Előfizetés

Gyárfás olcsó belépőt ígért a vizes vb-re

Publikálás dátuma
2016.02.29. 19:18
FOTÓ: Népszava
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke azt szeretné, ha a jövő évi vizes világbajnokság hatalmas ünnep lenne mindenkinek. 

Ennek érdekében a világbajnokság szervezőbizottsága olyan jegyárakról határoz majd hamarosan, amelyeket a magyar szurkolók "teherbíró-képességéhez" szabnak.

"Garantáltan nem fognak többe kerülni a belépők, mint amennyiért moziba vagy színházba el lehet jutni manapság, azaz a darabonkénti átlagárnál nem röpködnek majd a 8-10 ezres összegek. Egyértelmű a szándék: legyen egy hatalmas ünnep a világbajnokság, amelyen napról napra megtelnek a lelátók valamennyi helyszínen, Budapesten és Balatonfüreden egyaránt" - mondta Gyárfás Tamás, aki egyben a szervezőbizottság társelnöke is.

Hozzátette, a belépőket még idén elkezdik értékesíteni a 2017. július 14. és 30. közötti világbajnokságra. A nemzetközi szövetség (FINA) alelnöki posztját is betöltő sportvezető annak kapcsán beszélt az előkészületekről, hogy március 1-jén, kedden kereken 500 nap lesz hátra a világbajnokság rajtjáig.

"Aki tart a feladat nagyságától, az úgy fogalmaz kicsit félve: már csak ötszáz napunk maradt. Én viszont azt hangsúlyozom: még félezer napunk van arra, hogy tökéletesen előkészítsük minden idők legjobb FINA-világbajnokságát" - idézte a MÚSZ közleménye Gyárfás Tamást, aki hangsúlyozta, hogy hetedik sebességbe kapcsolt a tervezés, szervezés és kivitelezés is. "Mindez leglátványosabban az esemény fő helyszínén, a Dagály-komplexum építkezésén mérhető le, ahol a FINA-vezetők által is példátlannak minősített sebességgel haladnak a munkálatok."

Gyárfás Tamás megjegyezte, jó ötletnek bizonyult, hogy Magyarország elvállalta a január végi FINA Év Sportolója Gála megrendezését is, ugyanis ennek kapcsán a nemzetközi szövetség csapatával együtt dolgozva élesben is tesztelhették bizonyos feladatok elvégzését.

Gyárfás Tamás hétvégén a FINA meghívására több budapesti tervezővel együtt Abu-Dzabiban vett részt az óriás-toronyugró világkupán.

"A hatból öt diszciplinában, úgy érzem, kellő szervezői tapasztalatot szereztünk az elmúlt években sorozatban nálunk rendezett úszó, illetve vízilabda Európa-bajnokságokon, nyílt vízi világkupákon, ugyanakkor az óriás-toronyugrásban nincs főpróba, a világbajnokság lesz az első éles bevetésünk. Szerintem jobban fogunk izgulni, mint azok, akik 27 méterről szaltóznak lefelé a Batthyány térnél, a Parlamenttel szemben felállított komplexumban."

A vb-nek - amelyen az úszás mellett műugrás, műúszás, nyíltvízi úszás és vízilabda szerepel a programban - eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt tavaly februárban visszalépett. A FINA tavaly március 11-én közölte, hogy Budapestnek adja a rendezés jogát.

Ő lett a Fehérvár KC új vezetőedzője

A Fehérvár KC hétfőn szerződést bontott Bakó Botonddal, a női kézilabdacsapat vezetőedzőjével, helyét Deli Rita szakmai igazgató foglalja el.

A feol.hu emlékeztet rá, hogy Bakó Botond 2014 nyarán vette át a csapatot, amely a vezetőség értékelése szerint az utóbbi időben nem a várakozásoknak megfelelően teljesített. A székesfehérvári együttes a nyolcadik helyen áll a bajnokságban. Az olimpiai ezüstérmes Deli Rita eddig a junior és ifjúsági csapatot irányította. A kispadon csütörtökön a Siófok ellen mutatkozik be.

Megvan Európa első bajnokcsapata

Publikálás dátuma
2016.02.29. 09:42
Görögország, Athén 02/26 - a belga Anderlecht ellen vereséget szenvedtek Fotó: Dimitrios Karvountzis / Pacific Press / LightRock
Bár nemzetközi szinten idén sem ért el sokat a görög Olimpiakosz, hiszen a pireusziak múlt héten az Európa-ligában kiestek a belga Anderlecht ellen, Európa klubcsapatai közül elsőként ünnepelhet bajnoki címet, ami azért nem kis bravúr, hiszen még csak februárt írunk.

Az Olimpiakosz a Veriával szembeni 3-0-s győzelmével 43. bajnoki aranyérmét szerezte meg, ami óriási rekord tekintettel arra, hogy a legnagyobb rivális, az athéni Panathinaikosz csak húsz bajnoki címnél tart. A görög bajnokságból még ha forduló maradt hátra, s a Pireusznak 67 pontja van, ami 21-gyel több, mint amennyit a „legveszélyesebb” üldöző, az AEK Athén szerzett. Ez az Olimpiakosz sorban hatodik bajnoki címe.