Vidékfejlesztési Minisztérium;NFA;Kishantos;

2016-03-02 06:23:00

Pert vesztett Kishantos

Első fokon pert nyert a nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft.-vel szemben. Az ökogazdaság azonban fellebbez - erősítette meg a Népszavának Ács Sándorné az egyik alapító-ügyvezető.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (FM) közleményében úgy fogalmazott, hogy újból az NFA győzelmével zárult Ács Sándorné és a Kishantosi Kft. által a magyar állam, illetve az NFA ellen indított per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megismételt eljárásban. A perrel érintett kishantosi területeken lefolytatott haszonbérleti pályázatok jogszerűek voltak. A Kishantosi Kft.-nek az érintett területeken földhasználati jogosultsága nincs, a pályázatokon nyertes helyi gazdák pedig szabályosan és jogosan szereztek haszonbérleti jogot.

Szakemberek szerint azért is furcsa ez a diadaljelentés, mert egy pert már jogerősen is elvesztett az NFA kishatosiakkal szemben, amelyet egy olyan nyertes miatt indítottak, aki nem is pályázhatott volna. Egyelőre pedig még semmi nem bizonyosodott be, ugyanis Ács Sándorné, a kishantosi ökogazdaság egyik alapító-ügyvezetője a Népszavának megerősítette, fellebbeznek az első fokú ítélet ellen. Ráadásul az FM megismételt eljárásra hivatkozik, amit éppen azért kellett megismételni, mert a tegnapi ítéletet hozó bíró korábban nem akarta vizsgálni a kishantosiak beadványát a földbérleti pályázatok egészének jogszerűségével kapcsolatban indított perben.

A bíróság az ítéletével felülírta az NFA-törvénybe foglalt birtokpolitikai irányelveket, melyek alkalmazása nem vagylagos, hanem kötelező - mondta lapunknak Ács Sándorné. A bíró elfogadta az NFA jogi képviselőjének azt az érvelését is, hogy a pályázatokat a családi gazdaságok és állattartók számára írták ki, csakhogy a pályázat feltételei között egyik követelmény sem szerepelt, jegyezte meg a nonprofit kft. vezetője.

Eddig négy, az NFA ellen indított, perükben is Kishantosnak adott igazat az ítélőtábla. Az ökogazdaság vezetője abban reménykedik, hogy az első fokú ítélet megsemmisítésével az ökológiai mintagazdaság visszaszerzi a földjeit, és az egész földbérleti pályázati rendszerről megállapítják másodfokon, hogy jogsértő volt.