetonozására használják a közmunkát, nem arra, hogy az átmenetileg így foglalkoztatott embereket visszavezessék a munka világába. A helyi földesurak rendre azzal fenyegetik az embereket, ha nem azt teszik, amit ők mondanak, még azt a keveset is elveszik tőlük, amijük van. Magyarországnak egyetlen útja lenne előre, az, hogy magas hozzáadott értékű munkahelyek jöjjenek létre. Ehhez viszont oktatás és innováció kell. A pedagógusok azért küzdenek, hogy oktathassák a jövő generációját. Emellett arra lenne szükség, hogy mindenkinek tisztességes bért fizessenek és eltűnjön a korrupció. Lehet, hogy ma még utópiának tűnik, de ha nem zárjuk be a kiskapukat, tönkremegy a gazdaság. Folyamatosan adunk be korrupcióellenes törvényeket, a Fidesz ezeket sorra leszavazza. Mi másért tenné, ha nem azért, mert a kormánypárt is a haszonélvezője ennek a velejéig romlott rendszernek? Orbán igazi hatalomtechnikus, aki ráadásul a belpolitikai érdekei miatt az ország nemzetközi kapcsolatrendszerét is eltorzítja, leépíti. Pedig mi az európai közösség része vagyunk, számunkra fontos, hogy az európai országokkal jó viszonyban legyünk, hiszen ez a legfontosabb szövetségesi rendszerünk. Visszatetsző, amikor a miniszterelnök olyan módon közlekedik nemzetközi platformokon, hogy nem tudunk rá büszkék lenni. Ez hosszú távon visszaüt.

- Ma azonban még sikeres a menekültellenes hecckampány és a népszavazást is sokan támogathatják majd.

- Mondom, egy ideig meg lehet vezetni az embereket, de eljön az a pont, amikor elegük lesz: amikor rájönnek például, hogy a kerítés nem védi meg őket a dolgozói szegénységtől. Mi úgy látjuk, hogy azok a politikusok, akik becsapták a magyar embereket, nem méltók a bizalmukra újra és újra. Nekünk úgy kell politizálni, hogy ez az üzenet minél több emberhez eljusson és a politikai életet segítsen megtisztítani.

- Új parlamenti szezon indult. A következő hónapokban mi lesz a legfontosabb ügy az LMP számára?

- Folytatni szeretnénk a dolgozói szegénység elleni küzdelmünket. Várhatóan tavasszal kerül a Ház elé a költségvetés, ami megmutatja a Fidesz igazi arcát. Kiderül, mennyit szánnak oktatásra, egészségügyre, bérre, illetve mennyit presztízsberuházásokra. Lázár János bevallotta, nálunk húsz évig nem lesznek olyan bérek, mint nyugaton, erről senki ne álmodozzon. Erre mondtam, hogy igen, ha önök maradnak hatalmon, akkor nem lesz. Mi viszont ellenzékből is tenni akarunk a dolgozói szegénység ellen. A rezsicsökkentés, ami 2014-ben a kormány csodafegyvere volt, alig segít azokon, akiknek szégyenletesen alacsony a bérük. Tavaly miattuk nyújtottunk be egy 1440 milliárdos átrendezést. Az LMP idén is be fogja nyújtani a maga javaslatait, és kiállunk azért is, hogy az egészségügyben, a közszférában, az induló vállalkozásoknál jobb lehetőségek, jobb körülmények legyenek. Nekünk az a dolgunk, hogy az ilyen javaslatokkal nap, mint nap bizonyítsuk a választóknak, hogy a Fidesz valójában kinek az oldalán is áll.