TV2;Habony;

2016-03-01 13:07:00

TV2 - Valójában már Habony irányít

A rejtélyes Habony, aki úgy ad tanácsokat, hogy közben mégsem, legalábbis hivatalosan nem,  úgy tűnik nem csak tanácsol, de dönt is, például a TV2-nél az igazán lényeges kérdésekben  – ezt a 444-nek árulta el egy háttérbeszélgetés során egy tanácsadó, aki évek óta szerződésben áll a TV2 Média Csoporttal, és ismeri a menedzsment tagjait. 

Andy (Vajna)  formaságokat intéz: aláírja a papírokat, kommunikál a sajtóval, megveregeti a többiek hátát, de nem is jár be. Dirk (Gergens) menedzseli az ügynökségi kapcsolatokat, az igazán fontos kérdésekben viszont Habony dönt - vázolta a helyzetet a tanácsadó, hozzátéve, hogy ő is inkább távolból, kinevezett emberein keresztül irányít. Emiatt, és az újabb és újabb kinevezések után egyelőre zavarosak a felelősségi viszonyok a vezetésben.

Gerkenst január 4-én mutatták be az állománynak, miután Vajna hivatalosan is lezárta a cég adás-vételét. Formálisan már ő gyakorolja a munkáltatói jogokat, de a cégjegyzék szerint továbbra is Vajna, és az ő érdekeltségeit összefogó AV Investments holding ügyvezetője, Kovács Andrea vezetik a céget. Gerkens Simon Zsolt egykori irodáját foglalta el. Ami meglepőbb - írja a portál -  hogy a másik volt igazgató, Yvonne Dederick szobájában már hetek óta Pap Gitka dolgozik. Ő Gerkens helyettese, de a helyzetre jellemzően hivatalosan még nem nevezték ki, és nem mutatták be - több dolgozó még nem is hallott róla.

A teljes cikk itt olvasható. 

Vajna: Habony a barátom
Andy Vajna eredetileg a Saul fia sikere kapcsán adott interjút az Origonak, de Habony is szóba került a beszélgetésben, amikor a portál azt kérdezte, hogy ő hogyan szokta hivatalosan bemutatni a titokzatos tanácsadót, Vajna úgy válaszolt: Habony Árpád a barátom. Ennek ellenére nem volt ott a Szépművészeti Múzeumban tartott esküvőn a kormánybiztos, és nem is érdekli, hogy Baán László, a múzeum igazgatója ingyen adta bérbe Habonynak az épületet.  Az interjúból az is kiderült, hogy Andy Vajna meglepődött, amikor Simicska Lajos bejelentkezett a TV2-re, mint mondta: erre nem számított, és a csatorna megvásárlásakor ez okozott pár kényelmetlen napot neki.