hulladék;Fidesz;Orbán Viktor;Simicska Lajos;Krekó Péter;

„Az egymásnak való ártás fontosabb, mint az önérdek”

Jól látszik, hogy ez a konfliktus túlmegy a racionalitás határán: az egymásnak való ártás fontosabb, mint az önérdek – válaszolta a Népszavának Krekó Péter. A Political Capital igazgatóját arról kérdeztük, hogy a Népszabadság információ szerint Simicska Lajos Orbán Viktorral szembeni haragja az elmúlt időszakban csak nőtt, kész lesz segíteni a kormányfő leváltását, ha erre bármilyen esély mutatkozik. A miniszterelnök egykori jó barátja több ellenzéki szereplőt is támogathat, erre több jel utal – véli Krekó, aki szerint ez egyben önérdek is, mivel a vállalkozónak a Fideszben már nincs befolyása, így máshol keres.

Mint arról a vs.hu beszámolt, a Jobbik elnöke, Vona Gábor és Simicska tavaly november 27-én találkozott egy rendezvényen, amelyet a vállalkozó lapja, a Magyar Nemzet szervezett az A38-on. Simicska ismerősei szerint a vállalkozót a kíváncsiság vitte Vonához: figyelte a reakcióját, érdekli, milyen személyiség, miféle politikai képességei vannak. A Simicska-médiumok barátságosabbak a jobbikos politikusokkal, de ez részben annak a következménye, hogy a fideszesek bojkottálják azokat – reagálta a felvetésre Krekó. Az viszont érdekes, hogy a Jobbik képviselői látványosabban lépnek fel olyan ügyekben, amelyek Simicska érdekei lehetnek. A politikai elemző példaként hozta Sneider Tamásnak, a Parlament alelnökének kifakadását, miután az Országgyűlési Hivatal lemondta a Magyar Nemzet előfizetéseit. A Political Capital igazgatója kiemelte: logikus lehet, hogy Simicska jelenleg a Jobbikot tartja a Fidesz legnagyobb ellenfelének, de ez egyrészt bármikor változhat, másrészt a napokban derült ki az is, hogy a Demokratikus Koalíció meglepően kedvező áron hirdethetett a vállalkozó oszlopain. Krekó szerint ebben a játszmában épp ezért nincs ideológiai elkötelezettség.

Szerettük volna megtudni, hogy Simicska Lajosnak valóban vannak-e tervei a szélsőjobboldali párttal - vagy másokkal - Orbán megbuktatására, de a nagyvállalkozó egész nap elérhetetlen volt.

Vezetők rokonainak fizet a Jobbik
A nyolctagú jobbikos elnökség közül hétnek legalább egy közeli rokona pénzhez vagy valamilyen pozícióhoz jutott az elmúlt években a párttól vagy annak valamelyik szervezetétől – tárta fel a Direkt36.hu. Vannak, akik tanácsadók voltak, vagy éppen személyi titkárnak álltak. Újságírói munka is jutott több rokonnak. Az egyedüli kivétel a jelenlegi elnökségi tagok között Novák Előd, akinek felesége, Dúró Dóra szintén jobbikos parlamenti képviselő, de Novák állítja, hogy a kapcsolatuknak nem volt hatása egymás karrierjére.